Nagyon sok az automatikus átárazódás
2013. január 30.
A jegybanki kamatcsökkentés tegnapi folytatása a rövid távú betéteknél és a folyószámlapénzeknél körülbelül 1,3 milliárd forintot vett ki a megtakarítók zsebéből. A hitelfelvevők ennél többet nyerhetnek, de itt is (mint a betéteseknél) igen jelentősek a különbségek.
A Magyar Nemzeti Bank újabb 0,25 százalékponttal 5,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Ilyenkor mindig felmerül, hogy mikor érvényesítik a bankok ezt a lépést. Ez mára azonban nem igazán kérdés, hiszen számtalan konstrukciónál automatikus (ha nem is mindig egyenesen az alapkamathoz kötött) az átárazódás. A folyószámlákon tavaly novemberben 1650 milliárd forint feletti összeg hevert, a rövidtávra szóló forintbetétek nagysága pedig meghaladta a négyezer milliárdot. Az átlagkamatok alapján csak a mostani kamatcsökkentés 1,3 milliárddal apaszthatta volna a pénz birtokosainak havi hozamát. A helyzet azonban nem ennyire egyértelmű. A látra szóló kamatoknak ugyanis csak egy része követi az irányadó mutatót (a most érvényes kamatokat itt nézheti meg), a betéteknél pedig még mindig többnyire a bankok döntik el, mit lépnek. Ezek a változtatások a következő napokban látszanak majd. Nem úgy, mint sok tartósabb lekötésnél, ahol szintén sok az automatizmus (ennek itt nézhet utána).
Akadnak megtakarítók, akiknél a márciusi és a mostani kamatszintet is össze lehet hasonlítani. A forint Prémium állampapírokat vásárlóknál (lásd táblázatunk) a kamat mostanira pontosan ugyanannyival csökkent, mint a jegybanki alapkamat. Ez a szint azonban még mindig messze meghaladja a bankok által kínáltat. Ez rövidesen nem csak az értékpapíroknál lehet így. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent ugyanis, hogy a kormány a nemzetgazdasági minisztertől elvárja: készítsen elő olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a Magyar Államkincstár számára a betétgyűjtést. Minden megtakarító részesülhetne így az állami kegyből. Kérdés persze, hogy végül ki fizeti a révészt? (Azt ugyanis minden ábránd ellenére valakinek fizetnie kell. Akit az állami betétgyűjtéssel kapcsolatban egy alaposabb elemzés érdekel, az a portfolio.hu-n talál ilyent.)
A kamatcsökkentések most mindenesetre az újabban hitelt felvevők helyzetét is jelentősen javítja. A pénzpiaci kamatszint (Bubor) a kamatcsökkentés elindítása óta tegnapig – ami még a legutóbbi lépést nem követte le – 1,45-1,60 százalékponttal mérséklődött. A referenciás hiteleknél pedig ez egyértelműen a terhek csökkenését hozza. Persze ez, a kamatperiódustól függően, a hiteleseket eltérően érinti.
Címkék: MNB, kamatcsökkentés, folyószámla, látra szóló kamat, lekötött betét, állampapírok
MNB-kamat: milliárdos érvágás
Fotó: Latzer Anna

A Monetáris Tanács kamatcsökkentésről kiadott közleménye több érdekes megállapítást is tartalmaz. Írják például, hogy a gyenge keresleti környezet tartós fennmaradására számítanak, ami biztosíthatja, hogy az infláció az átmeneti sokkok kifutását követően a 3 százalékos cél közelében alakuljon. Ez azt jelenti, hogy a magánszemélyeknek a továbbiaknak sem igen futja majd plusz kiadásokra. Az árak emelkedése pedig csak addig torpan meg, amíg esetleg további adókkal nem sújtja a kormány a gazdaságot.
Az átlagkamatok alakulását áttekintve úgy tűnik, hogy a betéteknél egyértelműen érvényesül a jegybanki kamatcsökkentés. A tavaly nyáron indult vágás novemberre (részletes jegybanki adatok egyelőre erre az időszakra állnak csak rendelkezésre) 0,75 százalékpontot ért el. A rövid lekötött betéteknél pedig 0,68 százalékponttal mérséklődött a kamatszint. A folyószámlás pénznél viszont csak 0,1 százalékpont volt az apadás. Ez csak első ránézésre kedvező, valójában azt jelzi, hogy a többség az eleve nulla vagy majdnem nulla kamatozással hagyja parlagon a pénzét.Jól járnak a referenciás hitellel rendelkezők
Akadnak megtakarítók, akiknél a márciusi és a mostani kamatszintet is össze lehet hasonlítani. A forint Prémium állampapírokat vásárlóknál (lásd táblázatunk) a kamat mostanira pontosan ugyanannyival csökkent, mint a jegybanki alapkamat. Ez a szint azonban még mindig messze meghaladja a bankok által kínáltat. Ez rövidesen nem csak az értékpapíroknál lehet így. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent ugyanis, hogy a kormány a nemzetgazdasági minisztertől elvárja: készítsen elő olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a Magyar Államkincstár számára a betétgyűjtést. Minden megtakarító részesülhetne így az állami kegyből. Kérdés persze, hogy végül ki fizeti a révészt? (Azt ugyanis minden ábránd ellenére valakinek fizetnie kell. Akit az állami betétgyűjtéssel kapcsolatban egy alaposabb elemzés érdekel, az a portfolio.hu-n talál ilyent.)
A kamatcsökkentések most mindenesetre az újabban hitelt felvevők helyzetét is jelentősen javítja. A pénzpiaci kamatszint (Bubor) a kamatcsökkentés elindítása óta tegnapig – ami még a legutóbbi lépést nem követte le – 1,45-1,60 százalékponttal mérséklődött. A referenciás hiteleknél pedig ez egyértelműen a terhek csökkenését hozza. Persze ez, a kamatperiódustól függően, a hiteleseket eltérően érinti.
Állampapírok
Most kapható | A jegyzés már lezárult | ||
---|---|---|---|
Megnevezés | Kamat % | Megnevezés | Kamat % |
Prémium 2018/I | 8,0 | Prémium 2017/I | 9,5 |
Prémium euró 2016/X | 4,7 | Prémium euró 2015/X | 5,1 |