Mindenki térképen böngészheti az adatokat

Most kiderül, mennyi támogatást kaptak a civilek

Fotó: Miniszterelnökség
2026. augusztus 18. Mostantól bárki böngészhet azon az interaktív térképen, amit a Miniszterelnökség hozott létre, és azt mutatja be, hogy mennyi támogatást kapott egy-egy civil szervezet 2022 és 2026 között. Összesen 400 milliárd forintról van szó. Az eddigi átvilágítások azt mutatják, hogy miközben a civil szervezetek túlnyomó többsége nélkülözhetetlen feladatokat lát el, aránytalanul sok pénzt kaptak a Fideszhez és az Orbán-kormányhoz kapcsolódó szervezetek.

A Miniszterelnökség (ME) interaktív térképen foglalta össze a különböző állami civil támogatási programokból, valamint egyéb központi költségvetési forrásokból támogatott civil szervezetek adatait, illetve az összegeket és a kiutalás időpontját – derül ki közleményükből. Azt írják, hogy az adatbázist azért hozták nyilvánosságra, mert a kormány fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek a központi támogatásokat átláthatóan, szakmailag indokoltan és politikától mentesen kapják.

Aránytalanul sok pénz a fideszes szervezetekhez

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA)  által lebonyolított programokból, valamint egyéb központi költségvetési forrásokból a civil szervezetek 2022 és 2026 között nagyjából 400 milliárd forint támogatásban részesültek. Ez az összeg a célzott programokból és a központi költségvetésből a civil szervezeteket illette. A Miniszterelnökség által megkezdett átvilágítások, sajtóhírek és bejelentések azonban arra utaló jeleket tártak fel, hogy ezek a források aránytalan mértékben juthattak a korábbi kormánypártokhoz személyi, szervezeti vagy közéleti kapcsolatokkal kötődő civil szervezetekhez. Sokszor ezek a kedvezményezettek rövid szervezeti múltat, nehezen igazolható korábbi közösségi tevékenységet tudtak felmutatni, szemben az ugyanott lényegesen kevesebb juttatásból működő, helyben értékes közösségi, kulturális, szociális, sport- vagy érdekképviseleti feladatokat ellátó civilekkel – áll a közleményben.

Mint megírtuk, a kormányváltás után kezdett átvilágítás eredményeként a Miniszterelnökség (ME) öt ügyben tett feljelentést. Az erről kiadott közlemény szerint az esetekben összesen 106 milliárdos károkozást gyanítanak. Túlárazás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés merülhet fel. Az egyik ügyben 2021 és 2026 tavasza között 1 milliárd 520 millió 100 ezer forintot kapott hét civil szervezet, melynek vezetői, alapítói, hivatalos képviselői, elszámolói között átfedések, személyi és gazdasági összefonódások rajzolódnak ki. Mind a hét szervezetben felbukkan valamilyen tisztségben a Fidesz-KDNP egyik budapesti, egyéni országgyűlési képviselőjelöltje.

De nagy visszhangot váltott ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli botrány, amelyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult eljárás. Az ügyben már hét gyanúsított letartóztatásáról döntöttek.

Mi van a térképen?

A Miniszterelnökség által létrehozott térképen a civil támogatási programokból, valamint a központi költségvetési forrásokból az elmúlt öt évben kiutalt támogatásokat lehet böngészni. A vizuális segédanyag a választókerületekre lebontva mutatja, milyen helyi szervezet mikor és mennyit kapott a Városi Civil Alapból, a Falusi Civil Alapból, a Nemzeti Együttműködési Alapból, a Nemzeti Kulturális Alapból, illetve egyéb központi, egyedi civil támogatási forrásokból.

A térképen bárki ellenőrizheti, hogy egy adott térség civil szervezetei közül melyik kapott pénzt, melyik támogatási programból, illetve hogy az adott szervezet milyen nyilvános közösségi tevékenységet végez. Ezek alapján látható, ha lényeges különbség volt a helyileg elismert, valós tevékenységet végző szervezetek és a politikai vagy közéleti kapcsolódással rendelkező civilek támogatása között.

A támogatási döntésre és a közpénzek felhasználására vonatkozó adatok közérdekűek, ezért nyilvánosságra hozataluk jogszerű. A jogszabályok értelmében a civil szervezetek adatai is nyilvánosak. A most közzétett interaktív térkép a különböző forrásokból eddig is bárki számára elérhető adatokat vezeti össze és teszi átláthatóbbá - írja a ME közleménye.

A valódi civilek fontos munkát végeznek

A civilek túlnyomó többsége nélkülözhetetlen közösségi feladatot lát el: helyi közösségeket építenek, rászorulókat támogatnak, kulturális értékeket őriznek, sportolási lehetőségeket teremtenek. Sok esetben olyan feladatokat végeznek el, amelyekre az állami vagy önkormányzati intézményrendszer önmagában nem lenne képes. A térkép elkészítésével a Miniszterelnökség célja nem az ilyen szervezetek megbélyegzése volt, hanem a közpénzek felhasználásához kapcsolódó transzparencia biztosítása, valamint az esetlegesen politikai és anyagi motivációval rendelkezők kiszűrése a valós értékteremtők közül – áll a közleményben. 

A térkép elérhető ezen a weboldalon. A hivatal azt kéri, hogy aki pontatlanságot, vagy hibát talál az oldalon, jelezze az atlathato@me.gov.hu címen.



Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok