Most már tényleg értékhatáros a sárga csekk

2017. december 28. Jövőre azonosítania kell magát a postahivatalban annak, aki 300 ezer forintnál nagyobb összeget akar készpénzben sárga vagy fehér csekken feladni. Ez az összeghatár nem érvényes a bírság, illetve az illeték befizetésénél.

A pénzmosás elleni törvényre hivatkozva mindenkitől elkérik a postahivatalokban a személyi igazolványát és lakcímkártyáját, ha csekket ad fel – írta meg még a nyáron a napi.hu. Később kiderült, hogy akadnak kivételek, erről itt tájékoztatott a posta. Most megjelent egy újabb, részletesebb hivatalos tájékoztatás 2018. január elsejei hatálybalépéssel. A lényeg: a postahivatalban azonosítania kell magát annak, aki 300 ezer forintnál nagyobb összeget akar készpénzben sárga vagy fehér csekken feladni.

Az azonosításhoz érvényes igazolvány (személyi, útlevél, jogosítvány), valamint egy lakcímkártya szükséges. Utóbbitól csak a régi típusú személyivel (az ugyanis tartalmazza a lakcímadatokat is) rendelkezők esetében tekintenek el. Ha valaki szervezet vagy vállalkozás képviseletében jár el, a vállalkozás dokumentumaira (alapító okirat, cégbírósági végzés) is szükség van. Sőt, a posta tájékoztatása szerint bizonyos tranzakciók esetében az ügyfélnek tényleges tulajdonosi nyilatkozatot és kiemelt közszereplői státuszáról szóló nyilatkozatot is kell tennie.
  Az így begyűjtött adatok kötelező őrzési ideje 8 év.
A szabályok egyébként valóban nem egyformán vonatkoznak mindenkire. Illetéket és bírságot bármekkora összegben fizet kápéban be valaki, tőle nem kérnek semmilyen okmányt. A 300 ezer forintos korlát áru és szolgáltatás ellenértékének befizetésére vonatkozik. Ide tartozik minden fehér csekk. A sárga csekkek közül azonban csak azok, amelyeken szerepel az „FM” jelzés. Ilyenek szolgálnak például a közüzemi díjak fizetésére.

Léteznek viszont olyan csekkek, amelyeknél összeghatártól függetlenül szükséges az azonosítás. A belföldi postautalványt feladónak mindenképpen fel kell szerelkezniük különböző igazolványokkal, papírokkal, de így kell eljárnia annak is, aki például társasházak, alapítványok, klubok, egyesületek csekkjét akarja befizetni. Az előírás szerint nem áru, szolgáltatás csekkbefizetéshez 1 Ft-tól, illetve belföldi postautalvány befizetéséhez 5 Ft-os értékhatártól kötelező az azonosítás.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok