Élesedő verseny, csekély igénybevétel
2011. október 26.
Élesedik a különböző fizetési formák között a verseny, miközben úgy tűnik: a felhasználók köszönik, nemigen kérnek az újdonságokból. Számtalan a lehetőség, igénybevételük azonban igen csekély. A MasterCard Mobile – legalábbis a szolgáltatás egyik konkurense szerint – aligha változtat majd ezen a helyzeten.
Elmondhatjuk, hogy európai szinten is úttörő szolgáltatást indítunk – jelentett ki Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetési szolgáltatásokért felelős regionális vezetője az új MasterCard Mobile (MCM) fizetési alkalmazásról. A tegnapi tájékoztatón valóban lenyűgöző lehetőségekről volt szó. Ilyen a sárga csekkről leolvasható kód (az okostelefon odaérintésével már lehet is fizetni), valamint a személyek közti pénzküldési funkció (P2P) bevezetése. Jelenleg egyébként Telenor, T-Mobile és T-Home számlák egyenlíthetők ki a MasterCard Mobile segítségével, vásárolni pedig a Bookline, a Bónusz Brigád, a Bortársaság és a GRoby kínálatából lehet. A netes híradásokban helyenként a fizetés forradalmasításaként emlegették a kezdeményezést.
A mobilfizetés persze nem ismeretlen a magyar piacon. Például a Hedz 2007 óta kínál ilyen lehetőséget. Az IziShoppal már meglehetősen sokféle szolgáltatás (például menetjegy, parkolási díj, belépők, előfizetések) ellenértékét lehet rendezni, de tudomásunk szerint forgalmuk még így is igen csekély. Ezt Fejes Sándor, a Hedz vezetője sem igazán cáfolta. Arra azonban már felkapta a fejét, hogy az IziShoppal – mint arra a MasterCardnál utaltak – biztonsági problémák lennének.
Hangsúlyozta: nyilvánvalóan nagyobb védettséget élvez az a gyalogos, aki bukósisakban közlekedik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lenne értelme bukósisakot húzni az utcán járva – a dolog kényelmetlenségéről nem is beszélve. Fanyarul megjegyezte még (utalva az MCM „ha akarom a mobilom, ha akarom a bankkártyám" szlogenjére), hogy a SIM-kártya szintű védelmet sehol a világon nem követelik meg a mobilfizetésnél. A mobilba oltott kártya szerinte legfeljebb 2004-ig számíthatott valós üzleti modellnek.
A szakember egyébként felhívta a figyelmet arra, hogy a sárga csekkek kártyával való rendezéséért aligha lelkesednek majd a közüzemi szolgáltatók. Ebben az esetben ugyanis jutalékot kell fizetniük a fizetést lebonyolító banknak (jelen esetben az FHB állt a kezdeményezés mögé, az IziShop partnere pedig a CIB). A magánszemélyek közötti fizetés pedig – rángatott le Fejes minket is a földre – a jelenlegi szabályok alapján legalábbis nehézkes.
Az MC Mobile érzékelhetően leginkább az online vásárlókra számít. A gyakorlat azonban azt mutatja – amit az IziShop sem cáfol –, hogy még a netes magyar közönség is idegenkedik az elektronikus fizetéstől. A jegybank adatai szerint a kártyás fizetések értékének alig több mint 3,5 százalékát adták az idei első félévben a telefonos, netes és postai (ezek így együtt) tranzakciók. Amúgy a korábbiakhoz képest már ez is látványos felfutást jelez.
Foltányi Tamás, az FHB Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója a tegnapi tájékoztatón azt mondta: lassan nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg hír egy újabb mobilfizetési megoldásról. Az igazán jó terméket úgy lehet sikerre vinni, ha az erejüknél, pozíciójuknál fogva megfelelő partnerek együttműködnek, és szerencsésen elnyerik a fogyasztók támogatását. Ezzel nem lehet vitatkozni, az egymással nyilvánvalóan konkuráló rendszerekről a felhasználók szavaznak. Kérdés, hogy az elsőre kissé bonyolultnak tűnő MC Mobile mennyi voksot szerezhet majd.
Múlt vagy jövő a mobilba oltott kártya?