Nagyon mellé is nyúlhat az Oral-B elektromos fogkefével

2025. június 1. Az élen és utolsóként is egy Oral-B elektromos fogkefe végzett Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) legfrissebb tesztjében. A használhatósági szempontok összesített eredményeinek egyik érdekessége pedig, hogy a legjobbnak és leggyengébbnek ítélt elektromos fogkefék is a Philips termékei közül kerültek ki.

Komoly összegeket is legombolhatnak arról, aki például „forradalmi” mágneses technológiájú, vagy magas frekvencián oldalirányú mozgást végző (szónikus) elektromos fogkefét akar beszerezni. A TVE friss tesztje szerint még az ilyen termékek között is igen jelentős a különbség, amit az ár nem is feltétlenül tükröz. A Curaprox, Foreo, Philips Sonicare, Silk'n és Oral-B márkák 42, hazai boltokban és webshopokban elérhető termékeit tesztelték nemzetközi együttműködésben. 17 forgófejes és 25 szónikus elektromos fogkefét vizsgáltak. Az átlagár 16-154 ezer forint közötti volt.

Az értékelésbe a legnagyobb súllyal a tisztítási hatékonyság számított, de áttekintették az akkumulátoridőt és a töltő várható teljesítményét is. Mint kiderült utóbbi téren is hatalmas a szórás: egyes fogkefék akár 3 óra 20 percig is bírják, míg mások 24 perc használatot követően töltésre szorulnak. A töltési idő pedig 87 perc és 33 óra között mozgott. (A teljes elektromos fogkefék teszt hozzáféréssel itt tekinthető meg.)

Nem hasznos csak a márkára figyelni


A lepedék eltávolításának hatékonysága 19 termék esetében érte el vagy haladta meg a 80 százalékot, két fogkefe pedig gyakorlatilag leszerepelt. Az élen több (80-154 ezer forintos átlagáron kínált) Oral-B termék is végzett 82 százalékos összesített eredménnyel. Az utolsó helyezett azonban szintén egy Oral-B termék lett, a maga 55 százalékos értékelésével. Azonban – hangsúlyozta a TVE – még 80 ezer forintot sem kell feltétlen fizetnünk egy elektromos fogkeféért, ha jól teljesítő darabot szeretnénk.

Például az egyik 24 ezer forintos Philips termék éppen ugyanolyan jó tisztítási hatékonysággal rendelkezik, mint a lista élén végzett Oral-B típusok. Esetében gyengébb teljesítményű akkumulátorral, vagy kevesebb extra funkcióval kell számolni, de a tiszta fogakról semmiképpen sem kell lemondani. A használhatósági szempontok összesített eredményeinek egyik érdekessége viszont, hogy a legjobbnak és leggyengébbnek ítélt elektromos fogkefék is a Philips termékei közül kerültek ki.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok