Nagyot drágít a Telekom
2024. január 16. A Magyar Telekom ma közleményben jelentette be, hogy március 1-jétől 15 százalékkal emeli a díjait. A társaság eufemisztikusan díjkorrekciónak nevezi az áremelést.A Központi Statisztikai Hivatal 2024. január 12-én közzétette, hogy a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6 százalékot ért el, de a Magyar Telekom a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve 15 százalékos éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében 2024. március 1-jei hatállyal – adta hírül a társaság a tőzsde honlapján közzétett közleményében.
Az inflációs ráta emelkedésére figyelemmel a Magyar Telekom Általános Szerződési Feltételei („ÁSZF”) 2022. szeptember 1-től tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát, amely alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak. A Társaság úgy módosítja ÁSZF-jét, hogy az éves inflációkövető díjkorrekció mértéke 2024-ben 15 százalék lesz.
Először tavaly emeltek így
Az automatikus átárazási mechanizmus 2023-tól él. Az előző év átlagos inflációján alapuló visszatekintő átárazás következménye, hogy a telekommunikációs szektor áraiba olyan – az ágazat működési költségei szempontjából kevésbé releváns – tényezők is beépülnek, mint az élelmiszerárak emelkedése.Mint megírtuk, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly ősszel egy elemzésben ostorozta ezt az újonnan bevezetett árazási technikát. Az új átárazási gyakorlat következtében 2023-ban a telekommunikációs szolgáltatások ára hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. 2023 júniusában a telekommunikációs szolgáltatások 12,5 százalékkal kerültek többe éves alapon, ami az Európai Unióban megfigyelt átlagos növekedés (1,2 százalék) több mint tízszerese, de a régió átlagánál (5,1 százalék) is majdnem két és félszer magasabb.
Az MNB nem – ahogy korábban az árazást szintén bíráló jegybanki alelnök sem – szólt közben arról, hogy a valóban elképesztő jelenség bekövetkeztében jókora szerepet játszhatott a kormány. Mint arról korábban írtunk: alighanem azzal, hogy a Vodafone a NER markába került, minden ügyfél számára új időszámítás kezdődött. Lehetővé vált ugyanis, hogy jókorát emeljenek a szolgáltatók, még a hűségidőn belül is. Az ezt korábban kategorikusan tiltó hatóság (NMHH) valahogy mindezt rendjén levőnek találta.
Fissítés: megérkezett a Vodafone díjemelése is
És a Yettel is bejelentette az emelést.
Szerző: L.J.
Címkék: infláció, díj, mobil, internet, díjemelés, Magyar Telekom, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, mobilszolgáltató, tőzsde, BÉT
Kapcsolódó anyagok
- 2025.01.16 - Emeli díjait a Telekom
- 2024.01.22 - Nagyot emel a Yettel is
- 2024.01.18 - A Telekomnál is jobban drágít a Vodafone
- 2023.12.12 - Mindent ver a mobilnetezés
- 2023.09.04 - Az MNB is kiakadt a távközlési cégekre
- 2023.08.14 - Sokadszorra verte át ügyfeleit a Telekom
- 2023.04.27 - Nagyot drágítottak a mobilszolgáltatók
- 2023.01.15 - Jókorát drágulhat a telefon, a tv és a net
- 2021.12.10 - Már tizedszer tévesztette meg ügyfeleit a Telekom
További kapcsolódó anyagok