Ez dobta meg durván az inflációt

Nagyot drágítottak a mobilszolgáltatók

Fotó: clipart.com
2023. április 27. Nagyot lódított az egyébként is rekord magas magyar infláción, hogy az első negyedévben hatalmasat emeltek a mobilszolgáltatók a díjaikon. Ráadásul eddig példátlan módon a hűségidős előfizetések is megdrágultak. Aki most szeretne új lakossági számlás díjcsomagot, mintegy 15-20 százalékkal fizethet többet, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb elemzéséből.

A négy legjelentősebb mobilszolgáltató (Magyar Telekom, Vodafone, Yettel és Digi) közül három jelentősen drágította a lakossági számlás mobiltelefon díjcsomagok árát az első negyedévben – derül ki Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a héten megjelent legfrissebb elemzéséből. Igaz, az NMHH a teljes elemzésben eufemisztikusan díjkorrekciót emleget, mindez nem írja át a valóságot, azt, hogy áremelés történt.

Méghozzá nem is kicsi, hiszen magát a maginflációt sikerült ezzel megdobni. Márciusban ugyanis a februári 25,4 százalék után 25,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest. A maginfláció pedig 27 éves csúcsra, 25,7 százalékra emelkedett. Ez pedig Virág Barnabás, az MNB alelnöke szerint főként a telekommunikációs szektor drágításainak következménye volt. Az alelnök természetesen arról nem szólt, hogy ebben jókora szerepet játszhatott a kormány. Mint arról korábban írtunk: alighanem azzal, hogy a Vodafone a NER markába került, minden ügyfél számára új időszámítás kezdődött. Lehetővé vált ugyanis, hogy jókorát emeljenek a szolgáltatók, még a hűségidőn belül is.

Az NMHH-t ez egyáltalán nem zavarja, sőt teljesen szenvtelenül állapítja meg, hogy tavaly a három nagy mobilszolgáltató olyan passzussal egészítette ki az üzletszabályzatát leíró Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF), amely lehetővé teszi, hogy évente egy alkalommal a fogyasztói árindex mértékével változtassák a szolgáltatások havi díját. A Digi ezt csak idén januárban tette meg, és a tervei szerint majd csak májusban drágít.

Mit tett a Vodafone?

A Vodafone január 2-ától emelte a lakossági mobil számlás díjcsomagok árát. A társaság ennek mértékét a KSH által megállapított tárgyévet megelőző naptári év augusztus 31. napja és az azt megelőző naptári év szeptember 1. napja között mért havi fogyasztói árindex változások átlagaként határozta meg. Tekintettel arra, hogy ez 9,39 százalék volt, a Vodafone január 2-től legfeljebb ezzel a mértékkel megemelte valamennyi lakossági mobil díjcsomagja havi díját. A forgalmazott lakossági számlás mobil díjcsomagok esetében egy év hűségvállalás és elektronikus számla fizetés (e-Pack) esetén a tényleges díjak ennél valamivel kisebb mértékben (9,1-9,35 százalékkal) emelkedtek.

Ugyanakkor március 15-étől új díjcsomagokat vezetett be a társaság, és ezzel a bennük foglalt szolgáltatások köre is némileg módosult. A váltással egyes, a korábbi hasonló nevű díjcsomag havi díjában még szereplő szolgáltatások kivezetésre kerültek, míg más szolgáltatáselemek megjelentek az új díjcsomagoknál. Ezek ára egy év hűségidő vállalása és e-Pack igénybevétele esetén 0-7,7 százalékkal lett drágább, mint a már januárban megemelt korábbi csomagok díja. (Vagyis a megemelt árakat emelte meg ismét a szolgáltató az új csomagokkal.)  

De a Yettel még jobban emelt

A Vodafone-hoz hasonlóan a Yettel is az első negyedévben vezetett be új díjcsomagstruktúrát, és ekkorra esett a társaság díjemelése is. Az új lakossági számlás díjcsomagok március 2-től váltak elérhetővé a fogyasztók számára. Az NMHH szerint szembeszökő a különbség a két szolgáltató díjcsomagváltása között; míg a Vodafone esetében az új díjcsomagok díja csak 0-7,7 százalék között nőtt, addig a Yettel esetében az új díjcsomagok havi díja 11 hónap hűségvállalás és e-Komfort esetén 20 százalék körüli mértékben haladta meg a korábbi díjakat. A két társaság tarifacsomagjainak díjváltozása közötti különbség még akkor is figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük, hogy a Vodafone már január elején árat emelt, és a további emelés erre rakódott rá. Ha a Vodafone esetében a már januártól érvényes havi díjakkal vetjük össze az új díjcsomagok díjait, az árnövekedés akkor is jóval 20 százalék alatt maradt: 9,1 százalék és 17,7 százalék között mozog.

Másfelől az is igaz – teszi hozzá a hatóság -, hogy míg a Vodafone esetében az új díjcsomagok a korábbiakhoz képest a fogyasztók számára kevésbé előnyös változásokat is hoztak, addig a Yettel esetében az új díjcsomagok magasabb díjaihoz jellemzően inkább a nyújtott szolgáltatások bővülése társult.

A régebbi díjcsomagok árát március 14-étől emelte meg a Yettel. A társaság a 2022-es átlagos inflációval, azaz 14,5 százalékkal emelte meg a havidíjakat.

Emelt a Magyar Telekom, és a Digi is lépni fog

Ellentétben a Vodafone-nal és a Yettellel, a Magyar Telekom nem vezetett be az első negyedévben új díjcsomagot a piacra, díjait ugyanakkor március 1-jétől az előző évi átlagos inflációval (14,5 százalék) megemelte. Bár a szolgáltatások nem változtak, ezzel egy időben változott az elektronikus számlázáshoz kapcsoló (e-Pack) kedvezmény mértéke, amely valamennyi mobil számlás lakossági díjcsomag esetében a korábbi 600 forintról 690 forintra nőtt.

A Digi nem vezetett be új díjcsomagot az első negyedévben, és a díjait sem emelte meg. De a díjemelés nem marad el, májusban érkezik.

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok