Nagyot nőtt a magyar gazdaság a tavalyi mélyponthoz képest

2021. augusztus 17. Kiugró növekedést produkált a magyar gazdaság a második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Igaz, ehhez az is kellett, hogy tavaly éppen a második negyedévben zuhant hatalmasat a GDP. A vártnál jobb adatok láttán az elemzők felfelé javították az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket.

Magyarország bruttó hazai terméke a második negyedévben a nyers adatok szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva – adta hírül a KSH. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal emelkedett 2021. második negyedévében. A KSH jelentése szerint a növekedéshez leginkább az ipar járult hozzá.

A GDP a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal lett nagyobb a 2019. második negyedévinél.

2021 első félévében a gazdaság teljesítménye összességében 7,6 százalékkal (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal) meghaladta az előző év azonos időszaki szintet.

Brutális volt tavaly a visszaesés

Fontos tudni, hogy a gazdaság növekedése azért lett kiugróan magas, mert a bázis (2020 második negyedéve) időszakában, a koronavírus járvány első hullámának idején, a lezárások következtében rekordméretű lett a visszaesés. A mostani kimutatás szerint a nyers és a kiigazított, kiegyensúlyozott adatok 13,3 százalékos zsugorodást mutatnak.
Tavaly az első félévben összességében 5,7 százalékos volt a GDP visszaesése, míg idén 7,2 százalékos a növekedés.

Felfelé módosították az idei előrejelzést

Az MTI által megkérdezett elemzők felfelé módosították az idei évre vonatkozó várakozásaikat. A Takarékbank 7,7 százalékról 8 százalék környékére, a K&H Bank 6,7 százalékról 7 százalék felettire javította a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője megállapította, hogy a GDP már mintegy fél százalékkal meghaladta a járvány előtti szintet. Az idei növekedés már akkor elérheti a 6,8 százalékot, ha a második fél évben stagnál a gazdaság. Az elemző hozzátette: a kilábalás, a GDP helyreállása korántsem egyenletes, egyes ágazatok (élen az infokommunikációval) már bőven meghaladják a járvány előtti szintet, az idegenforgalomhoz, a rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások ugyanakkor még bőven elmaradnak. Bár a delta variáns egyértelmű kockázatot jelent, ezen ágazatok folytathatják tevékenységüket a helyreállás érdekében, ami a jövő évre is áthúzódik. Ezért a következő negyedévekben még kifejezetten erős növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői, amit a munkaerőpiac helyreállása és az erőteljes bérdinamika is támogat.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője arra figyelmeztet, hogy a kockázatokkal is számolni kell, a vírusvariánsok terjedése miatt ugyanis újabb hullámok okozhatnak megtorpanást nemzetközi szinten, amely a magyar gazdaságra is hatással lehet. Hozzátette: egyelőre első becslésről van szó, de annyi már az eddig megjelent makroadatokból is látható, hogy például az építőipar májusi és júniusi kimagasló teljesítménye biztosan hozzájárult a bővüléshez. Ahogy az ipari termelés is, amely áprilisban, májusban és júniusban egyaránt jókora növekedést ért el, részben az alacsony bázis miatt - tette hozzá.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok