Nagyot ugrott a lakáshitel átlagos összege
Fotó: KSH
Az idei első félévben újonnan 50 ezer lakáshitelt engedélyeztek a finanszírozók, 460 milliárd forint értékben – jelentette friss kiadványában a KSH. Ez az összeg pedig (mint az a grafikonon is látszik) már meghaladja a válság előtti hitelboom idején engedélyezettet. Az előző év azonos időszakához képest a hitelek száma 5,3 százalékkal mérséklődött, összegük viszont 14 százalékkal emelkedett. Az egy engedélyezésre jutó átlaghitel összege 2019. június végére elérte a 9,1 millió forintot, ami 1,5 millió forinttal több, mint 2018 I. félévében.
Az államilag támogatott lakáskölcsönök száma a statisztika szerint 2019 első hat hónapjában több mint negyedével alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál. Az átlagos hitelösszeg viszont időközben 44 százalékkal ugrott meg. Egy adósra az egy évvel korábbi 7,1 millió forint helyett így átlagosan már 10,2 millió forint jutott. Hasonló folyamat játszódott le az állami támogatás nélküli hitelezésben is, ahol a 2,8 százalékkal kevesebb lakáshitel átlagos összege 7,7 millió forintról 9,0 millió forintra emelkedett.
A folyósított lakáscélú hitelek (amelyek részletei a fenti grafikonon láthatók) esetében is hasonlóak voltak a folyamatok. Az átlagos futamidő egy év alatt fél évvel, 15,8 évre emelkedett. A lakásépítési hitelek futamideje volt a leghosszabb, elérte a 18,6 évet, ezt az új lakás, valamint a használt lakás vásárlásához kapcsolódó hitelek követték (átlagosan 17,2, illetve 16,4 éves futamidővel).
A KSH adatai mintha a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) fokozatos kifulladását jeleznék. A csokos szerződések száma és összege 2017-ben az előző évhez képest – írta le a KSH – dinamikusan nőtt, 2018-ban viszont a bővülés mérsékeltebb volt. Az idei első félév pedig már kifejezetten elmaradást hozott. (A „családvédelmi akcióterv” intézkedései – ezekről itt tájékozódhat – július 1-jétől léptek hatályba, azok részletes hatásait még jó sokára ismerhetjük meg.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakás, lakáshitel, KSH, CSOK
Kapcsolódó anyagok
- 2020.10.11 - Újra pörgetik a csokot
- 2020.02.27 - Mi lesz, ha elszállnak a hitelkamatok?
- 2020.02.19 - Már drágulnak a banki hitelek
- 2020.02.18 - Nem ad több jelzáloghitelt a Sberbank
- 2019.12.01 - Kimutatták, a kedvezményes lakásáfa csak a profitot növelte
- 2019.11.19 - Levelet kapnak a lakáshitelesek
- 2019.11.19 - Sokan még mindig hajtanák fel a lakásárakat
- 2019.11.19 - Otthonról is intézhető a lakáshitel az OTP Banknál
- 2019.10.16 - Újra bezuhanhat az építőipar?
- 2019.10.15 - Újnál jobb használt lakásba fektetni
- 2019.09.17 - OTP Bank: egyre többen vesznek fel hitelt otthonról
- 2019.09.03 - Ügynökök pörgetik a lakáshitelezést
- 2019.09.02 - Továbbra is kockázatkerülés jellemzi a lakáshitelek piacát
- 2019.07.31 - Fontos részletek a lakástámogatásokról
- 2019.07.29 - Egy nagy átverés a falusi CSOK?
- 2019.05.08 - A lakosság szándékos eladósítása folyik?
További kapcsolódó anyagok