Nagyot ugrott a leggazdagabbak listáján a nemzet veje

2019. május 9. Frissen került fel a leggazdagabb magyarok listájára Tiborcz István, de kormányfő vejeként is ismert „üzletember” máris az előkelőnek számító 32. helyet tudta megszerezni. A most megjelent kiadványban az első helyen Csányi Sándor szerepel, megelőzve Mészáros Lőrincet.

A leggazdagabb magyarokról az év elején a Forbes által közzétett lista szerint az egykori gázszerelő, Mészáros Lőrinc már megelőzte az OTP első emberét, Csányi Sándort is. Mint akkor megjegyezték, ez különösen azért érdekes, mert 5 évvel korábban Mészáros egyáltalán nem szerepelt a legvagyonosabbak között.  A Napi.hu ma megjelent „A 100 leggazdagabb 2019” kiadványa az első helyre Csányit hozta ki, de ebben az értékelésben is a sarkát tapossa már Mészáros.

A bankvezér 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben a már 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészárost, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték a kiadvány szerkesztői. Az idei lista első tucat üzletembere közé egyébként jóval 100 milliárd forintot meghaladó vagyonnal lehetett bekerülni.

Az idei 100-as listára öt új név került fel. Közülük a legelőkelőbb pozíciót Tiborcz István érte el. Mint a kiadványt ajánló cikkben írják: a kormányfő vejeként is ismert ingatlanfejlesztő 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el. (A Befolyás-barométer friss listáján is a 22. helyre lépett elő.) A 33 éves Tiborcz lett az idei 100-as rangsor legfiatalabb résztvevője.

További részletekről itt tájékozódhat
 
Most és itt szeretne gazdag lenni? Itt tesztelheti erre az esélyeit


Szerző: Azénpénzem/Napi
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok