Már nem olyan vonzó ez a megtakarítás
2025. február 4.
Február 1-jétől az eddigi 20,6 százalék után már csak 6,70 százalékos kamatot fizet a Babakötvény összes sorozata, kivéve a legelső, 2032/S sorozatot. Ez ugyanis december 1-jén árazódik át. A jelentős zuhanás a KSH által kimutatott alacsony tavalyi inflációval magyarázható.
A Babakötvény kamata mindig az előző év átlagos inflációja plusz 3 százalék. A KSH szerint 2024-ben átlagosan 3,7 százalék volt az infláció, így a Babakötvények február 1-jétől az eddigi 20,6 százalék után már csak 6,70 százalék kamatot fizetnek egy éven át. Új sorozat is megjelent a frissen született babáknak, a 2044/S sorozat ugyancsak 6,70 százalék kamatot ad.
Csak a 2032/S sorozatú Babakötvény kamata marad még 20,6 százalék, ennek kamatfordulója ugyanis decemberben van, ez a kamat 2024 decemberétől ketyeg 2025 decemberéig. Ez utóbbi volt az első Babakötvény sorozat, amit a 2014. január 31-ig született gyermekek részére lehet vásárolni.
A Babakötvényre befizetett pénz után állami támogatás is jár. A naptári évben befizetett összeg 10 százalékát adja oda kiegészítésként az állam, de a korábbi 6 ezer forint helyett 2022-től már 12 ezer forintot.
A babakötvény alapcímlete 1 forint, a kamatok mindig automatikusan befektetésre kerülnek az adott sorozatú Babakötvénybe. Lejárat után nem kamatozik tovább.
Mint tavaly megírtuk, a korlátot azért vezették be, mert a rekordmagas infláció miatt kiemelkedően magas hozamot fizető Babakötvénybe ömlött be a pénz, volt, aki egymilliárd forintért vásárolt a magas kamatozású papírból. A 2023-as évet 276,1 milliárd forintos állománnyal zárta a Babakötvény (az összes sorozat együtt), ami éves szinten 77,3 milliárd forint növekmény. 2024 februárjára már 310 milliárdra nőtt az állomány, amiből mindössze 10-12 milliárd lehetett a kamatfizetés.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss adatai szerint 2025. január 15-én már 401 milliárd forint volt a teljes Babakötvény állomány. Ebből a legnagyobb a 2032/S sorozatú, ami 268 milliárd forintnyira duzzadt. Ebben persze szerepet játszott a december eleji, számításaink szerint mintegy 36 milliárd forintos kamatfizetés.
A PMÁP sorozatok közül idén legelőször a 2033/I jelű kamata zuhant hatalmasat, január 20-ától már csak 3,95 százalékos kamatot fizet, a 2027/J pedig január 27-től 4,45 százalékot. De a legmagasabb kamatprémiumot fizető, így a jelenleg 19,10 százalékos kamattal ketyegő papíroknál is nagy lesz a zuhanás, ezek 5,2 százalékos kamatra állnak át.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: Babakötvény, kamatprémium, infláció, kamat, állampapír, Start-számla
Nagyot zuhant a Babakötvény kamata
Fotó: clipart.com
A Babakötvény kamata mindig az előző év átlagos inflációja plusz 3 százalék. A KSH szerint 2024-ben átlagosan 3,7 százalék volt az infláció, így a Babakötvények február 1-jétől az eddigi 20,6 százalék után már csak 6,70 százalék kamatot fizetnek egy éven át. Új sorozat is megjelent a frissen született babáknak, a 2044/S sorozat ugyancsak 6,70 százalék kamatot ad.
Csak a 2032/S sorozatú Babakötvény kamata marad még 20,6 százalék, ennek kamatfordulója ugyanis decemberben van, ez a kamat 2024 decemberétől ketyeg 2025 decemberéig. Ez utóbbi volt az első Babakötvény sorozat, amit a 2014. január 31-ig született gyermekek részére lehet vásárolni.
A Babakötvényre befizetett pénz után állami támogatás is jár. A naptári évben befizetett összeg 10 százalékát adja oda kiegészítésként az állam, de a korábbi 6 ezer forint helyett 2022-től már 12 ezer forintot.
Minden 18 éven aluli gyerek részére vásárolható
Babakötvény vásárlásához Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárnál. A 2006. január 1-jétől Magyarországon született és élő, magyar állampolgárságú gyermek számára és a 2017. július 1. után külföldön született magyar állampolgárságú vagy úgynevezett Magyar Igazolvánnyal rendelkező gyermek számára alanyi jogon 42500 forintos életkezdési támogatás jár, amit egy minimális, az infláció mértékével megegyező kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. Ahhoz, hogy ez az induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön, és ott Babakötvényben kamatozzon, Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban.Bármikor nyitható a 18 éven aluliaknak
Fontos tudni, hogy a gyermek legkorábban 18 éves korában juthat hozzá a számlán felhalmozott pénzhez. Start-számlát bármikor lehet nyitni, de a kifizetést legkorábban a számlanyitást követő 3. év letelte után lehet kérni. Tehát ha valaki most nyit egy 16 éves gyereknek Start-számlát, akkor nem a 18., hanem a 19. születésnapját követően veheti fel a pénzt a számláról. Ugyanakkor 18 éves kor után már nem lehet Babakötvénybe friss pénzt betenni.A babakötvény alapcímlete 1 forint, a kamatok mindig automatikusan befektetésre kerülnek az adott sorozatú Babakötvénybe. Lejárat után nem kamatozik tovább.
Csak évi 1,2 millió forint
A 18. szülinap előtt álló fiatalok számára most kiemelkedően vonzó a decemberig 20,6 százalékos kamatot fizető 2032/S sorozat. Fontos tudni azonban, hogy korlátlan összeget nem lehet Babakötvénybe tenni, miután tavaly februártól évi 1,2 millió forintban korlátozta a kormány azt az összeget, amennyit a Start-számlára be lehet fizetni, így legfeljebb ennyiért lehet Babakötvényt vásárolni.Mint tavaly megírtuk, a korlátot azért vezették be, mert a rekordmagas infláció miatt kiemelkedően magas hozamot fizető Babakötvénybe ömlött be a pénz, volt, aki egymilliárd forintért vásárolt a magas kamatozású papírból. A 2023-as évet 276,1 milliárd forintos állománnyal zárta a Babakötvény (az összes sorozat együtt), ami éves szinten 77,3 milliárd forint növekmény. 2024 februárjára már 310 milliárdra nőtt az állomány, amiből mindössze 10-12 milliárd lehetett a kamatfizetés.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss adatai szerint 2025. január 15-én már 401 milliárd forint volt a teljes Babakötvény állomány. Ebből a legnagyobb a 2032/S sorozatú, ami 268 milliárd forintnyira duzzadt. Ebben persze szerepet játszott a december eleji, számításaink szerint mintegy 36 milliárd forintos kamatfizetés.
Más állampapírok kamata is zuhan
Mint megírtuk, a kamatfizetéssel és kamatfordulóval sorra zuhannak az inflációkövető kamatozású Prémium Magyar Állampapírok kamatai is. Az évek során kibocsátott, különböző lejáratú PMÁP sorozatok kamatprémiuma eltérő, 0,25 százaléktól 1,50 százalékig terjed. A legalacsonyabb kamatot ezen sorozatok közül tehát a legkisebb, 0,25 százalékos kamatprémiumot kínáló fizeti.A PMÁP sorozatok közül idén legelőször a 2033/I jelű kamata zuhant hatalmasat, január 20-ától már csak 3,95 százalékos kamatot fizet, a 2027/J pedig január 27-től 4,45 százalékot. De a legmagasabb kamatprémiumot fizető, így a jelenleg 19,10 százalékos kamattal ketyegő papíroknál is nagy lesz a zuhanás, ezek 5,2 százalékos kamatra állnak át.
A babakötvényről a további részleteket itt nézheti meg
A Prémium Magyar Állampapírok friss, átárazódás utáni kamatát itt szedtük táblázatba.
A most vásárolható lakossági állampapírok kamata itt található.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Lovas Judit
Címkék: Babakötvény, kamatprémium, infláció, kamat, állampapír, Start-számla
Kapcsolódó anyagok
- 2025.02.07 - Ide tették a pénzüket az emberek
- 2025.02.05 - Ragaszkodnak nyugdíjpénzükhöz az emberek
- 2025.01.24 - Leálltak az emberek az állampapír-vásárlással
- 2025.01.22 - Mennyit kapok a pénzemre?
- 2025.01.20 - Elárulták az emberek, mit tesznek az állampapírok kamatával
- 2025.01.15 - Nagyot zuhannak a lakossági állampapírok kamatai
- 2024.12.09 - Kiderült, mennyi pénzt szedne be tőlünk az állam
- 2024.11.27 - Már nem veszünk állampapírt
- 2024.03.16 - Volt, aki egymilliárdért vett Babakötvényt
- 2024.02.06 - A nyugdíjpénzünkre is rátenné a kezét az állam
- 2024.02.01 - Mától 20,6 százalékot fizet a Babakötvény
További kapcsolódó anyagok