Rekordok sora dőlt meg
2024. május 23.
Minden magyar család átlagosan közel 3,5 millió forinttal gyarapodott az idén március végére az egy évvel korábbihoz képest – számolta ki a friss jegybanki adatokból az Azénpénzem.hu. Nagyon jól tudjuk persze, hogy a döbbenetes mértékű, közel 14 ezer milliárdra rúgó vagyonnövekedést egy szűk réteg fölözhette le.
Rekordra ugrott a magyar lakosság pénzügyi megtakarítása az idei első negyedév végére – derül ki a Magyar Nemzeti bank (MNB) által közzétett statisztikából. Egy év alatt döbbenetes mértékű, közel 14 ezer milliárdra rúgó volt a vagyon növekedése. Ez azt jelenti, hogy – számolta ki az Azénpénzem.hu – egy év alatt minden magyar család átlagosan közel 3,5 millió forinttal gyarapodott. Az egy háztartásra jutó félretett összeg pedig már 25,5 millió forint. Ez a hiteleket figyelembe véve is megközelíti a 22 milliót.
Nagyon jól tudjuk persze, hogy ezek az átlagok kifejezetten félrevezetőek. Nemrégiben ugyanis szakértők megállapították, hogy a növekmény gyakorlatilag egy szűk rétegre koncentrálódik, egyetlen százalék fölöz itt le szinte mindent. Olyan dinamikusan nő a koncentráció, hogy a leggazdagabbakkal foglalkozó szolgáltatók közül többen is feljebb húzták azt a határt, amennyi pénz felett hajlandóak valakivel foglalkozni.
Nemrégiben írtuk meg, hogy a megszokott havi 3-4 milliárd forintos befizetés helyett hirtelen tízmilliárdok áramlottak Babakötvénybe, miután 2023. december 1-jétől 17,5 százalékra nőtt a 2032/S jelzésű kamata. Volt, aki egymilliárd forintot fektetett ide – tudta meg az Azénpénzem.hu. Csupán egy évnyi kamat akkora, mint amennyit mondjuk egy 40 évig havi nettó 365 ezret kereső dolgozó egész aktív idejében keres. Azt pedig nem árt tudni, hogy mi mindannyiunk zsebéből irányítják a leggazdagabbakhoz a pénzt. Az állampapírok után fizetett kamat ugyanis a költségvetést apasztja.
Az első negyedéves tranzakciókat nagy fölénnyel – közel 600 milliárdos friss pénz ideáramlásával, miközben a készpénz és a hazai bankbetét összesen sem tudott egészen 500 milliárdos növekményt felmutatni – a befektetési jegyek vásárlása vezeti. Már tudjuk egyébként, hogy áprilisban nem folytatódott ez a trend. Mint megírtuk, az év első hónapjaiban ömlött ugyan a pénz a befektetési alapokba, de áprilisban mindössze 10 milliárd forint érkezett. A kötvényalapokból ráadásul jelentős összeg távozott. A hozamok sem segítettek a helyzeten, így hosszú idő után csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon
Az első negyedév végére sohasem látott magasságba, 1900 milliárd forintra nőtt a magyarok külföldön tartott betéteinek összege. Ezek szerint egy év alatt több mint 200 milliárd forint áramlott a határainkon túlra. A jegybank megjegyzése szerint a háztartások külföldi pénzügyi eszközeinek becsült értéke „új adatforrások felhasználása révén” emelkedett meg jelentősen. Az egész statisztikát némiképp zárójelbe teszik azzal, hogy további, illetve visszamenőleges adatváltozások várhatók 2024-ben a fizetési mérleg adatfelülvizsgálatával összhangban.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vagyon, megtakarítás, MNB, statisztika, állampapír, befektetési jegy, külföld, bankbetét
Nem átlagos, ha nincs a családjának félretett 25,5 milliója
Fotó: clipart.com

Egy évnyi kamat nagyobb lehetett 40 év teljes kereseténél
Nemrégiben írtuk meg, hogy a megszokott havi 3-4 milliárd forintos befizetés helyett hirtelen tízmilliárdok áramlottak Babakötvénybe, miután 2023. december 1-jétől 17,5 százalékra nőtt a 2032/S jelzésű kamata. Volt, aki egymilliárd forintot fektetett ide – tudta meg az Azénpénzem.hu. Csupán egy évnyi kamat akkora, mint amennyit mondjuk egy 40 évig havi nettó 365 ezret kereső dolgozó egész aktív idejében keres. Azt pedig nem árt tudni, hogy mi mindannyiunk zsebéből irányítják a leggazdagabbakhoz a pénzt. Az állampapírok után fizetett kamat ugyanis a költségvetést apasztja.
Az MNB közleménye szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége 2024 első negyedévében a negyedéves GDP 8,9 százalékát tette ki (1548 milliárd forintot). A háztartások nem konszolidált pénzügyi eszközeinek állománya 2024 első negyedévének végén a GDP 133,0 százalékát, a kötelezettségei a GDP 19,8 százalékát tették ki, így a nettó pénzügyi vagyonuk a GDP 113,2 százalékát érte el.
Az idei első negyedév végére az MNB statisztikája szerint a lakosság közel 12725 milliárd forint értékben birtokolt állampapírt. Ez is egy újabb rekord. Az egész statisztika hemzseg az ilyesmitől. Ami persze nem azt jelenti, hogy a magyarok döntő többsége ne jönne ki elég nehezen a fizetéséből.Csúcsra járnak a külföldi betétek
Az első negyedéves tranzakciókat nagy fölénnyel – közel 600 milliárdos friss pénz ideáramlásával, miközben a készpénz és a hazai bankbetét összesen sem tudott egészen 500 milliárdos növekményt felmutatni – a befektetési jegyek vásárlása vezeti. Már tudjuk egyébként, hogy áprilisban nem folytatódott ez a trend. Mint megírtuk, az év első hónapjaiban ömlött ugyan a pénz a befektetési alapokba, de áprilisban mindössze 10 milliárd forint érkezett. A kötvényalapokból ráadásul jelentős összeg távozott. A hozamok sem segítettek a helyzeten, így hosszú idő után csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon
Az első negyedév végére sohasem látott magasságba, 1900 milliárd forintra nőtt a magyarok külföldön tartott betéteinek összege. Ezek szerint egy év alatt több mint 200 milliárd forint áramlott a határainkon túlra. A jegybank megjegyzése szerint a háztartások külföldi pénzügyi eszközeinek becsült értéke „új adatforrások felhasználása révén” emelkedett meg jelentősen. Az egész statisztikát némiképp zárójelbe teszik azzal, hogy további, illetve visszamenőleges adatváltozások várhatók 2024-ben a fizetési mérleg adatfelülvizsgálatával összhangban.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: vagyon, megtakarítás, MNB, statisztika, állampapír, befektetési jegy, külföld, bankbetét
Kapcsolódó anyagok
- 2024.08.29 - Újabb állampapírok kamatai csökkennek
- 2024.08.22 - Döbbenetes, mi lett a sláger megtakarítás
- 2024.07.23 - Többeknek marad pénze a hó végén a Provident szerint
- 2024.07.08 - Újabb adóemelésről döntött a kormány
- 2024.06.15 - Itt a magyarázat az MNB veszteségeire
- 2024.06.14 - Visszavonta egy követeléskezelő engedélyét az MNB
- 2024.06.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. május végén
- 2024.06.04 - Történelmi mélyponton a bankbetétek
- 2024.05.23 - Már a középen állók is havi 510 ezret keresnek
- 2024.05.22 - Ennél a befektetésnél minden megváltozott áprilisban
- 2024.05.16 - Már ezermilliárd forint Mészáros Lőrinc vagyona
- 2024.05.10 - Mibe tegyem a pénzem?
- 2024.05.08 - Erste: beindult a lakossági hitelezés, de a cégek behúzták a féket
- 2024.04.25 - Sokkal több pénz kell már a gazdagsághoz
- 2024.03.18 - Egyetlen százalék fölözi le a megugrott lakossági vagyont
További kapcsolódó anyagok