A külföldiek elég könnyen nyithatnak Magyarországon számlát

Nem csak kimegy, be is jön pénz

2012. szeptember 12. A magasabb kamatokra többen is rámozdultak a határainkon túlról – tudtuk meg. A PSZÁF szerint a banki betétállomány júniusi növekedését külföldiek betételhelyezése fűtötte. Több banknál nem ragaszkodnak ahhoz, hogy magyar lakcíme legyen a hozzájuk fordulónak.

Júniusban a hitelintézetek belföldi ügyfeleinek betétállománya gyakorlatilag stagnált, a teljes betétállomány emelkedése lényegében nagy összegű külföldi betételhelyezésnek volt köszönhető – állapította meg a pénzügyi felügyelet (PSZÁF). A felügyelet több rövid lejáratú, nagy összegű betételhelyezést is észlelt. Néhány határmenti fiókban megtudtuk: a magas magyarországi kamatokra többen kintről is rámozdultak (kérdés persze, hogy a mostani csökkenő kamatkörnyezetben milyen gyorsan változik majd a helyzet). Ez a jelenség – hangsúlyozták az MKB-nál – lokális, és nem is számít újdonságnak. A banknál egyébként az egy évvel korábbihoz képest közel két százalékkal nőtt a külföldiek számlanyitása. Az ezeken a számlákon levő pénz az év elejéhez képest 6-7 százalékkal emelkedett. Az UniCreditnél arról számoltak be, hogy a külföldiek közül jellemzően a környező országokban élők nyitnak náluk számlát. Persze a tulajdonos nemzetiségére tekintettel jelentős még az olasz állampolgárok számlanyitása is.

Sem betételhelyezés, sem számlanyitás terén nem tapasztalt különösebb mozgást a külföldi magánszemélyeknél a szintén olasz hátterű CIB. A Budapest Banknál (BB) is hasonlóan nyilatkoztak, hozzátették azonban: betételhelyezés iránt egyenletes az érdeklődés. Az OTP-nél érdeklődésünkre elmondták: kinti ügyfeleik számára több kényelmi szolgáltatást biztosítanak. Ezek közé tartozik az ügyfélhívó segítségével idegen nyelvet beszélő ügyintézőhöz irányítás és az angol, vagy német nyelvű szerződés.

Elég lehet egy személyi azonosító okmány


A külföldieknek egyébként a magyar bankoknál is a határainkon túli gyakorlatnak (mint a pánik idején pénzüknek a határon túl helyet keresők tapasztalhatták) megfelelően, sokszor állandó helyi lakcím kell a számlanyitáshoz. A CIB-nél erre nincs szükség, az uniós állampolgároknak elég egy személyi igazolványt bemutatniuk. Az Unicreditnél arról beszéltek portálunknak, hogy a kintiek számlanyitására nem alkalmaznak speciális szabályokat. Az MKB sem nehezíti meg a hozzá forduló határon túliak helyzetét. Útlevél helyett elfogadnak például magyarországi tartózkodási jogot igazoló okmányt is. A BB-nél – tudtuk meg – a devizakülföldiek ugyanazokkal a feltételekkel nyithatnak lakossági számlát, mint a devizabelföldiek. Előbbiek azonban nem kaphatnak számlájukhoz bankkártyát.


Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok