Nem innováció, ez bizony inkább piramisjáték
2017. május 9. Az OneCoin elleni fellépésről tartott megbeszélést nemrég a több hazai illetékes szerv – tette közzé a pénzügyi felügyeleti hatóság. A kryptovalutákhoz hasonlító eszköz ugyanis inkább piramisjátékra emlékeztet.Az OneCoin magyarországi megjelenési formái elleni fellépésről tartott megbeszélést május 5-én a Belügyminisztérium több szerve, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Főügyészség, a Legfőbb Ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös Piacfelügyeleti munkacsoportja – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az MNB is kifejezetten piramisjátékot említett korábbi közleményeiben, de mindeddig – ahogy mi is felemlegettük - nem volt hír arról, hogy feljelentést tettek volna, noha az ilyen „játékok” szervezését három év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a Btk.
A jegybank az elmúlt években már többször jelentetett meg figyelmeztetéseket a cryptovaluták (például bitcoin) kockázatairól. Az OneCoin azonban – mint az egyik említett figyelmeztetés nyomán mi is megírtuk – nem egyszerűen a virtuális valuták egyik változata. A bitcoin – kiforratlansága, a vele kapcsolatban felmerülő aggályok, körülötte folyó viták ellenére – alapvetően minden jel szerint jószándékú informatikusok találmánya, az OneCoin azonban valahol a Multilevel Marketing és a piramisjáték határán - az utóbbihoz közelebb - álló konstrukció. A kryptovalutákhoz valóban sokban hasonlító eszközhöz nem egyszerűen „bányászattal” vagy vásárlással lehet hozzájutni, hanem a belépéshez előbb meg kell vásárolni egy „indulócsomagot”. Kereskedni vele pedig ezt követően kizárólag a tevékenységet szervező által üzemeltetett zárt és nem ellenőrizhető fórumon lehet. A rendszerbe az új belépőket magas hozamokat ígérve szervezik az interneten keresztül oly módon, hogy utóbbiak befizetéseiből a korábban csatlakozóknak jutalékot fizetnek.
Az OneCoin-ért emellett jelenleg semmiféle valós áru vagy szolgáltatás nem vásárolható, az állítólagos virtuális fizetőeszköz értéke, árfolyama objektíven megállapíthatatlan. A rendszer szervezőivel szemben több helyen, így Finnországba, Svédországban, Bulgáriában már eljárás is indult.
Szerző: LG
Címkék: bitcoin, onecoin, MNB, piramisjáték
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.14 - Ezeket a befektetéseket kerülje el!
- 2020.02.05 - A csalók már árulják az új Facebook-pénzt
- 2019.05.16 - Nagyot szakítottak a bitcoinba fektetők
- 2018.08.27 - Durva bírság a piramisjátékot űző cégre
- 2018.08.24 - Nem engedik tőzsdére a bitcoin-alapokat
- 2018.02.11 - Újra tündökölhet a kriptopénz?
- 2017.12.06 - A tulipánt is legyőzi a bitcoin?
- 2017.11.30 - Jön a virtuális világválság?
- 2017.09.17 - Gyorsan magához tért a kriptopénz
- 2017.09.14 - Nagyot kaszáltak a bitcoinosok
- 2017.07.20 - A digipénz a nagybankok figyelmét is felkeltette
- 2017.07.20 - Kitör a virtuális pénzháború?
- 2017.05.12 - Vége a Strategon Értékpapírnak
- 2017.05.11 - Nyolcvanmilliós bírságot kapott az off-shore brókercég
- 2017.05.10 - Több sebből véreznek a Raiffeisen alapjai?
- 2017.03.20 - Eddig tartott a quaestrás piramisjáték?
- 2016.12.20 - Hiába a figyelmeztetés, tovább terjed a piramisjáték
- 2016.08.03 - Tünékeny lehet a virtuális pénz
- 2015.10.23 - No lám, a virtuális pénz is pénz!
- 2015.06.10 - Vigyázat! Itt az újabb piramisjáték
További kapcsolódó anyagok