Hiánycikké válhat majd a tejföl?
2017. augusztus 7.
Az előző év elejéhez képest mostanra több mint 50 százalékkal kerül többe a vaj a magyar boltokban – számolta ki az Azénpénzem.hu saját körképe alapján. Tarthatunk azonban attól, hogy a drágulás itt még nem áll meg, a nagykereskedelemben ugyanis a tejszín és a vaj ára tízéves rekordon áll, és egy év alatt megduplázódott, a világban tejhiány van.
Érdemes felidézni, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta tesztje keretében 2016 elején 33 vajat vizsgált meg minőségi és élvezeti szempontból is. Szerencsére ilyen esetekben a hatóság a termékek árát is feltünteti részletes jelentésében (ezt itt találhatja meg). Megnéztük, hogy mostanra – amikor egyre több hír szól arról, hogy már egészségesebbnek számíthat a vaj, mint a margarin, Európában pedig vajhiány van – miként alakultak az árak. A mellékelt táblázatban látható néhány konkrét szám is.
A boltokban egyébként számításaink szerint jelenleg átlagosan több mint 50 százalékkal kerül többe a vaj (a kalkulációt azoknak a termékeknek ára alapján végeztük, amelyek most is megtalálhatóak az üzletekben, lehetőleg ott, ahonnan a Nébih vette a mintáját). Úgy tűnik, hogy – legalábbis egyelőre – nálunk még visszafogottabb az áremelkedés.
A nagykereskedelemben a tejszín és vaj ára tízéves rekordon áll, és egy év alatt megduplázódott, Európában tejhiány van. Harcz Zoltán, a Magyar Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy 2015-ben az Európai Unió liberalizálta a tejpiacot, felszámolta a tejkvótarendszert, ami az árak eséséhez vezetett. Az alacsony árak miatt viszont sok termelő felhagyott a tevékenységével. Brüsszel ezután újra lépett, de tenyészüszőkből azóta is Európa-szerte hiány van. Különösen hosszú idő alatt állhat helyre a korábbi rend a magasabb zsírtartalmú tej előállítására szakosodott üzemeknél.
Utóbbi pedig még a vajat nem fogyasztó (mi évente fejenként 1,6 kiló vajat eszünk meg, miközben az uniós átlag 3,8 kiló) a magyaroknak is rossz hír lehet. Különösen azért, mert a zsíros tejtermékekhez Magyarországon import tejszínre van szükség. Nálunk ugyanis – fejtette ki Harcz – a tejszín nem elég jó minőségű, és egyébként is elsősorban a sokkal népszerűbb tejföl készítésére használják.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor a Hvg-nek nemrégiben arról beszélt, hogy tejfölből lehet majd hiány a magyar boltokban (hasonló Harcz szavaiból is kiderült). Az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója ezt részben azzal magyarázta, hogy a magyar termelők külföldön jobb árat kaphatnak a tejért, így kevesebb nyersanyag állhat rendelkezésre.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, élelmiszer, tej, vaj, bolti árak, Nébih, Magyar Tej Terméktanács
Nem is drágult olyan brutálisan a vaj
Fotó: Nébih
Érdemes felidézni, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta tesztje keretében 2016 elején 33 vajat vizsgált meg minőségi és élvezeti szempontból is. Szerencsére ilyen esetekben a hatóság a termékek árát is feltünteti részletes jelentésében (ezt itt találhatja meg). Megnéztük, hogy mostanra – amikor egyre több hír szól arról, hogy már egészségesebbnek számíthat a vaj, mint a margarin, Európában pedig vajhiány van – miként alakultak az árak. A mellékelt táblázatban látható néhány konkrét szám is.
Vaj bolti ára (100g/forint) | ||
---|---|---|
Megnevezés | 2016. eleje | 2017. aug. eleje |
Tesco Value vaj | 175 | 219 |
Auchan vaj | 119 | 199 |
Magyar vaj | 269 | 349 |
Kunsági vaj | 299 | 339 |
Mizo laktózmentes | 160 | 225 |
Meggle márkázott | 319 | 365 |
Lurpak Danish | 379 | 400 |
Forrás: Nébih, Azénpénzem.hu gyűjtés |
A boltokban egyébként számításaink szerint jelenleg átlagosan több mint 50 százalékkal kerül többe a vaj (a kalkulációt azoknak a termékeknek ára alapján végeztük, amelyek most is megtalálhatóak az üzletekben, lehetőleg ott, ahonnan a Nébih vette a mintáját). Úgy tűnik, hogy – legalábbis egyelőre – nálunk még visszafogottabb az áremelkedés.
Ez alaposan elszúrta az unió
Utóbbi pedig még a vajat nem fogyasztó (mi évente fejenként 1,6 kiló vajat eszünk meg, miközben az uniós átlag 3,8 kiló) a magyaroknak is rossz hír lehet. Különösen azért, mert a zsíros tejtermékekhez Magyarországon import tejszínre van szükség. Nálunk ugyanis – fejtette ki Harcz – a tejszín nem elég jó minőségű, és egyébként is elsősorban a sokkal népszerűbb tejföl készítésére használják.
Gyenge a magyar tej beltartalma
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor a Hvg-nek nemrégiben arról beszélt, hogy tejfölből lehet majd hiány a magyar boltokban (hasonló Harcz szavaiból is kiderült). Az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója ezt részben azzal magyarázta, hogy a magyar termelők külföldön jobb árat kaphatnak a tejért, így kevesebb nyersanyag állhat rendelkezésre.
A tej ízét meghatározza, hogy milyen fajtájú tehéntől származik, és az is, hogy a tehén mit eszik. A holstein-frízek vékonyabb, de több, míg például a jersey fajtájú tehenek inkább kevesebb, de teltebb, zsírosabb tejet adnak. A szakirodalomban rábukkanhatunk arra is, hogy a réti füvet legelő tehenek teje egészségesebb, mint a takarmányon tartottaké (és akkor még ugye nem mindegy, milyen összetételű az a takarmány).
Kérdés persze, milyen az a nyersanyag. A magyar gyártók nem véletlenül szeretnék arra ösztönözni a hazai tehenészeteket, hogy megfelelő takarmányozási rendszerrel növeljék az előállított tej beltartalmi értékeit. A Magyar Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója szerint elsősorban a zsír- és fehérjetartalmat kell javítani. Míg Hollandiában 4,2 százalék a tejek átlagos zsírtartalma, Finnországban 4,3 százalék, Magyarországon csupán a 3,6 százalékot érik el a termelők. A németek a nyerstej alapanyagértékét 4,0 százalék zsír és 3,4 százalék fehérje beltartalommal számolják. Egy korábbi tanulmány szerint a hazai előállítású nyerstej beltartalmi mutatói – különösen a zsírtartalom tekintetében – a környező országokéval összehasonlítva is gyenge. Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: vásárlás, élelmiszer, tej, vaj, bolti árak, Nébih, Magyar Tej Terméktanács
Kapcsolódó anyagok
- 2017.10.02 - Nem vonul ki a Tesco, bár igény lenne rá
- 2017.09.06 - Bezárt vágóhíd: derékig jártak a csirketetemekben
- 2017.08.24 - Miből vásárol a magyar?
- 2017.08.08 - A külföldi jobb? Itt a nyári tesz eredménye!
- 2017.08.05 - Elképesztő, mennyi itt a külföldi tojás
- 2017.08.01 - Nem mindegy, melyik rozét veszi
- 2017.07.12 - Ezért drágulhat tovább a disznóhús
- 2017.07.12 - Mennyi maradt az áfacsökkentésből?
- 2017.07.11 - KSH: visszafogott az idén a drágulás
- 2017.07.07 - Kétezer terméket bekékít az Auchan
- 2017.05.11 - Érdekes számok a drágulásról
- 2017.05.02 - Elképesztő, hogy miket eszünk meg!
- 2017.04.13 - Élelmiszerárak: valami nincs rendben
További kapcsolódó anyagok