Ugrott a vevőknek az online rendelés díjmentes átvétele
2021. március 10.
Némi zűrzavar alakult ki abban, hogy az amúgy zárásra kötelezett boltok működhetnek-e a webes rendelések átvételi pontjaiként. Az Azénpénzem.hu információi szerint néhányan (például virágbolt) kiírták, hogy az online rendelhető cuccok a helyszínen átvehetők. Hát ez egyáltalán nincs így.
Többen már első pillanattól úgy értelmezték a veszélyhelyzeti rendelkezéseket, hogy azok az üzletek, amelyek nem lehetnek nyitva a következő két hétben, átvételi pontként sem működhetnek. Mint a Blokkk.com megállapította: a 140 ezerből most csak 60 ezer lehet nyitva. (Megjegyezték, hogy a kiskereskedelmi üzletstatisztikában nincs benne minden árusító hely, például dohánybolt, lottózó, piacok.)
A 2021. március 8-tól indított boltzár a kereskedelemmel foglalkozó portál szerint keményebb a korábbinál, mivel kevesebb a kivétel (ezekről itt tájékozódhat), például bútoráruházak vagy szórakoztatóelektronikai, elektromos háztartási cikkeket árusító boltok nem nyithatnak ki. Kimondja a jogszabály azt is, hogy a kivételezett körön kívül eső boltoknak be is kell zárniuk. Szűkíti a vásárlási lehetőségeket az is, hogy a webáruházak átvevőpontjai sem működhetnek, tehát ki kell szállítani a megrendelt portékát.
Alighanem az említett ügyeskedéstől sem függetlenül, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) rövidre zárta a kérdést. Állásfoglalást kértek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), hogy a bezárásra kötelezett üzletek, ha egy webáruház átvevőpontjai, átadhatják-e a megrendelt árucikkeket. A NNK egyértelműen közölte: erre nincs mód. Az online rendelés csak olyan boltban vehető át, amely a rendelet szerint nyitva lehet.
Akad olyan online áruház, amely szinte azonnal akcióval reagált az új helyzetre. Az eMAG az easybox csomagautomatába márciusban akciósan díjmentes szállítást kínál, ha valaki appon keresztül rendel. Sokkal kellemetlenebb lehet viszont, hogy számítani kell arra, hogy néhány futárszolgálat a háztartási nagygépet is csak a kapuig viszi, és a használt átvételére is csak ott hajlandó (már ha a webshop egyáltalán kínált ilyen lehetőséget). Az új masinák kibontására, a göngyöleg elvitelére persze most szintén nincs mód.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, veszélyhelyzet, korlátozás, vásárlás, bolt, üzlet, webshop, Blokkk.com, OKSZ, NNK
Nincs kiskapu, sok bolt lopva sem működhet
Fotó: Balázs Attila, MTI
Többen már első pillanattól úgy értelmezték a veszélyhelyzeti rendelkezéseket, hogy azok az üzletek, amelyek nem lehetnek nyitva a következő két hétben, átvételi pontként sem működhetnek. Mint a Blokkk.com megállapította: a 140 ezerből most csak 60 ezer lehet nyitva. (Megjegyezték, hogy a kiskereskedelmi üzletstatisztikában nincs benne minden árusító hely, például dohánybolt, lottózó, piacok.)
A 2021. március 8-tól indított boltzár a kereskedelemmel foglalkozó portál szerint keményebb a korábbinál, mivel kevesebb a kivétel (ezekről itt tájékozódhat), például bútoráruházak vagy szórakoztatóelektronikai, elektromos háztartási cikkeket árusító boltok nem nyithatnak ki. Kimondja a jogszabály azt is, hogy a kivételezett körön kívül eső boltoknak be is kell zárniuk. Szűkíti a vásárlási lehetőségeket az is, hogy a webáruházak átvevőpontjai sem működhetnek, tehát ki kell szállítani a megrendelt portékát.
Állásfoglalást kért az OKSZ
Az Azénpénzem.hu információi szerint néhányan (például virágbolt) kiírták, hogy az online rendelhető cuccok a helyszínen átvehetők. A Blokkk.com pedig a rendelkezések megjelenése után azonnal jelezte, hogy nem működik a „cselezgetés”. A boltzár főszabálya az, hogy egyrészt a listában meghatározott üzletekben, vásárlási helyszíneken "megengedett a tartózkodás és a vásárlás", a többi üzlet ugyanakkor "köteles zárva tartani". Ez egyértelmű – szemben a korábbi boltzár időszakának lazább szövegezésével, amikor a köteles zárva tartani szöveg még hiányzott.Alighanem az említett ügyeskedéstől sem függetlenül, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) rövidre zárta a kérdést. Állásfoglalást kértek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), hogy a bezárásra kötelezett üzletek, ha egy webáruház átvevőpontjai, átadhatják-e a megrendelt árucikkeket. A NNK egyértelműen közölte: erre nincs mód. Az online rendelés csak olyan boltban vehető át, amely a rendelet szerint nyitva lehet.
A webshopok többsége már reagált
A nagyobb, üzlettel is rendelkező webshopok honlapján erősen vagy kevésbé hangsúlyozva már megjelent, hogy ugrott a személyes átvétel lehetősége. Ez azért lehet sokaknak kellemetlen, mert a bolti átvétel általában sokkal gyorsabb és ráadásul díjmentes is. A futár pedig többnyire persze pénzbe kerül. Előfordul egyébként nyitva tartható üzletláncnál is (persze önkéntes) korlátozás. A Tesco átvételi pontjai csak este nyolcig működnek.Néhány házhozszállítási költség (Ft) | ||
---|---|---|
Általános csomag | Nagyobb méretű/értékű csomag | |
Media Markt | 990 | 1500, 5000 |
Edigital | 990-1790 | 4990 |
eMAG | 890 | 1490, 4790 |
Euronics | 890 | 4790 |
Bookline | 1220-3990 | 10 e Ft felett: 0, 1990 |
Regiojaték | 990 | 10-20 e Ft 680, 20 e felett 0 |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
Akad olyan online áruház, amely szinte azonnal akcióval reagált az új helyzetre. Az eMAG az easybox csomagautomatába márciusban akciósan díjmentes szállítást kínál, ha valaki appon keresztül rendel. Sokkal kellemetlenebb lehet viszont, hogy számítani kell arra, hogy néhány futárszolgálat a háztartási nagygépet is csak a kapuig viszi, és a használt átvételére is csak ott hajlandó (már ha a webshop egyáltalán kínált ilyen lehetőséget). Az új masinák kibontására, a göngyöleg elvitelére persze most szintén nincs mód.
Érdemes odafigyelni, mert például a Kifli.hu a járványhelyzet durvulása miatt futárainál leállította a készpénzes fizetés lehetőségét. A többség – pedig tavaly tavasszal nem csak ez vált általánossá, még a bankkártyás utánvét sem működött – egyelőre(?) nem változtatott. A Spar (ismét) kéri a helyettesítő termékek elfogadását.
A Libri is arról tájékoztatja vevőit, hogy a könyvesboltok március 8-tól 22-ig zárva tartanak, ezért online rendelések átvevőhelyeként sem választhatóak. Mint tudatják: a március 5. után lejáró, átvehető státuszú, de át nem vett rendelések az újranyitás után, március 22-től egy hétig lesznek átvehetők. Szerző: Azénpénzem
Címkék: koronavírus, járvány, veszélyhelyzet, korlátozás, vásárlás, bolt, üzlet, webshop, Blokkk.com, OKSZ, NNK
Kapcsolódó anyagok
- 2021.04.12 - Áprilisra is érvényesek a járvány miatti adókedvezmények
- 2021.03.31 - Most jöhet a roham az üzletekben
- 2021.03.27 - Rövidesen minden üzlet kinyithat
- 2021.03.26 - Négyzetméter-alapú korlátozás jön a boltokban
- 2021.03.24 - Látszik a kényszerű spórolás a boltokban
- 2021.03.22 - Erősen repedezik a boltzár
- 2021.03.18 - Mutatjuk, kinek nem kell márciusban katát fizetni
- 2021.03.17 - Néhány óra alatt házhoz jöhet a gyógyszer
- 2021.03.14 - Automatikusan hosszabbodik a gyes, a gyed
- 2021.03.11 - Kiderült, miért gyilkosabb a járvány harmadik hulláma
- 2021.03.09 - A szükséghelyzet idején is nyitva maradnak a bankok
- 2021.03.09 - Már kérhető az ingyenes internet a digitális oktatáshoz
- 2021.03.07 - Külön szabályok vonatkoznak a végrehajtókra
- 2021.03.04 - Bezárják az iskolákat, a boltokat
- 2021.02.07 - Téli vásár helyett lehúzott redőnyök
- 2021.02.05 - Erre kevesen számítottak, a járvány lenyomta a karácsonyt!
További kapcsolódó anyagok