Nocsak, többet nyaralnak a Provident ügyfelei
2018. augusztus 2. Saját ügyfélkörében végzett felmérés alapján a gyorskölcsöneiről ismert Provident megállapította: kétszer annyian nyaralnak belföldön idén nyáron, mint két évvel ezelőtt, és a külföldi utazást választók aránya is emelkedett. A szükséges pénzt évközben teszik félre.Csaknem kétharmadnyian (egy korábbi reprezentatív felmérésben szereplőnél tehát többen) járnak rendszeresen nyaralni, közülük pedig 13 százalék akár évente többször is el tud utazni kikapcsolódás céljából – állapította meg Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfélkörben végzett, 1000 fős magyarországi kutatása alapján. A nyilatkozók 46 százaléka belföldi úticélt választott magának az idei nyaralásához, ez az eredmény majdnem duplája a két évvel korábbi 26 százalékos aránynak. Közel 17 százalék utazik külföldre, ami 2016-hoz képest 5 százalékos növekedés. Három százalék azoknak a válaszadóknak az aránya, akik akár mindkettőt, a külföldi és belföldi célpontot is megengedhetik maguknak idén.
A kutatás szerint a családok előre felkészülnek a kiadásokra. A megkérdezettek fele a nyaralás anyagi fedezetét kisebb részletekben teszi félre. A válaszadók 21 százaléka csupán 2-3 hónapot spórol, minden ötödik kutatásban résztvevőnek fél évbe telik a nyaralásra szánt összeget előteremteni.
A többség a gyerekek táboroztatását is könnyedén állja
Az idén nyaralásra készülők negyede kevesebb, mint 100 ezer forintot költ az üdülésre, ötödük pedig 200 ezer forintig áldoz a nyári kikapcsolódásra. Olyan megkérdezettek is akadtak, akik több mint 300 ezer forintos kerettel gondolkodnak idei nyaralásukról, az ő arányuk a mintában 6 százalék. A nyaralások költségét a családok 52 százaléka megérzi, de ki tudja gazdálkodni. Közel 26 százalékuknak nem okoz gondot fedezni a költségeket.
A családok számára nem csak a közös vakáció, de a gyermekek nyári táborai is anyagi terhet jelentenek. A családos válaszadók 56 százaléka beíratja gyermekét valamilyen táborba a szünidő alatt. 47 százalékuknak nem okoznak anyagi problémát a táborköltségek, míg 45 százalékuk spórolva ugyan, de szintén elő tudja teremteni a szükséges összeget. Ez a megkérdezett családok 47 százaléka esetében 20-30 ezer forint közé tehető, de 19 százalék esetében meghaladja az 50 ezer forintot.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyaralás, üdülés, felmérés, Provident