Nulla kötéssel debütált az MKB a tőzsdén
Fotó: MKB
Ma reggel Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója ünnepélyes ceremónia keretében szólaltatta meg a Budapesti Értéktőzsde csengőjét (képünkön), és nyitotta meg ezzel a hétfői kereskedést a pénzintézet részvényeivel. Pontosabban csak nyitotta volna meg, a kereskedés a parketten ugyanis nem kezdődött el; annak ellenére, hogy ma már lehetőség lett volna rá. Úgy tűnik ugyanis, hogy a tőzsdei befektetők nem érezték át kellőképpen a pillanat ünnepélyességét, az első napon egyetlen kötés sem született a standard kategóriába újonnan bevezetett bankpapírra.
A meglehetősen viharos múltú pénzintézet közgyűlése 2019. január 17-én határozott a nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulásról, egyúttal 100 millió darab, egyenként 1 000 Ft névértékű részvényének tőzsdei bevezetéséről. A bank vezérigazgatója akkor az Inforádiónak úgy nyilatkozott, hogy összességben 20-30 százalékos tőzsdei részesedés lehet, amihez hazai és külföldi befektetőkre egyaránt számítanak.
A BÉT a terméklistára május 30-án vette fel a 100 milliárd forint össznévértékű törzsrészvényeket, amelyek az MKB Bank teljes alaptőkéjét, az intézmény teljes részvényszámát képviselik. A bank tőzsdei kapitalizációja – a 1972 forintos bevezetési árral számolva - meghaladja a 197 milliárd forintot. Ezzel a kibocsátók rangsorában a 6. helyet foglalja el.
Mint mi is megírtuk, az állam 2016 tavaszára mintegy 32 milliárd forint befektetésével hozta helyre a korábban a Bayerische Landesbanktól megvett, akkor meglehetősen rossz állapotban levő bankot. Nem sokkal később a pénzintézet meglehetősen szokatlan körülmények között került Mészáros Lőrinc érdekeltségébe.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: befektetés, tőzsde, kereskedés, MKB, részvény