Elmaradt az évvégi befizetési hajrá az önkéntes pénztáraknál

Nyugdíj: sokan landolnak az államnál

Fotó: Latzer Anna
2013. február 26. Az OTP Magánnyugdíjpénztártól (manyup) a végelszámolás bejelentése óta január végéig nem egészen kétezer tag lépett át másik kasszába. A határidő már lejárt, így a tagok többsége egyszerűen visszakerül az államhoz. A PSZÁF gyorsjelentése szerint már 2012-ben is sokan landoltak automatikusan a tb-nél.

Több mint tízezer fővel csökkenhet tovább a magánnyugdíjpénztári létszám az idén csak az OTP Manyup végelszámolása miatt. Mint ugyanis portálunk megtudta: január végéig összesen csak 1973-an kezdeményezték az átlépést más pénztárba. A törvény szerint pedig, aki a határidőre nem nyilatkozik (ami mostanra már lejárt), az automatikusan a társadalombiztosítási rendszerbe kerül át. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) 2012-ről közzétett gyorsjelentése szerint a magánkasszák taglétszámának apadása már tavaly nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a megszűnő kasszák tagjai – eltérő nyilatkozat hiányában - az államhoz kerültek vissza. A tb-be az utolsó negyedévben 6,3 milliárd forintot utaltak vissza (ez az összeg a harmadik negyedévben még a félmilliárdot sem érte el). Az állami nyugdíjkassza az idén az OTP volt tagjai révén ennél jóval nagyobb összeggel gyarapodhat.

Az OTP Manyup-nál tavaly 1,6 ezer fő jelezte, hová akar átlépni. A kassza eddig mintegy ötmilliárd forintot utalt az átvevő pénztárakhoz. A tagok hét pénztárba léptek át, a legtöbben az ING-t választották. A január végi adatok szerint 2013-ban még 361 tag jelölt meg új kasszát, de az ő egyenlegüket a jogszabályoknak megfelelően csak a végelszámolás végén utalják át.
A PSZÁF jelentése szerint a manyup szektor létszáma 2013 elejére már 69,1 ezer főre csökkent. A kezelt vagyon a taglétszám apadása ellenére gyakorlatilag nem változott, 192 milliárd forint maradt. A vagyon nagyságát jelentősen befolyásolta – mint arról korábban írtunk –, hogy a pénztárak remek hozamokat értek el 2012-ben. Nem csak a magán-, hanem az önkéntes nyugdíjpénztáraknál (önyp) is.

Amúgy az önyp-taglétszám is csökkent 2012 utolsó negyedévében, de a fogyás üteme határozottan mérséklődött, a válság kitörése óta most léptek a legkevesebben ki a pénztárakból. Nagy kérdés, hogy a cafeteria-keret idei elosztásánál milyen pozíciót tudnak kivívni maguknak ezek a kasszák. Az eddigi információk alapján sok jóra nem lehet számítani. Ebből a szempontból egyébként azonban az igazán izgalmas nem is ez, hanem az egészségpénztárak helyzete lehet.

Csökkenhet az egészkasszák gyarapodási előnye


Tavaly ugyanis az első negyedévben (amikor jellemzően a cafeteria elemei között választanak az alkalmazottak) az egészségpénztárak létszáma igen dinamikusan, közel ötvenezer fővel nőtt. Még a következő negyedév is viszonylag szép gyarapodást hozott, az utolsó negyedévben azonban már a létszám stagnálásáról beszélhetünk. Az önyp szektorban viszont ugyanekkor a válság kitörése óta a legcsekélyebb volt a fogyás.

Elgondolkodtató viszont az is, hogy a számok azt mutatják: a nyugdíjkasszáknál 2012-ben teljes egészében elmaradt a szokásos évvégi adóoptimalizációs befizetés. Az utolsó negyedévben ugyanis nem hogy nőtt volna, még csökkent is az egyéni befizetések aránya. Nem ez a helyzet az egészségpénztáraknál, hiszen itt ugyanez az érték az első háromnegyedévi 13 százalékról 16,4 százalékra hízott. Az adatokat alaposan áttekintve azonban nagyon sok öröm ezeknél a pénztáraknál sem lehet. Az egyéni befizetése aránya ugyanis egy évvel korábban még 18,8 százalékra rúgott. Ezek a kasszák tehát még jobban rászorulnak arra, hogy a cafeteria keretében elég vonzóak maradjanak. Ezen a téren pedig az idén lehetnek kétségek.

A magánnyugdíjpénztárakról, és az azok által elért hozamokról itt tájékozódhat
Nézze meg, befizetéseiből mennyi marad az önkéntes nyugdíj és az egészségpénztáraknál számláján!


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok