Haláleset után sem tehetnek meg bármit a bankok
2020. július 28.
Szeptember elsejétől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárja, hogy a bankok senki hitelkérelmét ne utasítsák el életkora miatt automatikusan. A hagyatéki eljárások esetén követendő banki magatartás is változhat a jegybank követelményei miatt.
Új fogyasztóvédelmi elvárásokat fogalmazott meg az MNB (az erről közzétett tájékoztató itt található). Ennek szellemében szeptember elsejétől a bankoknak kötelező például meghatározniuk, hogy az idősebb ügyfelek miként vehetik igénybe szolgáltatásaikat. A jegybank – többek között – elvárja, hogy az életkort ne tekintsék automatikus elutasítás indokának.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy kortól függetlenül, bármilyen hosszú futamidőre kötelező lenne hitelt adniuk a bankoknak. Az MNB úgy gondolja, hogy a hitelintézeteknek előre meg kell határozniuk azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a szolgáltatásuk idősebb ügyfelek számára is elérhető (például további biztosítékok előírásával).
Az életkor szerinti feltételek egyébként ma sem egységesek. A manapság leginkább kedvelt és ajánlott fogyasztási kölcsönökre meglehetősen változatosak a korhatáros előírások. A K&H és az Unicredit 65, a Budapest Bank 66 évben határozza meg a felső határt. Az OTP viszont 71, a CIB pedig 72 évet ír maximumként elő.
Nem mindegy azonban, hogy az életkori korlát pontosan mire vonatkozik. Az előírás általában az, hogy a hitel futamidejének a végén nem lehet idősebb az ügyfél az előre megadottnál. Akad bank, amely a „túlkorosnak” minősített igénylőket automatikusan eltanácsolja, előfordul a futamidő kurtítása, de esetenként jelenleg is lehet tárgyalni – például fiatalabb adóstárs bevonásával.
A nyugdíjas házaspárok sokszor, hogy a hátramaradót megkíméljék a macerától, rendelkeznek, vagy közös névre veszik számlájukat. Probléma azonban ilyen esetekben is lehet. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az MNB szeptember 1-jétől elvárja, hogy a bankok honlapjukon tegyék közzé: a náluk lévő pénzügyi hagyaték (várható) örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek – például átvételi díjak, költségek – terhelik majd. A jegybank szerint ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, s az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.
A bankoknak jelezniük kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki. A jegybank szerint követendő gyakorlat, hogy a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után a bank maga vegye fel a kapcsolatot az örökössel (a pénzügyi örökséghez kötődő esetleges további anyagi terhek elkerülésére), ha az 30 napig nem jelentkezik. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, életkor, korhatár, hagyaték, hitel, bankok, MNB, ajánlás
Nyugdíjas? Szeptembertől változhatnak a pénzügyei

A hagyatéki eljárásba is belenyúlnak
Nem titkolható tény, hogy az idősebbek igényei eltérnek a pénzügyek terén a fiatalokétól. Ebbe a körbe sorolható – bár, sajnos tragédia bárkivel történhet –, hogy a nyugdíjas bankszámláknál (amikor ez még általánosan elterjedt volt) szinte természetes volt a haláleseti kedvezményezett díjmentes megadása. Mostanra nem csak a spéci nyugdíjas számlák ritkultak meg alaposan, az ingyenesség is elszállt. Kigyűjtöttük, néhány banknál mennyire kerül, ha valaki gondoskodni akar arról, hogy örököse simábban jusson pénzéhez.Haláleseti kedvezményezett megadása néhány banknál | |
---|---|
Bank | Díj (Ft) |
CIB | 1924 |
OTP | díjmentes (akciósan) |
K&H | 1756 |
Raiffeisen | 1216 |
Takarék | 1000 (közös néven levő bankszámlánál díjmentes) |
MKB | 1630 |
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
A nyugdíjas házaspárok sokszor, hogy a hátramaradót megkíméljék a macerától, rendelkeznek, vagy közös névre veszik számlájukat. Probléma azonban ilyen esetekben is lehet. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az MNB szeptember 1-jétől elvárja, hogy a bankok honlapjukon tegyék közzé: a náluk lévő pénzügyi hagyaték (várható) örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek – például átvételi díjak, költségek – terhelik majd. A jegybank szerint ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, s az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.
A bankoknak jelezniük kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki. A jegybank szerint követendő gyakorlat, hogy a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után a bank maga vegye fel a kapcsolatot az örökössel (a pénzügyi örökséghez kötődő esetleges további anyagi terhek elkerülésére), ha az 30 napig nem jelentkezik. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, életkor, korhatár, hagyaték, hitel, bankok, MNB, ajánlás
Kapcsolódó anyagok
- 2020.09.29 - Már másképp állnak a nyugdíjasokhoz a bankok
- 2020.09.10 - Nézegesse, ennyit kapnak a nyugdíjasok!
- 2020.09.02 - Dilemmában a nyugdíjba készülők
- 2020.08.24 - Mégsem gyorsít a nyugdíjkifizetéseken a kincstár
- 2020.08.24 - A következő nyugdíj sem jön azonnal
- 2020.08.18 - Aggódik a banki hitelezés miatt az MNB
- 2020.08.12 - Mégis emelkedhet a nyugdíj novemberben
- 2020.07.30 - Ilyen lesz a fogyasztóbarát személyi kölcsön
- 2020.07.29 - MNB: jobban is eladósodhatna a lakosság!
- 2020.07.22 - A lakossági gyorskölcsönök kamatát nem csökkentette a jegybank
- 2020.07.08 - A nyugdíjasok ismét rosszabbul jártak
- 2020.07.07 - Kik dúskálhatnak az olcsó hitelekben?
- 2020.06.28 - Ötödével vágta meg a járvány a dolgozó nyugdíjasok számát
- 2020.05.29 - Nyugdíjreform nélkül nagy lesz a baj
- 2020.05.27 - Ezt kapják jövőre a nyugdíjasok
- 2020.05.14 - Erősen megosztja az embereket a 13. havi nyugdíj
- 2020.05.11 - Az idén egy fillér plusz sem járhat a nyugdíjasoknak
- 2020.05.06 - Tárgyalás nélkül is átadhatják a hagyatékot a közjegyzők
További kapcsolódó anyagok