Nyugdíjasmunka? Felejtse el!

2015. december 6. A lakosság kétharmada gondolja azt, hogy nyugdíját majd valamilyen munkából származó jövedelemmel egészítheti ki. Sokan ezt is elég stresszesen élik meg, pedig a valóság sokkal rosszabb: egy kutatás szerint ezt mindössze a nyugdíjasok 9 százaléka teheti meg.

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár tapasztalata szerint az utóbbi egy évben a többen ismerték fel, hogy a boldog nyugdíjas évekért tenniük kell. Csak 2015-ben eddig 8 900 új pénztártaggal bővült a piacvezető pénztár taglétszáma. Ráadásul egy év alatt az egy főre eső átlagos havi befizetés is emelkedett 9 750 forintról 10 500 forintra.
Számos felmérés és kutatás mutatja azt, hogy – bár ennek egyáltalán nem örülnek – a döntő többség időskori ellátását munkát vállalva tervezi kiegészíteni. Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint az aktív korú társadalmon belül kétharmad azoknak az aránya, akik évek óta így gondolkodnak. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatási adatok és a gazdasági tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez nem valós várakozás. Az OECD adatai szerint ugyanis a magyar nyugdíjasok bevételeinek mindössze 12 százalékát adja a munkából származó plusz pénz. Ezzel összecsengnek az OTP Öngondoskodási Index eredményei is, amelyek szerint a hazai nyugdíjasok csupán 9 százaléka rendelkezik a nyugdíjon kívül más bevételi forrással.

Elmondhatjuk tehát, hogy a munka nem valós alternatíva – hangsúlyozta Nagy Csaba. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a figyelmeztető jelek ellenére, az OTP Öngondoskodási Index eredményei azt mutatják, hogy a megkérdezettek 65 százalékának nincs tartaléka, és nem is tervez megtakarítani a nyugdíjas évekre. Ellentmondás egyébként ezen a téren is érzékelhető, hiszen az 1500 megkérdezettnek, mindössze három százaléka, azaz 45 ember vélte úgy, hogy az állami nyugdíj biztosan elegendő lesz a megélhetéshez.

Mint az index ismertetésekor kiderült, kiugróan magas, 41 százalék azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tudtak választ adni arra, miből fognak megélni időskorukban. Az emberek több mint kétharmada (69 százalék) alapvetően az államtól várná a megoldást a tisztes öregkori ellátásra. Elgondolkodtató, hogy ráadásul egyre többen gondolják így, ez az arány ugyanis jelentősen nagyobb a tavalyi 63 százaléknál. Mindez azt mutatja, hogy emelkedett a „majd az állam megment” szemlélet.


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok