Egyre többen veszik saját kezükbe a takarékoskodást
2013. december 28.
Az idén még oda is többen fizettek be saját maguk, ahol korábban a munkáltatótól érkező nyugdíjpénz volt a jellemző. A céges juttatások között jelentősen háttérbe szorult az időskori megtakarítás, és ez aligha változik 2014-ben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján nem átmeneti jelenség volt az önkéntes nyugdíjpénztárakban a céges juttatások arányának csökkenése. Az önkéntes nyugdíjpénztári (önyp) befizetések több mint felét 2013 első három negyedévében is a tagok adták. Két évvel korábban ez az arány még alig haladta meg az egyharmadot. Pénztáranként jelentős azonban az eltérés. Míg korábban a befizetések 70 százaléka érkezett a munkáltatóktól, az elmúlt években az arány megfordult, a magánszemélyek tagdíjbefizetése 60-65 százalékra növekedett, a munkáltatói befizetések pedig jelentősen csökkentek – tudta meg az Azénpénzem az Erste önkéntes nyugdíjpénztárnál.
Az Allianz nyugdíjpénztárába – tudta meg portálunk Kozek András, vezérigazgató-helyettestől – a munkáltatói befizetések aránya előreláthatólag az előző éveknek megfelelően 2013-ban is 65 százalék körül alakul. Itt a tagdíjbefizetések mértékének általános csökkenése mellett az egyéni befizetések esetében kimutatható növekedés. Ez azonban meglehetősen kismértékű. A Pannónia tagdíjbevételének mintegy 80 százaléka származik munkáltatói hozzájárulásból. Ennél a kasszánál jövőre várnak kisebb, nem jelentős mértékű elmozdulást a tagok által fizetett tagdíj javára.
Az MKB nyugdíjpénztárban is megmaradt az idén is az előző év aránya: a tagdíjbefizetések 40 százaléka az egyéni befizetés, 60 százalék pedig munkáltatóktól érkezik. A munkáltatói támogatás és az egyéni befizetés arányában nem számít jelentős változásra a pénztár vezetője, Lehoczky László (aki egyben a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke). Ő is úgy gondolja azonban, hogy az eddigi folyamatok folytatódásaként az egyéni befizetés aránya némiképp emelkedik majd. Mind hozzátette: ez kedvező jelenség, hiszen az igazi öngondoskodás a saját megtakarításból történő egyéni befizetés.
Az önyp. szektort erősen megtépázta a válság. Öt év alatt a taglétszám több mint 200 ezer fővel csökkent. Az idei teljes évi tagdíjbevételről még nincsenek adataink, de arról, hogy ez aligha lesz kiugró, korábban már írtunk. Az MNB adatai szerint 2010 első három negyedévében a korábbi év azonos időszakához képest majdnem ötödével kevesebb pénz folyt be a pénztárakhoz. Azóta nagyjából stagnálást mutatnak a számok. Lukács Marianna, a Független Pénztárszövetség elnöke akár visszaesést is elképzelhetőnek tart. Ennek oka, hogy a kormány a szövetség számításai szerint az elmúlt négy évben a dolgozónként jellemzően 3-4 ezer forintos munkáltatói tagdíjak után 84 milliárd forintot szedett be. Ennyi különadót vetettek ki a szektorra, amit a banki tranzakciós illeték is egyre nagyobb teherrel sújt. A kasszák 99,6 százalékát tömörítő Stabilitás – emelte ki Lehoczky – nem látja ennyire sötéten a helyzetet.
Címkék: nyugdíj, önkéntes pénztár, nyugdíjpénztár, egyéni befizetés, céges juttatás
Nyugdíjpénz: fordul a világ
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján nem átmeneti jelenség volt az önkéntes nyugdíjpénztárakban a céges juttatások arányának csökkenése. Az önkéntes nyugdíjpénztári (önyp) befizetések több mint felét 2013 első három negyedévében is a tagok adták. Két évvel korábban ez az arány még alig haladta meg az egyharmadot. Pénztáranként jelentős azonban az eltérés. Míg korábban a befizetések 70 százaléka érkezett a munkáltatóktól, az elmúlt években az arány megfordult, a magánszemélyek tagdíjbefizetése 60-65 százalékra növekedett, a munkáltatói befizetések pedig jelentősen csökkentek – tudta meg az Azénpénzem az Erste önkéntes nyugdíjpénztárnál.
Érdemes önként gondoskodni arról, hogy idősebb korban legyen mihez nyúlni. A pénztárak alacsony költségszinttel gazdálkodnak (itt kalkulálhatja, pénztári befizetése mennyit hoz egy évben), és mostanában a hozamok is igen jók. Érdemes azonban több adatot is figyelembe venni, a pénztárak között ugyanis – mint az a legutóbbi felügyeleti elemzésből is jól látszott – igen jelentős lehet az eltérés.
A Generali kasszájában az egyéni tagdíjfizetés az első három negyedévben 16 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, a munkáltatói befizetések viszont stagnáltak, de még így is magasabbak. Nem mindenütt zajlott le tehát (még?) az átrendeződés. A Budapest önyp kérdésünkre annyit mondott: a munkáltatói hozzájárulás összegében valamivel kisebb, arányaiban azonban az eddigi években a duplája volt az egyéni befizetéseknek.Az Allianz nyugdíjpénztárába – tudta meg portálunk Kozek András, vezérigazgató-helyettestől – a munkáltatói befizetések aránya előreláthatólag az előző éveknek megfelelően 2013-ban is 65 százalék körül alakul. Itt a tagdíjbefizetések mértékének általános csökkenése mellett az egyéni befizetések esetében kimutatható növekedés. Ez azonban meglehetősen kismértékű. A Pannónia tagdíjbevételének mintegy 80 százaléka származik munkáltatói hozzájárulásból. Ennél a kasszánál jövőre várnak kisebb, nem jelentős mértékű elmozdulást a tagok által fizetett tagdíj javára.
Az MKB nyugdíjpénztárban is megmaradt az idén is az előző év aránya: a tagdíjbefizetések 40 százaléka az egyéni befizetés, 60 százalék pedig munkáltatóktól érkezik. A munkáltatói támogatás és az egyéni befizetés arányában nem számít jelentős változásra a pénztár vezetője, Lehoczky László (aki egyben a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke). Ő is úgy gondolja azonban, hogy az eddigi folyamatok folytatódásaként az egyéni befizetés aránya némiképp emelkedik majd. Mind hozzátette: ez kedvező jelenség, hiszen az igazi öngondoskodás a saját megtakarításból történő egyéni befizetés.
Az önyp. szektort erősen megtépázta a válság. Öt év alatt a taglétszám több mint 200 ezer fővel csökkent. Az idei teljes évi tagdíjbevételről még nincsenek adataink, de arról, hogy ez aligha lesz kiugró, korábban már írtunk. Az MNB adatai szerint 2010 első három negyedévében a korábbi év azonos időszakához képest majdnem ötödével kevesebb pénz folyt be a pénztárakhoz. Azóta nagyjából stagnálást mutatnak a számok. Lukács Marianna, a Független Pénztárszövetség elnöke akár visszaesést is elképzelhetőnek tart. Ennek oka, hogy a kormány a szövetség számításai szerint az elmúlt négy évben a dolgozónként jellemzően 3-4 ezer forintos munkáltatói tagdíjak után 84 milliárd forintot szedett be. Ennyi különadót vetettek ki a szektorra, amit a banki tranzakciós illeték is egyre nagyobb teherrel sújt. A kasszák 99,6 százalékát tömörítő Stabilitás – emelte ki Lehoczky – nem látja ennyire sötéten a helyzetet.
Címkék: nyugdíj, önkéntes pénztár, nyugdíjpénztár, egyéni befizetés, céges juttatás
Kapcsolódó anyagok
- 2014.08.07 - Hasítanak a nyugdíjpénztárak
- 2014.06.18 - Nyugdíjpénz: vallottak a kasszák
- 2014.02.26 - Nyugdíjpénz: újabb trendforduló?
- 2014.02.06 - Félhetünk a nyugdíjas évektől
- 2014.01.28 - Így hízott a nyugdíjpénz
- 2014.01.17 - Hová tedd a nyugdíjpénzt?
- 2014.01.13 - Cafeteria: most mit is válasszak?
- 2013.12.21 - Az idén elmarad az adóhajrá?
- 2013.12.09 - Baj lesz a külön félretett nyugdíjforintokkal!
- 2013.12.02 - Nyugdíjtakarékosság: törölnék a munkáltatókat
- 2013.11.11 - Ismét szépen hízott a nyugdíjpénz
- 2013.09.11 - Kedvező változás a nyugdíjpénznél
- 2013.09.10 - Nyugdíjpénz: itt a trendforduló
- 2013.09.04 - A nyugdíjas évektől tartunk a legjobban
További kapcsolódó anyagok