Aki az államnál hagyja a pénzt, azt már el is vesztette
2016. november 16.
Minden évben újraindul az adókedvezmények igénybevétele, aki kihagy egy esztendőt, az végképp elbukja az így szerezhető pénzt – figyelmeztet Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnöke. A pénztári befizetések az idei első három negyedévben a tavalyihoz képest 10 százalékkal nőttek, nem lenne tehát meglepő, ha az év végi adóhajrá is újabb rekordot hozna.
Átlagosan már több mint egymillió forintot gyűjtött össze minden önkéntes nyugdíjpénztári tag – derült ki az ÖPOSZ harmadik negyedévi adatokat ismertető tájékoztatóján. Az egy pénztártagra jutó vagyon az előző év azonos időszakához képest 9 százalékkal emelkedett. Szeptember végéig a tavalyihoz képest az egyéni befizetések jelentősen nőttek, de a munkáltatói juttatások gyarapodtak (lásd grafikonunkat).
Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: a pénztárak igazi tagdíjbefizetési rohamot várnak az év végén, igazán december elejétől. Erre egyébként az eddigi idei dinamika alapján meg is lehet minden okuk. Érdemes felidézni, hogy 2015-ben az önkéntes nyugdíjpénztárakba a tagok soha sem látott összegben fizettek be, különösen szép rekordot hozott az utolsó negyedév, vagyis az adóhajrá. Az egyéni takarékoskodás összege helyenként 40-50 százalékkal is emelkedett– derült ki az Azénpénzem.hu akkori adatgyűjtéséből.
Az idei utolsó negyedévet az ÖPOSZ visszafogottan tervezi, mi megkockáztattuk, hogy legalább az egyéni befizetések eddigi megugrásával megnöveltük a várható befizetéseket. A jelenlegi – még a tavalyinál is sokkal alacsonyabb – kamatkörnyezetben ugyanis soha sem látott mértékben értékelődik fel a megszerezhető adókedvezmény. Kravalik is beszélt arról, hogy sokszor hallja: a tagok úgy tekintenek egyéni befizetéseik után igényelhető akár 150 ezer forintos adóvisszatérítésre, mintha akár 20 százalékos hozamot értek volna el a félretett összeggel.
A pénztárszövetség azonban ezt csak a kasszák mellett szóló egyik érvnek tartja. Az alábbiakban látható, hogy milyen pontokban foglalták össze az önkéntes pénztárak előnyeit.
Az ÖPOSZ tapasztalatai is azt mutatják, hogy növekszik a lakosság körében az öngondoskodók száma, a nyugdíjcélú megtakarítások között ráadásul a nyugdíjpénztári forma a legismertebb és legnépszerűbb megoldás. Kravalik szerint míg korábban csak háromból egy ember tett félre időskorára, ma már az emberek közel fele takarékoskodik valamilyen formában a nyugdíjára. Ráadásul sokan kezdik meg vagy folytatják a válság után visszafogott megtakarítást is.
A mértékkel azonban még akadnak gondok. Átlagosan ugyanis havi 31 ezer forint megtakarítást tartanának ideálisnak, valójában 8-10 ezer forintot képesek félretenni. Számításaink szerint az idén fejenként átlagosan nem egészen 8,6 ezer forintra jön ki a havi nyugdíjpénztári megtakarítás.
A biztos jövő érdekében – hangsúlyozta Kravalik – három szereplő, az állam, a munkáltatók és a munkavállalók együttes szerepvállalására van szükség. Az ÖPOSZ bízik abban, hogy ezt felismerve hamarosan további ösztönzőket vezethetnek be a pénztári megtakarítást választók motiválására, hogy a „három testőr” valóban ellássa megfelelő funkcióját. Erre azért is szükség lenne, mert az ÖPOSZ kutatásai szerint a pénztári megoldásokra fordítandó összeget leginkább a fizetés mértéke befolyásolja. A munkavállalók többsége takarékoskodna vagy növelné a félretett összeget, ha plusz pénzhez jutna. A nyugdíjpénztári tagok 72 százalékának például a munkáltató támogatása is kifejezetten fontos elem, de ugyanez a még tagsággal nem rendelkező dolgozókat is motiválná a pénztári takarékoskodás megkezdésére.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, önkéntes nyugdíjpénztár, adójóváírás, ÖPOSZ, cafeteria
Nyugdíjpénz: újabb rekord jöhet
Átlagosan már több mint egymillió forintot gyűjtött össze minden önkéntes nyugdíjpénztári tag – derült ki az ÖPOSZ harmadik negyedévi adatokat ismertető tájékoztatóján. Az egy pénztártagra jutó vagyon az előző év azonos időszakához képest 9 százalékkal emelkedett. Szeptember végéig a tavalyihoz képest az egyéni befizetések jelentősen nőttek, de a munkáltatói juttatások gyarapodtak (lásd grafikonunkat).
Roham indulhat decemberben
Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke elmondta: a pénztárak igazi tagdíjbefizetési rohamot várnak az év végén, igazán december elejétől. Erre egyébként az eddigi idei dinamika alapján meg is lehet minden okuk. Érdemes felidézni, hogy 2015-ben az önkéntes nyugdíjpénztárakba a tagok soha sem látott összegben fizettek be, különösen szép rekordot hozott az utolsó negyedév, vagyis az adóhajrá. Az egyéni takarékoskodás összege helyenként 40-50 százalékkal is emelkedett– derült ki az Azénpénzem.hu akkori adatgyűjtéséből.
Az idei utolsó negyedévet az ÖPOSZ visszafogottan tervezi, mi megkockáztattuk, hogy legalább az egyéni befizetések eddigi megugrásával megnöveltük a várható befizetéseket. A jelenlegi – még a tavalyinál is sokkal alacsonyabb – kamatkörnyezetben ugyanis soha sem látott mértékben értékelődik fel a megszerezhető adókedvezmény. Kravalik is beszélt arról, hogy sokszor hallja: a tagok úgy tekintenek egyéni befizetéseik után igényelhető akár 150 ezer forintos adóvisszatérítésre, mintha akár 20 százalékos hozamot értek volna el a félretett összeggel.
A pénztárszövetség azonban ezt csak a kasszák mellett szóló egyik érvnek tartja. Az alábbiakban látható, hogy milyen pontokban foglalták össze az önkéntes pénztárak előnyeit.
Öt tény a pénztárakról:
Minden évben újraindul az adókedvezmények igénybevétele, aki kihagy egy esztendőt, az végképp elbukja az így szerezhető pénzt – figyelmeztetett az elnök. Mi is minden évben figyelmeztetünk arra, hogy aki teheti, semmiképpen se hagyja a pénzt az államnál. Az sokkal jobb helyen van a saját zsebében, még akkor is, ha adójóváírásként a következő évi adóbevallását követően kapja meg.- A látványos hozameredmények és az alacsony – 1% alatti – költségszint miatt a pénztárak az egyik legjobb öngondoskodási formát jelentik a lakossági megtakarítók számára
- Az év végéig teljesített egyéni befizetések után 20%, akár 150 ezer forint adóvisszatérítés is igényelhető (annak, aki pedig a nyugdíj és egészségpénztár mellett más nyugdíjcélú megtakarításba is befizet, összesen akár 280 ezer forintot is jóváírhatnak szja-bevallása alapján)
- Az egyszerű és érthető önkéntes pénztári megoldással már több mint kétmillióan takarékoskodnak
- Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások rugalmas módon, jelentős pénzügyi szakértelmet nem kívánva több különböző pénzügyi konstrukciót nyújtanak a tagság számára. A választható portfóliós rendszernek köszönhetően profik szaktudására támaszkodva rugalmasan kezelhetőek a tagi befektetések
- Az egészségpénztárakkal a hazai háztartások legtöbb megtakarítási céljára egyszerűen és hatékonyan lehet spórolni, legyen szó a gyógyszerszámlák kifizetéséről, orvosi ellátás, gyerekvállalás, idős rokon gondozásának költségeinek fedezéséről
Három testőrt emlegetnek
Az ÖPOSZ tapasztalatai is azt mutatják, hogy növekszik a lakosság körében az öngondoskodók száma, a nyugdíjcélú megtakarítások között ráadásul a nyugdíjpénztári forma a legismertebb és legnépszerűbb megoldás. Kravalik szerint míg korábban csak háromból egy ember tett félre időskorára, ma már az emberek közel fele takarékoskodik valamilyen formában a nyugdíjára. Ráadásul sokan kezdik meg vagy folytatják a válság után visszafogott megtakarítást is.
A mértékkel azonban még akadnak gondok. Átlagosan ugyanis havi 31 ezer forint megtakarítást tartanának ideálisnak, valójában 8-10 ezer forintot képesek félretenni. Számításaink szerint az idén fejenként átlagosan nem egészen 8,6 ezer forintra jön ki a havi nyugdíjpénztári megtakarítás.
A biztos jövő érdekében – hangsúlyozta Kravalik – három szereplő, az állam, a munkáltatók és a munkavállalók együttes szerepvállalására van szükség. Az ÖPOSZ bízik abban, hogy ezt felismerve hamarosan további ösztönzőket vezethetnek be a pénztári megtakarítást választók motiválására, hogy a „három testőr” valóban ellássa megfelelő funkcióját. Erre azért is szükség lenne, mert az ÖPOSZ kutatásai szerint a pénztári megoldásokra fordítandó összeget leginkább a fizetés mértéke befolyásolja. A munkavállalók többsége takarékoskodna vagy növelné a félretett összeget, ha plusz pénzhez jutna. A nyugdíjpénztári tagok 72 százalékának például a munkáltató támogatása is kifejezetten fontos elem, de ugyanez a még tagsággal nem rendelkező dolgozókat is motiválná a pénztári takarékoskodás megkezdésére.
A 2015-ös önkéntes nyugdíjpénztári hozamokat itt találja
Az önkéntes nyugdíjpénztárakról itt tájékozódhat, a friss befizetéseket itt kalkulálhatja
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: nyugdíj, önkéntes nyugdíjpénztár, adójóváírás, ÖPOSZ, cafeteria
Kapcsolódó anyagok
- 2017.06.29 - Nyugdíj: rettegünk, hogy az állam lenyúlja
- 2017.02.08 - Így alakulna tovább a cafeteria
- 2017.01.10 - Nyugdíj: örökké dolgozni fogunk?
- 2016.12.23 - Utolsó napok, hogy keressen az államtól!
- 2016.12.05 - Nyugdíj: a pénztártagok kétharmada elégedett
- 2016.11.29 - Tízezer forintos ajándék a nyugdíjasoknak
- 2016.11.29 - Ezért szenvedhetnek a nyugdíjasok
- 2016.11.02 - Na, ez lesz a cafeteriával
- 2016.10.28 - Haldokolnak az önkéntes pénztárak, de lenne megoldás
- 2016.10.05 - Cafeteria: ne hagyd magad!
- 2016.09.30 - Az állam számít a nyugdíjpénztárakra
- 2016.09.26 - Nyugdíj: ne higgyen az ámításoknak!
- 2016.09.08 - Ilyen rendet vághat az adóemelés
- 2016.08.24 - Lecsap az adóemelés, csökken a béren felüli plusz
További kapcsolódó anyagok