Októbertől megváltozik a Media Markt

Fotó: Blokkk.com
2019. augusztus 18. Átszervezik a Media Markt áruházak irányítását. Októbertől a most működő 24 kft. beolvad a Media Markt Saturn Holdingba. Ennek – mint néhány olvasónk velünk megosztott sztorijai mutatják – lehetnek gyakorlati következményei.

„A neten rendeltem, de amikor gond volt, a Media Markt online webshopja közölte, semmi köze az egészhez” – írt korábban felháborodottam egyik olvasónk. Mint kiderítettük: ilyen szituáció akkor áll elő, ha valaki a neten adja le rendelését, de áruházi átvételt választ. Áruházi átvétellel rögzített online rendelés esetében a választott áruház a szerződött partner, ami azért nem mellékes, mert jelenleg mind (a webshop és az összes áruház is) külön gazdasági egységekként működik.

Októbertől azonban változik ez a helyzet. Mint a Blokkk.com megírta: még 2019 májusában született meg a döntés, hogy átszervezik a Media Markt 32 áruházának és webshopjának irányítását. Az a 24 kft. (ebből 22 a „normál” boltokra, egy a 10 tescós üzletre, egy pedig a webshopra jutott), amelyik jelenleg viszi az üzletet, beolvad az előbbieket eddig lazábban összefogó Media Markt Saturn Holdingba.
Előreláthatóan hiába szerez irányítást az Extreme Digitalban az eMAG, együtt sem hoznak majd annyit, mint a jelenleg – a kereskedelmi szakportál számolgatása szerint - második Euronics. A Media Markt első helyét még biztosabban tartja, áruházainak száma ugyanis harmadával megugrott (24-ről 32-re), ami legalább 35-40 milliárd forint pluszt hozhat.
A beolvadás hivatalos dátuma szeptember 30, a MM társaságok üzleti évének fordulónapja. A Blokkk.com szerint az önálló áruházi kft-k beolvadása a kereskedelmi adatok iránt érdeklődők számára annyit jelent majd a sok-sok szervezési, irányítási kérdés egyszerűsítése mellett, hogy az MM áruházak éves beszámolóit már nem kell külön bogarászni. Szomorkodnak viszont azon, hogy ezentúl szaporodhat azoknak a webáruházaknak a köre, amelyek titkolják eredményeiket.

Úgí véljük azonban, a vevő szempontjából mindenképpen jó lesz, hogy nem kell külön gazdasági egységekkel „birkózniuk”, ha valami nem stimmel a netes rendelésnél. Esetleg számlakiállítási (ilyenről is beszámolt portálunknak valaki) problémái akadnak.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok