Interjú Becsei Andrással, az OTP Bank lakossági igazgatóságának vezetőjével

Ötmillió forint lehet a támogatás

Fotó: Leéb Ádám
2012. október 3. Az OTP-nél szeptember közepe után 40 százalékkal megugrott az árfolyamgát iránt érdeklődők száma. A banknál készülnek arra, hogy az év végére roham alakulhat ki. Az otthonteremtési támogatás is egyre kedveltebb, de az igazi felfutást Becsei András, a bank lakossági igazgatóságának vezetője 2013-ban várja.

Egyre több bank kínál akciósan lakáshitelt. Mintha azonban erre most nem igazán ugranának az ügyfelek. Ennyire bizalmatlanná váltak a magyarok – kérdeztük elsőként a legnagyobb magyar bank szakemberét. Becsei elismerte: az emberekben valóban van egyfajta bizalmatlanság. A jelenlegi helyzetben mindenki alaposan meggondolja, vállal-e húsz évre szóló kötelezettséget. A magas kamatkörnyezetben csupán a banki kedvezmények az ügyfelek egy részénél nem tudják elég vonzóvá tenni a hitelt. Ezért üdvözölte az OTP a szocpol visszahozását, az állami kamatkedvezmények bevezetését.

Ez mennyit hozhat az átlagos adósok számára?

– Számításaink szerint a különböző konstrukciók igénybevételével az ügyfeleink tízmillió forintos hitelnél akár ötmillió forint támogatásra is jogosultak lehetnek. A vissza nem térítendő szocpol 3,25 milliót jelenthet, a lakástakarék-pénztár szerződésenként 288 ezer forint kedvezményt hozhat. Továbbá a kamattámogatott hitel 5 év alatt 1,26 millió forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet biztosíthat, mint a normál piaci kamatozású hitelek. Nálunk mindhárom támogatás egy kézből megszerezhető. Ez persze a maximum, de az átlag hitelfelvevők esetében is eléri a kedvezmény a kétmillió forintot új lakás vásárlása vagy építése esetén. Az ügyfelek kétharmada azonban használt lakásra veszi fel a támogatott hitelt. A mostani konstrukciónak köszönhetően már számukra is elérhető egymillió forint kedvezmény, lakástakarék-pénztárral együtt kalkulálva.

– Egyik versenytársuk büszkélkedett azzal, hányan fordultak hozzájuk az otthonteremtő hitelért; az OTP azonban eddig nem mondott adatot. Az állami támogatással és a bank saját kedvezményeivel sikerült felkelteniük a „hitelétvágyat”?

– A befogadott hiteligény meghaladja a  800 millió forintot, ami megfelel a várakozásainknak. Úgy véljük egyébként, hogy bár vonzó a lehetőség – ahogy az előbbi számok is alátámasztják –, jelentősebb hatása igazán csak 2013-ban lesz. Fokozatosan nő azonban az érdeklődés, már naponta ezren tájékozódnak a konstrukciókról honlapunkon.

– Az otthonteremtési hitel kamatát maximálja az állam. Lehetne tehát versenyezni, az OTP azonban nem vette fel a más által már odadobott kesztyűt...

– Érdemes a feltételeket pontosan feltérképezni. Az OTP másképp juttatja előnyhöz ügyfeleit: a további kamatkedvezmény helyett a kezdő díjak átvállalása mellett döntöttünk. Ez annyit jelent, mintha az első öt évben 0,6 százalékponttal alacsonyabb kamatot alkalmaznánk. Tettük ezt az ügyféligényekre reagálva, a tapasztalatok szerint ugyanis a kezdő díjak korábban visszatartó erőt jelentettek a hitelfelvevők számára. Fontos kiemelni azt is, hogy a kezdő díjak elengedését semmilyen további feltételtől (mint például jövedelem, számlacsomag igénylése – a szerk.) nem tesszük függővé. A hozzánk fordulók 90 százaléka 2-3 hét alatt már szerződhet is, részesülve a kedvezményekből. Nem elhanyagolható az sem, hogy az OTP egyéves periódust alkalmaz, ami az ötéveshez képest majdnem további 0,6 százalékponttal jobb kamatot jelent. (Az egyéves referenciahozam 7,44 százalék, míg az ötéves 8,01 százalék – a szerk.) Az egy éves kamatperiódus azt az ügyfélelőnyt is elérhetővé teszi, hogy csökkenő hozamkörnyezetben (mint például amilyet napjainkban is tapasztalunk) az ügyfelek által fizetett kamat mértéke is évről évre csökken– hiszen a kamat az állampapírhozamokhoz kötött. Ezzel szemben 5 éves kamatperiódus esetén az ügyfelek 5 évig a hitel felvételekor érvényes hozam szintjének megfelelő kamatokat fizetik.

Mi lesz a támogatási időszak után


 
– Ez valóban meggyőző, de még mindig ott lehet az adósokban a félsz: az egész támogatás csak öt évre szól. Mi lesz akkor, amikor a hitelesekre rászabadulnak a piaci feltételek?

– A bankok között biztosan lesz verseny ezért az ügyfélkörért. Azt, aki a támogatási periódust követően magasan szabja meg a kamatot, egyszerűen otthagyják az ügyfelek. Kapnak ugyanis a kiváltáshoz hitelt.

– Hát, az átlátható árazásra áttérésnél nem tolongtak a bankok, hogy akár egészen kiváló ügyfeleket átcsábítsanak magukhoz. Mi magyarázhatja, hogy még házon belül is inkább akadályokat épített mindenki?

– Csak annyi történt, hogy kiderült: ha jó is egy szabályozás, nem tud működni megfelelő időzítés nélkül. Az időszak elején még az is előfordult, hogy az ügyfél a szuverén kockázatoknál (az állam számára hozzáférhető devizaforrás árazásánál) jobb feltételű hitellel rendelkezett. A bankok között tehát nem tudott kialakulni a verseny ezekért az ügyfelekért

– A devizahitelesek számára pedig ez valamennyire jelenthetett volna kiutat. Most az a helyzet, hogy éppen azok ragadtak bele kölcsönükbe, akiknek a törlesztés nagyobb nehézséget okoz (ők nem tudtak végtörleszteni). Egyes bankoknál durva kamatemelések, pótfedezet előírás és hasonlók még tovább nehezítik a helyzetet. Az OTP-nél mire számíthat ez a kör?

– Az OTP-nél 2009 óta nem volt kamatemelés az ingatlanhiteleknél. Nagyon fontos, hogy az ügyfelek együttműködjenek a bankkal (felvegyék a kapcsolatot a hitelt folyósító fiókkal), és kulcskérdés a fizetőkészség, vagyis az, hogy a hitelt nyújtó lássa: az ügyfeleknek szándékában áll a tartozás visszafizetése. Jelentős eszközrendszer áll rendelkezésre a probléma kezelésére.

– Ezek között nyilvánvalóan nagyon fontos az árfolyamgát. Mivel magyarázza, hogy ennek ellenére az igénylés eddig elmaradt a várttól?

– Úgy látjuk, hogy mivel nagyon bonyolult a konstrukció, az ügyfeleknek is hosszabb időre van szükségük, amíg sorra veszik a lehetőségeket és meghozzák a döntésüket.  Ezt támaszthatja alá, hogy szeptember közepétől a korábbihoz képest 40 százalékos megugrást érzékelünk az érdeklődők számában.  Azoknak különösen célszerű igénybe venni az árfolyamgátat, akik vagy már kisebb fizetési nehézségekkel küzdenek, vagy az elkövetkező években számítanak erre.

– Szerintünk viszont nem csak nekik, mindenkinek jó ez a lehetőség, de jól látható, hogy nagyon sokan tétováznak. Várható, hogy év végére szabályos roham alakuljon ki?

– Elképzelhetőnek tartom, hogy fokozott lesz az ügyfélérdeklődés. Készülünk is erre, de úgy gondolom, érdemes minél előbb felkeresni a fiókjainkat. Ma úgy számolunk, hogy a jogosultak 45-50 százaléka élni fog az árfolyamgát lehetőségével.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok