Újra lelkesen turkálnak a magyarok

Ötödébe kerül a használt ruha, mint az új

Fotó: Blokkk.com
2021. augusztus 9. Legalább ötszörös az átlagos különbség egy-egy ruhadarab új és használtja között, így ez a piac, bár értékben nem is tűnik annyira nagynak, darabra (volumenben) már elég jelentős. Mintha a magyarok meghallották volna a köztársasági elnök buzdítását, az idén szabályosan kilőtt a használt ruhák forgalma.

A ruhaipar példátlan környezetszennyezéséről értekezett Áder János a Kék bolygó című podcastjában, amiről az M1 Híradója számolt be körülbelül egy hónappal ezelőtt. A köztársasági elnök Mengyán Eszter újságíróval, szín- és stílustanácsadóval beszélgetett a fenntartható divatról. Az egész műsor a használt ruhák népszerűsítésére futott ki, ami a fideszes potentátok öltözködési szokásai alapján akár vicces is lehetne. Valójában azonban nagyon sokan szükségből vásárolnak használt ruhákat.

Tetemes, legalább ötszörös az átlagos különbség egy-egy ruhadarab új és használtja között – állapította meg saját vizsgálata alapján a Blokkk.com. A kereskedelmi szakportál szerint éppen ezért csak első pillantásra nem tűnik olyan nagynak a turkálók tere, a 800-900 milliárdos újruhavásárlásokhoz mérve. Mint állították: darabban vagy kilóban (tehát volumenben) mérve már nem is olyan kevés, ami a használt cuccokból fogy.

Szabályosan kilőtt a forgalom


A járvány alaposan megfektette a ruhaboltokat, a használtak piaca pedig még jobban összeomlott. A KSH legfrissebb jelentése azonban júniusra már jelentős változást mutat. Miközben a nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma összesen mindössze 3 százalékkal bővült idén júniusban az egy évvel korábbihoz képest, a turkálók szabályosan kilőttek. Az eladások volumene a használtcikk-üzletekben 31 százalékkal, a textil-, ruházati és cipőüzletekben 18 százalékkal emelkedett.

A használtruha biznisz júniusra már kissé meg is haladta az utolsó „békeévét”. Az idei második negyedév 64 százalékos megugrása pedig – írta le a Blokk.com – azt vetíti előre, hogy a későbbiekben nem lesz rest a kedves vásárló ugyanannyit turkálni, mint hajdanán.

A szakportál összesítése szerint a járvány előtt, 2019 végén a turik száma 5462 volt, 17 ezer ruhásbolt mellett (az elmúlt években egyaránt olvadozott a számuk, de a turik 30 százalék körüli aránya nem változott). Az új ruhákat árusító boltok száma 2020 végére 16 ezer, a turkálóké ötezer alá csúszott. A mai használt cuccok egyébként nem egészen olyanok, mint hajdanán.

Melyek a legnagyobb szereplők?


A bálákat, a kilós árusítást felváltották az egyedi darabok. Ezek persze csak első körben hódítanak, kicsit nyilván drágábban, de ez az ár még mindig sokkal kisebb a boltban fellelhetőnél. Ami darabárról indul, könnyen végezheti még most is kilósban. Persze akciók is vannak, sőt törzsvásárlói kártya is. A nagyobb szereplőknél már a webes jelenlét is megszokott.

A Blokkk.com összesítése szerint a legnagyobb szereplő, a Háda több mint negyed százada él. Több mint 80 üzlete van, plázákban is bele lehet botlani. A cég 2020-as 7,7 milliárdos nettó árbevétele jócskán elmaradt a korábbi 11,6 milliárdostól. A Humana 11 üzlettel fut, 1 milliárd örüli bevétele tizedével kisebb a korábbinál. A Cream 6 üzlettel és két outlettel nyomul. Korábbi egymilliárdos bevétele 20 százalékkal esett a járványos 2020-as esztendőben.

És vannak külföldi turik is a magyar piacon, például a szófiai székhelyű Remix, amely 9 európai országban van jelen, de outlet üzletágat is futtat, ráadásul pedig vásárol is. Ha meggondolja magát a vevő, egy szófiai címre kell visszaküldenie a mégsem tetsző holmit. Szerencsére ezt megteheti azzal a futárszolgálattal, amelyik hozta a portékát.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok