A tagoknak sietni kell az átlépéssel

OTP magánnyugdíj: tényleg vége a dalnak

2012. december 10. Végelszámolással, jogutód nélkül megszűnik az OTP Magánnyugdíjpénztár – tudta meg portálunk a pénztár mai küldöttközgyűlésének döntését. A tagoknak még idén, az év végéig rohamtempóban kell új pénztárat választaniuk, különben csaknem egy évig utazgathat a pénzük a rendszerben.

Nem meglepő módon, az igazgatóság javaslatára a végelszámolás mellett döntött az OTP Magánnyugdíjpénztár (manyup) küldöttközgyűlése – tudta meg azenpenzem.hu. A végelszámolás a következő év első napján indul. A tagokat még januárban levélben értesítik a pénztár jogutód nélküli megszűnéséről. Ekkor 30 napon belül lehet nyilatkozni arról, ki melyik pénztárba akar átlépni.  Azoknak a pénze azonban, akik ekkor jelzik ezt a szándékukat, hosszan „utazgat” majd. A felhalmozott vagyon átutalása ugyanis a végelszámolás lezártával történik meg (várhatóan leghamarabb 2013. év végén). Aki pedig nem lép, az az állami tb-rendszerben találja magát. Az előző visszalépőkhöz hasonlóan némi gyógyír lehet viszont, hogy ők a reálhozamot és a tagdíj-kiegészítést felvehetik. Azok viszont, akik adománnyal próbálták életben tartani az egykor piacvezető kasszát, mindenképpen bukták pénzüket.

Mint korábban megírtuk, az OTP Magánnyugdíjpénztár október elején meglehetősen sokkoló levelet küldött a tagoknak. Ebből kiderült, hogy az OTP Bank jövőre már nem támogatja a kasszát. A pénztár magas, ötezer forintos minimális tagdíjfizetést írt elő a tagoknak, de a 13,5 ezer fős tagságból mindössze ezerkétszázan teljesítettek befizetést, adományt pedig csak tizenegyen adtak. A felszólító levél azért valamennyire hatásos volt, hiszen 1156 tag jelezte, hajlandó lenne adomány megfizetésével hozzájárulni a pénztár működéséhez.

Ismételten hangsúlyozzuk, akik magánpénztári tagok szeretnének maradni, azoknak most már nagyon gyorsan kell lépniük. Maga az OTP Manyup is kiemeli: nem mindegy, hogy mikor hozza meg tagjuk a pénztárváltásról szóló döntését. Amennyiben a végelszámolás kezdő dátumát követően kezdeményezi a tag az átlépését, úgy a végelszámolás lezártáig nem történhet meg a vagyon átutalása. ha viszont ezt valaki a végelszámolás kezdő időpontja előtt teszi meg, akkor új pénztárához már 2013 elején megérkezik a pénz. Ehhez legkésőbb 2012. december 31-ig el kell juttatni a választott manyuphoz az átlépéshez szükséges összes dokumentumot kitöltve, hiánytalanul.

Az új pénztár kiválasztásához minden olyan adatot összegyűjtöttünk, ami segíthet az eligazodásban (ennek itt nézhet utána). Amennyiben továbbra is a magánnyugdíjpénztári tagság fenntartása mellett dönt, célszerű olyan pénztárt választania, amelynek tőkeellátottsága és taglétszáma is kiemelkedő – tanácsolja a távozó pénztár. Ez az ING, illetve esetleg az Allianz, újabb nevén Szövetség választása mellett szólna. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy nem kizárólag a méretet érdemes figyelembe venni. A Budapest Nyugdíjpénztár például bejelentette, hogy megnövekedett forgalomra számít, és felkészülten várja az átlépni kívánó tagokat.


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok