Papíron ennyit kerestek tavaly a magyarok

2025. február 26. Hónapról hónapra közzéteszi a KSH a kereseti statisztikákat, de valójában az emberek bére nem változik folyamatosan. A legutóbbi tájékoztatásból azonban az is kiderült, 2024 egészében miként alakult a magyar dolgozók fizetése. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a hivatalos adatok szerint 646,8 ezer forintra rúgott.

Tavaly átlagosan a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 646,8 ezer forint volt, ami 13,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A hivatalos adatok szerint az „átlagmagyar” 430,1 ezer forintot vitt haza havonta. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 430,1 ezer, a kedvezményeket figyelembe véve 445, 2 ezer forintot ért el. Az adatokat részletesebben megnézve jól látszik, hogy az állami szektor fizetései húzták föl az átlagot. A költségvetési intézményekben ugyanis közel 17 százalékos volt az éves növekedés.

A reálbérek 2024-ben az előbbi számok alapján 9,5 százalékkal nőttek. Ilyen jelentős dinamika mellett persze nem (lenne) meglepő, hogy a kormány egyre csodálkozik, miért nem fut fel a lakossági fogyasztás. A helyzet valójában az, hogy a KSH statisztikáját nem véletlenül nem hiszik el sokan, az ugyanis majdnem 1,6 millió magyar bérét egyáltalán nem tükrözi. A bruttó kereset mediánértéke (ez az a szám, amelynél ugyanannyian kapnak többet, mint ahányan kevesebbet) pedig rendre jócskán elmarad az átlagtól.

Forrás: KSH


Tavaly decemberben a statisztika szerint a bruttó átlagkereset 727,7 ezer forint, a medián pedig 560,9 ezer forint volt. Vagyis a középen állók keresete majdnem 167 ezerrel jött ki kevesebbre. Az átlagos nettó kereset 500,5 ezer, a nettó mediánérték pedig 389,8 ezer forintot ért el. És ezek a számok csak azokat tükrözik, akik a hivatalos számokban szerepelnek. Feltűnő egyébként, hogy az előző év utolsó hónapjában a reálbérek egész évben a tíz százalék körüli növekedése lekonyult, összesen 6,1 százalékot tett ki.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok