Peches, aki nem tud havonta 16 ezret félretenni
2016. november 10. Egy hét országra kiterjedő kutatás szerint nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a havi megtakarítások összege, ez átlagosan már 16148 forintra rúg. Több mint minden negyedik megkérdezett anyagi helyzete javult.Az Erste-csoport ma ismertette hét országban végzett felmérését. A Magyarországon megkérdezettek 26 százalékának javult az anyagi helyzete az elmúlt 2-3 évben. A válaszadók egyharmada viszonta bank szerint „úgy érzi”, hogy pénzügyi lehetőségei romlottak. Mint az Erste emellett megállapította: a megtakarítók körében nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a havonta félretett összeg.
A magyarok a tavalyi 14900 forint helyett idén 16148 forintot takarítanak meg. Ez az érték azonban még mindig alacsony, hiszen ennyivel csak Romániát és Szerbiát tudtuk megelőzni.A megtakarítók koncentrációja nem javult, a megkérdezettek 39 százaléka nyilatkozta azt, hogy semmilyen megtakarítása, félretett pénze nincsen. (Azt látni kell, hogy ezek szerint jelentős többség rendelkezik tartalékkal.)
Kevesebben választják a párnacihát
A kutatásban azt is felmérték, mibe teszik legszívesebben a pénzüket a megtakarítók. Arra jutottak, hogy az előző évhez képest csökkent az életbiztosítás szerepe, nőtt viszont az ingatlan népszerűsége. A lakástakarékosság súlya kismértékben emelkedett. A leglátványosabb a lakosság közvetlen állampapír befektetéseinek térnyerése.
A magyar lakosság körében ezzel együtt továbbra is a legnépszerűbb formák a bankszámlán, bankbetétben tartott megtakarítások.Egyértelműen csökkent viszont a pénzüket otthontartók aránya. Tavaly ezt majdnem minden negyedik(23 százalék) háztartás így tette, az idén azonban ez az arány 16 százalékra csökkent. Legalábbis ennek a kutatásnak az adatai szerint.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: megtakarítás, megtakarítók, felmérés, Erste
Kapcsolódó anyagok
- 2017.08.07 - A tehetősebbek derűsebben látják a jövőt
- 2016.12.23 - Utolsó napok, hogy keressen az államtól!
- 2016.12.19 - Jóval többet költünk ajándékra az idén
- 2016.10.26 - Majd az állam megsegít! Vagy mégsem?
- 2016.10.25 - Nyugdíjra gyűjtenék, mit tegyek?
- 2016.10.13 - Megtakarítanál? Sok jóra ne számíts!
- 2016.09.25 - A térségben a leggazdagabb a magyar lakosság
- 2016.09.12 - Már a tehetősebbek is a tartalékolásra hajtanak
- 2016.08.17 - A tartalékokat élik föl a családok?
További kapcsolódó anyagok