Pénzt kapnak vissza a CIB hitelkártyás ügyfelei

2022. május 25. Minden előzetes értesítés nélkül lehetővé tette a hitelkeret túllépését a CIB, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bírságot szabott ki a bankra, egyúttal kötelezte az így jogtalanul felszámított díjak visszafizetésére. A hitelkártyások 58 millió forintot kapnak vissza.

Az MNB célvizsgálatban megállapította, hogy a CIB a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte. Erről azonban – az információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt – nem tájékoztatta ügyfeleit. A jegybank 2016. május 1-jétől kezdődő öt éves időszakot tekintett át.

A jogszabályok alapján a hitelkártya-szerződésben a bank egyértelműen köteles meghatározni a hitelkeret-túllépés esetköreit és annak jogkövetkezményeit rögzítő szerződési feltételeket. A CIB nem visszautasította a túlhitelezést, mint tennie kellett volna, hanem engedte, és díjakat számított fel.

A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte. A vizsgált időszakban összesen közel 58 millió forint volt a jogosulatlan díjterhelés. Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártya-számlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetés útján biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, amiről az érintett fogyasztókat tájékoztatta.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok