Pénzük negyedét nem kapták meg a pénzforgalmi ügyfelei

2020. március 9. A jegybank által kirendelt felügyeleti biztos a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. ügyfeleinek követelésük mintegy 75 százalékát fizette ki. Akadnak azonban, akik semmit sem kaptak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly decemberben jelezte: az ügyfelekkel való elszámolás igazolt lezárásakor, de legkésőbb 2020. február 28-án visszavonja a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. tevékenységi engedélyét. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a társaság nem rendezte tőkehelyzetét, így veszélyben lehetnek az ügyfélpénzek.

Ma közzétett tájékoztatása szerint az MNB arányosan kifizette a követeléseket, így hatályba lépett a társaság jegybanki pénzforgalmi tevékenységi engedélyének visszavonása. A fennmaradó – letétbe helyezett – ügyfélkövetelések teljesítését a jogosultak közvetlenül a társaságtól igényelhetik. Akik kaptak, azért csak pénzük 75 százalékát kapták meg, mert a VirPay Kft. egyik ügyfelét is érintő büntetőeljárásban a hatóság pénzt foglalt le.

A részleges kifizetésből is csak azok az ügyfelek részesültek, akiknél lezajlott a teljeskörű ügyfélátvilágítás, nem merült fel pénzmosásra utaló adat, illetve – a felügyeleti biztos által előírt módon – rendelkeztek is arányosított egyenlegük kiutalásáról. A feltételeknek meg nem felelő ügyfelek forintban, euró és dollár devizában meglévő követeléseit a felügyeleti biztos ügyvédi letétbe helyezte, a letéti szerződésben részletesen szabályozva azok kiadhatóságát. A kifizetési feltételeket a későbbiekben teljesítő jogosult ügyfelek a továbbiakban közvetlenül a VirPay Kft.-től kérhetik követeléseik kifizetését.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok