Holdingcégének árfolyama az elmúlt hónapban már megfeleződött

Rátámadtak az idős tőzsdecápára

Carl Icahn
Fotó: carlicahn.com
2023. május 31. Amerika legismertebb tőzsdecápáinak egyikét a napokban megvádolták azzal, hogy befektetései messze nem teljesítenek olyan jól, mint ahogy azt ő állítja, és hogy a legújabb befektetők pénzéből fizeti a már bent levők számára a magas éves osztalékot. Bár Carl Icahn mindent tagad, de a holdingcégének árfolyama az elmúlt hónapban már megfeleződött, és még nem látszik az ügy vége.

Carl Icahn az egyik legérdekesebb figura az amerikai piacon, a most 87 éves befektető a 80-as és 90-es évek egyik legnagyobb sztárja volt. A relatíve szegény Queens-i család egyetlen gyermekeként nevelkedett Icahn hamar felcserélte orvosi tanulmányait, és helyette tőzsdei brókernek állt. Első opciós kereskedéssel foglalkozó ügynökségét 28 évesen alapította, de az igazi sikert számára a vállalati felvásárlások jelentették. Icahn azzal szerzett hírnevet magának, hogy kiszúrta melyek azok a cégek, amelyeknek a részvényei valamilyen okból alulértékeltek a valós értékükhöz képest, és nagy mennyiségben vásárolt ezekből a részvényekből. Amikor elegendő részvényt szerzett, akkor „átvette a hatalmat”, a részvényesek éves közgyűlésén jelöltette magát vagy megbízottjait az igazgatótanácsba. Ott aztán mindent felforgatott a cégben, hogy a részvény ára feljebb menjen, vagy hogy ő a befektetett pénzéhez és elvárt profitjához hozzájusson.

Akiről az eredeti tőzsdecápát mintázták

Többen állítják, hogy a Wall Street (magyarul Tőzsdecápák) című film főszereplőjének, a Michael Douglas által megszemélyesített Gordon Gekkonak az igazi ihletője maga Carl Icahn volt. Legismertebb és leghírhedtebb ügye a TWA, a Trans World Airlines felvásárlása volt. Az 1930-ban alapított, főleg hosszú távú utakra szakosodott légitársaság az amerikai minőség és erő megtestesítője volt. A Reagan adminisztráció által kezdeményezett szabályozási változások miatt azonban ez a patinás cég a 80-as évek elejére pénzügyileg megrendült, és Icahn 1985-ben előbb többségi, majd teljes tulajdont szerzett magának. Mivel a befektetőnek rengeteg hitelre volt szüksége a részvényvásárlásokhoz, ezért amint vezető helyzetbe találta magát, azonnal elkezdte értékesíteni a vállalat készpénzre váltható eszközeit. Az évek során mindent eladott, például járatindítási jogokat és más egyéb eszközöket is. A végén Icahn igen gazdag lett, míg a TWA sosem bírt talpra állni, és 2001-ben végleg csődbe ment.
 Ma már „aktivista befektető”

Az évek során aztán egyre hangosabb kritikák érték a cégeket felvásárló, majd apró darabokban piacra dobó tőzsdecápákat, ezért az ő romantikus alakjuk mára megkopott. Icahn és a hozzá hasonló befektetők immáron úgy mutatják magukat, hogy a többi részvényes érdekében is harcolnak: a hozzá nem értő menedzsmenteket akarják rávenni arra, hogy a részvényesek azonnali érdekekeit jobban szolgáló döntéseket hozzanak. Ezt 'aktivista befektetőnek' nevezik.

Hasonló akció zajlik most éppen az Illumina nevű biotechnológiai cég körül. Icahn érvelése szerint a cég vezetői felelőtlenül jártak el, amikor a megfelelő felügyeleti engedélyek megérkezése előtt felvásárolták a Grail nevű, korai rákszűréssel foglalkozó vállalkozást. Mivel mostanra kiderült, hogy az amerikai és európai hatóságok is tiltani akarják a cégek egyesülését, ezért az Illumina árfolyama megfeleződött, és valóban óriási kár érte a részvényeseket. Icahn pont a múlt héten érte el, hogy kirúgják az Illumina igazgatótanácsának elnökét, és egy jelöltjét sikerrel beültette az igazgatótanácsba. Ez a harc is folytatódik még természetesen.

Most az üldözőből lesz üldözött

Május 2-án robbant a bombahír, miszerint a korábban már több híres ügyet kiszaglászó Hindenburg elemző cég erősen negatív véleményt jelentetett meg a Carl Icahn befektetéseit kezelő cégről, az Icahn Enterprises-ról. Mint korábban megírtuk, a Hindenburg közölt negatív értékelést az indiai milliárdos Adani cégcsoportról is.

A Hindenburg legutóbbi jelentése szerint az Icahn Enterprises egy zárt végű befektetési alaphoz hasonló módon működik, ahol a befektetők a tőzsdén vehetnek és adhatnak el részvényeket – ezen részvények értékét a Carl Icahn által végrehajtott befektetések és azok hozama adja. Ezzel nincs is semmi baj, de a Hindenburg szerint az Icahn Enterprises részvényei a befektetések számított nettó jelenértékénél nem olcsóbban forognak, mint ahogy a zárt végű alapoknál megszokott, hanem éppen ellenkezőleg: a jelenértékhez képest jelentős prémiumért lehet őket megvenni a piacon. A furcsa jelenség mögött minden bizonnyal Carl Iachn renoméja állhat, és még inkább az, hogy az elmúlt évtizedben folyamatosan magas osztalékot fizettek. Jelenleg 16 százalék körüli osztalékhozamuk egyedülállóan magas az amerikai piacon, ami nagy vonzerő lehet a befektetőknek.

A Hindenburg jelentésének legsúlyosabb vádja az, hogy ezt a magas osztalékot nem a megtermelt profitból fizette ki az Icahn Enterprises, mert az elmúlt években a befektetések összességükben nem voltak elégséges mértékben nyereségesek. Ehelyett a Hindenburg azzal vádolja Carl Icahn cégét, hogy az új befektetők pénzéből fizették ki a már bent levő részvényesek osztalékát. A hír hatására - nem meglepő módon - az Icahn Enterprises részvényárfolyama összeomlott és az elmúlt hónapban egyszerűen megfeleződött.

Az Icahn Enterprises részvényeinek alakulása az elmúlt 5 évben

Forrás: Reuters reuters.com 

Carl Icahn természetesen mindent tagad, és legalábbis hivatalos nyilatkozataiban igyekszik jól fogadni azt, hogy az egykori vadászból most ő vált üldözött vaddá. De akárhogy is leplezi, egészen biztosan nem lehet boldog, ha a saját részvényének árfolyamára néz. Micsoda fordulat lehet ez a multimilliárdos befektető életében!

Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok