Recesszióban az ország
2023. május 16. Ismét csökkent a GDP Magyarországon, ezzel ez már a harmadik egymást követő negyedév, amikor zsugorodik a gazdaság. Ilyen utoljára a gazdasági válság idején, 2008-2009 fordulóján fordult elő.A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent – írja a KSH.
A gazdasági teljesítmény csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ipar járult hozzá. A visszaesést mérsékelte a mezőgazdaság és a szolgáltatások jó teljesítménye. A szolgáltatások növekedéséhez főként az egészségügy járult hozzá, megközelítve a koronavírus-járvány előtti szintet.
Mint a válság idején
- Három egymást követő negatív negyedéves GDP adatra utoljára 2008-2009 fordulóján volt példa. A „ragadós” infláció miatt a kötvényhozamok és a kamatok normalizációja csak az év második felében indulhat meg – mondta Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.Hozzátette: a 2008-2009-es kereslet vezérelte recesszióval szemben most a magas energiaköltségek és kamatok miatt gyengélkedik a feldolgozóipar, csökkennek a beruházások, a lakossági fogyasztás pedig a magas infláció miatt esik vissza. A hazai konszenzussal ellentétben, az Amundi előrejelzése szerint a második negyedév még enyhe visszaesést mutathat, majd a harmadik negyedévtől elkezdődhet a kilábalás, de nem számolnak olyan mértékű növekedési fordulattal, hogy 2023-ban éves szinten is pozitív legyen a növekedés.
Az infláció a fő gond
A 2008-as és a mostani recesszió közti különbséget jól szemlélteti a Misery index, vagyis az infláció és a munkanélküliségi ráta összege. Az ábrán jól látszik, hogy míg a globális pénzügyi válság idején a magas munkanélküliség miatt szállt el a mutató, most az infláció a fő magyarázó erő.A gyenge gazdasági teljesítmény ellenére a magas infláció továbbra is aggasztó, nem számíthatunk arra, hogy pusztán a recesszió miatt hirtelen nagymértékben lecsökkenne. A kötvénypiaci hozamok további csökkenésének talán ez a legnagyobb gátja: csak júliusra várják, hogy a lakossági árindex 20 százalék alá süllyed, és szeptemberre, hogy az infláció a jelenlegi 13 százalékos alapkamat szintje alá kerüljön. Amíg az infláció ennyire „tapad”, várhatóan a jegybanknak továbbra is óvatos lesz, és fokozatosan csökkentheti az egynapos betéti kamatrátát, a piaci várakozásoknak megfelelően – mondta Kiss Péter.
Az Erste makrogazdasági elemzője is csak a második félévben vár javulást. Nagy János szerint a gazdasági aktivitás mélypontja az első negyedév végén lehetett a jelenlegi információk alapján, majd ezt követően, fokozatosan elindulhat(ott) felfelé a hazai konjunktúra. Látványosabb elmozdulás ugyanakkor a második félévben jöhet. A mérséklődésnek indult, de továbbra is extrém magas infláció visszaszorítja a fizetőképes keresletet. A rendkívül kedvezőtlenné váló kamatkörnyezet és a kormányzati halasztások a beruházási aktivitás érdemi lassulását eredményezik. Mindemellett egyelőre a globális gazdaság fellendülése is várat magára, ami hátráltatja a jelentős hazai kapacitásbővítések exportlehetőségeinek kiaknázását.
Szerző: L.J.
Címkék: növekedés, GDP, recesszió, KSH, gazdaság, teljesítmény, fogyasztás
Kapcsolódó anyagok
- 2024.02.14 - Nincs itt semmiféle gazdasági növekedés
- 2023.10.17 - Valami nagyon nem stimmel a magyar költségvetéssel
- 2023.08.16 - Nem ezt várták: folytatódik a recesszió Magyarországon
- 2023.06.28 - GKI: jelentős forintgyengülés jön
- 2023.05.30 - Nem futhatnak már el a cégvagyonnal a vállalkozók?
- 2023.05.26 - Csak az idősebbek körében csökkent a munkanélküliség
- 2023.05.16 - A régióban is nagy a gond, de a magyar cégek helyzete még rosszabb
- 2023.04.18 - Itt bizony nem lesz gazdasági növekedés
- 2023.03.29 - Van pesszimista forgatókönyv is a magyar gazdaságra
- 2023.03.28 - MNB: nincs napirenden kamatcsökkentés
- 2023.02.27 - Újabb nyugdíjemelést sürgetnek az infláció miatt
- 2023.02.15 - Kiderült, nyugdíjprémiumra a jogosnak a felét sem fizették ki
- 2023.02.14 - Várható volt: beütött a recesszió Magyarországon
- 2023.01.24 - A világ a kiberkockázattól retteg, a magyarok az energiaválságtól
- 2022.12.30 - Pocsék év zárul most, de nem indul a következő sem bíztatóan
- 2022.12.15 - Marad a magas infláció: jövőre 19 százalék várható
- 2022.11.23 - Leleplező ábrák az MNB-től
- 2022.11.21 - Lakossági megtakarítások: utoljára 2008-ban láthattunk ilyent
- 2022.11.16 - Itt a visszaesés, amit leplezni igyekszik a kormány
- 2022.09.28 - Öveket becsatolni, csúnya visszaesés közelít!
- 2022.07.27 - Aláfűt a kormány is az inflációnak
- 2020.04.27 - Nagyobb a baj, mint amire a kormány számított
További kapcsolódó anyagok