Gyülekeznek a felhők, idén jöhet a feketeleves
2021. március 5.
Mintha semmiféle válság nem sújtotta volna a világot és a magyar gazdaságot, olyan kiemelkedő eredményeket produkáltak a biztosítók 2020-ban. A koronavírus-járvány azért nem hagyta érintetlenül a szektort, ennek hatása idén már jobban megütheti a biztosítókat. Az utasbiztosítást például letarolta a pandémia.
Tavaly 1204 milliárd forinttal új díjbevételi csúcsot ért el a biztosítási szektor (fióktelepek nélkül), igaz a növekedés mértéke szerényebb ütemű volt, mint az előző évben. Örvendetes, hogy a szerződésszámok is növekedni tudtak – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Az MNB legfrissebb adatai szerint a biztosítók 2020. évi adózott eredménye meghaladja a 84 milliárd forintot, ami 20,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A csoportos és hitelfedezeti életbiztosítások száma szintén nagyot nőtt. A válság ráirányította a figyelmet egy kisebb ágazatra, a pénzügyi veszteségek elleni biztosításokéra. Ezek száma szintén jelentős mértékben nőtt.
A vegyes életbiztosítások száma – amelyek súlya igen nagy a teljes szektoron belül - ezzel szemben jelentősen, 10 százalékkal csökkentek. Pandurics Anett az Azénpénzem.hu kérdésére elmondta: ebben szerepe van az
elhúzódó válságnak. Előfordul, hogy a lejáró szerződések helyett nem kötnek újat, vagy inkább pénzt tartalékolnak az emberek a következő időszakra. A visszaesés oka részben az is, hogy az előző évben rekord növekedést értek el ezek a termékek.
A kgfb-biztosítások díjbevételei 7,3 százalékkal emelkedtek, a szerződések száma 3,8 százalékkal nőtt. A kárráfordítás ugyanakkor csökkent. A kárgyakoriság csak a második negyedében csökkent, a szigorú kijárási korlátozásoknak köszönhetően, utána azonban gyorsan korrigált. Az károk átlagértéke viszont feljebb kúszott, amit a forintárfolyam, a sérelemdíjak radikális emelkedése és a szervízdíjak emelkedése is magyaráz.
Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban rajta keresztül. Az indulás óta eltelt 2 évben összesen 15 ezer kárbejelentés érkezett ezen a csatornán.
Szerző: L.J.
Címkék: biztosítók, MABISZ, koronavírus, járvány, válság, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás
Rekordon a biztosítók nyeresége, mintha nem is lenne válság
Tavaly 1204 milliárd forinttal új díjbevételi csúcsot ért el a biztosítási szektor (fióktelepek nélkül), igaz a növekedés mértéke szerényebb ütemű volt, mint az előző évben. Örvendetes, hogy a szerződésszámok is növekedni tudtak – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón. Az MNB legfrissebb adatai szerint a biztosítók 2020. évi adózott eredménye meghaladja a 84 milliárd forintot, ami 20,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Még kitartottak a biztosítás mellett
Pandurics Anett hangsúlyozta: a lakosság tudatosságát mutatja, hogy kitartottak a folyamatos díjas biztosításaik mellett. Az életbiztosítások száma is nőni tudott, és kiegyensúlyozottabbá vált az élet és a nem élet ágazat növekedése. Az életbiztosítási piacon belül a nyugdíjbiztosítások megint húzóágazatnak számítottak a 16,8 százalékos növekedéssel. Már több mint 380 ezren kötöttek ilyen nyugdíj-megtakarítási szerződést érdemi átlagdíjjal. A fióktelepekkel együtt ez a szám biztosan 400 ezer fölött van.A csoportos és hitelfedezeti életbiztosítások száma szintén nagyot nőtt. A válság ráirányította a figyelmet egy kisebb ágazatra, a pénzügyi veszteségek elleni biztosításokéra. Ezek száma szintén jelentős mértékben nőtt.
A vegyes életbiztosítások száma – amelyek súlya igen nagy a teljes szektoron belül - ezzel szemben jelentősen, 10 százalékkal csökkentek. Pandurics Anett az Azénpénzem.hu kérdésére elmondta: ebben szerepe van az
elhúzódó válságnak. Előfordul, hogy a lejáró szerződések helyett nem kötnek újat, vagy inkább pénzt tartalékolnak az emberek a következő időszakra. A visszaesés oka részben az is, hogy az előző évben rekord növekedést értek el ezek a termékek.
Az utasbiztosítást letarolta a járvány
A nem élet piacon ugyanaz a vegyes kép látszik, mint a harmadik negyedévben: az utasbiztosítási szektor összeomlott, a díjbevételek közel 60 százalékkal zuhantakt. A szerződések száma csak mintegy 17 százalékkal esett vissza, ami arra utal, hogy utaztak ugyan az ügyfelek, de rövidebb időre, és jellemzően belföldre, ahol az átlagdíjak jóval alacsonyabbak.A kgfb-biztosítások díjbevételei 7,3 százalékkal emelkedtek, a szerződések száma 3,8 százalékkal nőtt. A kárráfordítás ugyanakkor csökkent. A kárgyakoriság csak a második negyedében csökkent, a szigorú kijárási korlátozásoknak köszönhetően, utána azonban gyorsan korrigált. Az károk átlagértéke viszont feljebb kúszott, amit a forintárfolyam, a sérelemdíjak radikális emelkedése és a szervízdíjak emelkedése is magyaráz.
Mi lesz 2021-ben, főként úgy, hogy itt az újabb lezárás?
Mint mindenki, a biztosítók is több forgatókönyvvel készülnek az idei évre, minden attól függ, mikor tér vissza az élet a normális mederbe. Átmeneti fizetési nehézségben lévők kaptak haladékot a biztosítóktól, nagy kérdés, hogy a válság elhúzódása mennyire fogja érinteni az idő előtti törléseket - fejtette ki Pandurics Anett. Az biztos, hogy a válságok hatása nem azonnal, hanem csúszással jelentkezik a biztosítók számaiban.Tovább egyszerűsödik az E-kárbejelentő használata
Az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a MABISZ központi nyilvántartásából már két adat megadásával automatikusan kitöltődnek az E-kárbejelentőben a biztosítási szerződés mezői – hangzott el a sajtótájékoztatón. Magánszemélyeknek elegendő beírniuk a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személynek pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát. Ezt követően az alkalmazásban automatikusan kitöltődnek a biztosítás adatai. Ezzel tovább csökken az átlagosan 20-25 perces kitöltési idő.Az alkalmazást a megjelenése óta több mint 350 ezren töltötték le, és 8000-nél több kárbejelentés érkezett 2020-ban rajta keresztül. Az indulás óta eltelt 2 évben összesen 15 ezer kárbejelentés érkezett ezen a csatornán.
Szerző: L.J.
Címkék: biztosítók, MABISZ, koronavírus, járvány, válság, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.13 - Nyugdíj-megtakarítás: két mozijegy árából is elkezdhető
- 2021.12.08 - Nyugdíj: az európai átlagnál kevesebb magyar tesz félre
- 2021.11.25 - Nyugdíj: már 400 ezren itt gyűjtenek
- 2021.06.07 - Jól megy a biztosítóknak, egyre magasabb díjat fizetünk
- 2021.05.13 - A biztosítókat nem viselte meg a járvány
- 2021.03.18 - Nézegesse, ennyit hozott a nyugdíjpénz!
- 2021.03.16 - Mégis szépen hozott tavaly a nyugdíjpénz
- 2021.03.07 - Külön szabályok vonatkoznak a végrehajtókra
- 2021.03.02 - Közel kilencezer kárbejelentés érkezett a horvátországi földrengés miatt
- 2021.02.26 - Újabb fogyasztóbarát otthonbiztosítások indulhatnak
- 2020.10.06 - MNB: idén már ne fizessenek osztalékot a biztosítók!
- 2020.09.04 - Megüti a koronavírus a biztosítókat is
- 2020.09.03 - Viharkárok: amikor nem fizet a biztosító
- 2020.08.01 - Már eddig is sok pénzt tomboltak el a nyári viharok
- 2020.04.27 - Kevesebb az autós kár, de nem csökken a biztosítási díj
- 2020.04.09 - A biztosítók az E-kárbejelentőt ajánlják
- 2020.03.26 - Ezt várja az MNB a biztosítóktól és a pénztáraktól
- 2020.03.05 - Itt az első fogyasztóbarát lakásbiztosítás
- 2020.03.02 - Koronavírus: így fizet az utasbiztosítás
- 2020.02.17 - A becsültnél nagyobb kárt okoztak a februári viharok
További kapcsolódó anyagok