A jegybank és a rendőrség együtt csapott le a befektetési csalóra
Az MNB 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt. A jegybanki vizsgálat igazolta annak gyanúját, hogy U. Attila a Fireflies nemzetközi szállásközvetítői értékesítési rendszer termékeinek továbbértékesítésére hivatkozva számos magyarországi befektetőtől milliárdos nagyságrendű összegben vett át pénzt. Azokra mindössze 2-3 hónap alatt 18 százalékos hozammal megnövelt garantált visszafizetést ígért.
A valóságban azonban – derítette ki az MNB vizsgálata – U. Attila a számára átadott összegekkel nem végzett semmiféle kereskedelmi tevékenységet. Mint a felügyeleti hatóság megjegyzi, időlegesen hatékonyan hitette viszont el a befektetőkkel, hogy az által ígért ügyletek valóban megtörténtek.
A tájékoztatás szerint kivételes eredmény, hogy – a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) való együttműködésnek is köszönhetően –közel félmilliárd forintnyi befektetői ügyfélvagyont sikerült megmenteni jogos tulajdonosaik számára. Mint hangsúlyozták: ezek tulajdonosai a büntető- és polgári jogi eljárások révén azonosíthatók, így az érintetteknek célszerű követelésüket mihamarabb bejelenteni a rendőrségen.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: befektetés, hozam, MNB, bírság, rendőrség, csalás
Rohanjon, aki lépre ment, még meglehet a pénze!
2020. augusztus 13. A Fireflies nemzetközi szállásközvetítői értékesítési rendszer termékeinek továbbértékesítésére hivatkozva ígért magas hozam teljes egészében kamu volt – leplezte le a felügyeleti hatóság (MNB). Közel félmilliárd forintnyi befektetői pénzt sikerült zárolni, az érintetteknek így célszerű követelésüket mihamarabb bejelenteni a rendőrségen.Az MNB 275 millió forintos bírságot szabott ki U. Attilára visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt. A jegybanki vizsgálat igazolta annak gyanúját, hogy U. Attila a Fireflies nemzetközi szállásközvetítői értékesítési rendszer termékeinek továbbértékesítésére hivatkozva számos magyarországi befektetőtől milliárdos nagyságrendű összegben vett át pénzt. Azokra mindössze 2-3 hónap alatt 18 százalékos hozammal megnövelt garantált visszafizetést ígért.
A valóságban azonban – derítette ki az MNB vizsgálata – U. Attila a számára átadott összegekkel nem végzett semmiféle kereskedelmi tevékenységet. Mint a felügyeleti hatóság megjegyzi, időlegesen hatékonyan hitette viszont el a befektetőkkel, hogy az által ígért ügyletek valóban megtörténtek.
A tájékoztatás szerint kivételes eredmény, hogy – a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK) való együttműködésnek is köszönhetően –közel félmilliárd forintnyi befektetői ügyfélvagyont sikerült megmenteni jogos tulajdonosaik számára. Mint hangsúlyozták: ezek tulajdonosai a büntető- és polgári jogi eljárások révén azonosíthatók, így az érintetteknek célszerű követelésüket mihamarabb bejelenteni a rendőrségen.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: befektetés, hozam, MNB, bírság, rendőrség, csalás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.09.12 - Itt az újabb telefonás csalás
- 2022.07.25 - Újra az OTP-vezér nevével élnek vissza a csalók
- 2022.05.09 - Már az MNB nevében lépnek fel a csalók
- 2020.11.27 - A tőzsdei üzletkötések harmada manipulált volt
- 2020.10.19 - Az árfolyamot védte, 15 milliós bírságot kapott bennfentes kereskedésért
- 2020.09.18 - Elfogadja az MNB büntetését az Euronics üzemeltetője
- 2020.09.17 - Hitelkártyák miatt kapott 42 milliós büntetést az Euronics üzemeltetője
- 2020.08.16 - Rekordösszeget vágott zsebre az unokázós csaló
- 2020.08.10 - Az OTP-vezér nevével élnek vissza a csalók
- 2020.05.06 - A karantént kihasználó csalókra figyelmeztet az MNB
- 2020.04.28 - Akár évi 40 százalékos hozam? Jókora bírság lett belőle
- 2020.04.23 - Elhallgatták, hogy mindenét elvesztheti a befektető
További kapcsolódó anyagok