Hoppon maradhatnak a hátralékos autóhitelesek

Rohanjon mindenki törleszteni?

2015. szeptember 1. Az autóhitelüket nem fizetőket óriási meglepetés érheti, a legfrissebb információ szerint ugyanis a kedvező árfolyamú forintosítás csak a rendben fizetőkre vonatkozna. A hátralékosok (akik igen sokan vannak) is átválthatják forintra devizahitelüket, de csak piaci árfolyamon tehetik majd. Törvényt szeptember közepére ígérnek.

Kiderült, hogy miért nem stimmeltek az autó- és személyi hitelesekre vonatkozó számok. Mint korábban megírtuk, a jegybanki devizatender adatai alapján végzett számításaink szerint a forintosítandó frankhitelek összege mintegy 212 milliárd forint lehet – ellentétben a korábban kommunikált 305 milliárd forintos élő és 515 milliárd forintos nem élő hitelállománnyal. Már korábban feltételeztük, hogy a különbség a hátralékokból adódhat.

Ez most nagyjából biztossá vált, ugyanis a Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente a tegnapi sajtótájékoztatón (mint arról az MTI-t kivételével több portál is beszámolt) elmondta: az együttműködés és a fizetési készség feltétele lesz a támogatásnak. (Utóbbihoz a 31 milliárd forintot gyakorlatilag a bankok biztosítják, ennek felét ugyanis csak később, adóleírás formájában érvényesíthetik az állam felé.)  Kérdés, mekkora hátralék miatt bukhatja az adós a kedvező árfolyamú forintosítást. A főtitkár szavaiból úgy tűnt, ez a 90 napon túli hátralék esetében egyértelmű.

A kedvezményes árfolyam hatását jól tükrözheti, ha belegondolunk, 2015 január közepén (amikor a svájci jegybank elengedte a frankot) 2,5 millió forintos tartozás így kétmillió forintra csökken. Ilyen összevetésben a hátralékosok is „nyernek” 200 ezer forintot (ennyivel gyengébb a frank, illetve erősebb most a forint). Decemberre pedig tulajdonképpen akármilyen jelentős változás is jöhet.
A hátralékosokra vonatkozó arányok a két érintett hitelesi körben (lásd táblázatunkat) igen csak eltérnek. Ráadásul a tendencia is eltér. Az év végi és az idei első félévi számok szerint, míg a személyi hitelesek közül egyre többen kerülhettek bajba, az autóhitelesek esetében éppen ennek ellenkezője látható. Azt azonban, hogy a helyzet azért mégsem ennyire javuló, jelezheti a különböző adóssegítő „praktikák” (fizetési haladék, futamidő kitolása) arányának alakulása. Gyanítható, hogy az ilyen segítség csak átmenetileg működik.

A rendben fizetők havi terhe is megugorhat


A mostani „adósmentés” pontos részletei majd a parlament elé terjesztendő törvényből derülhetnek ki. A nemzetgazdasági tárca ígérete szerint a javaslatot szeptember közepén nyújtják majd be. Lehet, hogy ebben azoknak sem lesz sok örömük, akik rendben törlesztenek. A forintban fixált törlesztőrészletet fizető autóhitelek esetében ugyanis – idézte a Portfolio a bankszövetségi tájékoztatón elhangzottakból – a futamidő és a törlesztőrészlet optimális egyensúlyát fogják javasolni a bankok. Ez magyarul a törlesztők esetenként akár jelentős emelkedését is hozhatja. Persze a futamidő amúgy is kívánatos rövidítése mellett.

Nem zárható ki, hogy a táblázatunkban látható adóssegítési arány az autóhiteleknél alaposan visszaeshet. Ennek pedig akár a személyi kölcsönöknél látszó átalakulás – vagyis a 90 napon túl tartozok arányának növekedése – is a következménye lehet. A számok értékeléséhez azt sem árt tudni, hogy sok kölcsönt a finanszírozók behajtó cégeknek adtak tovább (ezek a nem élő szerződések).

Hosszú ideig volt lehetőség arra, hogy valaki önerő nélkül, akár 10-12 éves futamidőre vegyen fel deviza autóhitelt. A tartozás a forint gyengülése miatt időközben jelentősen nőtt, a kocsi értéke viszont (a maga természetes módján) zuhant. Ezt korábban néhány konkrét példán is bemutattuk. Több olvasónk is jelezte azóta, hogy esze ágában sincs kifizetni ezt a kölcsönt, „vigyék csak ezt az értéktelen vacakot!”.  Most lehet, hogy érdemes átgondolniuk ezt a dolgot, mert – legalábbis a jelenlegi ismeretek szerint – ilyen olcsón nem úszhatják meg ezt az ügyet.

A Magyar Lízingszövetség korábban kijelentette: bízik abban, hogy a forintosítással véget ér az ügyfelekkel folytatott jogviták jelentős része, és letisztul a piaci környezet. Ahogy egyre több részlet derül ki, egyre kevésbé vagyunk biztosak abban, hogy az adósok perelési kedve valóban jelentősen csökkenjen.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát

Érintett devizahitelek90 napon túl tartozók aránya (%)Adóssegítő programban levők aránya (%)
2014.2015. I. félév2014.2015. I. félév
Autóhitel13,44,015,929,0
Személyi kölcsön26,639,527,916,8
Forrás: Azénpénzem.hu számítás a jegybanki adatok alapján


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok