Sajátosan dolgoztatná a nyugdíjasokat a kormány

2017. május 10. Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását javasolja a Kósa Lajos és Harrach Péter által jegyzett, a parlamenthez már benyújtott törvényjavaslat. Az indoklás szerint ilyen módon segítenék vissza az időseket a munkaerőpiacra.

A foglalkoztatás körében a munkanélküliség nagy léptéke ellenére munkaerőhiány tapasztalható, ez munkaerőpiaci kiegyensúlyozatlanságot eredményez, amit meg kell kísérelni enyhíteni – indokolják a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásának javaslatát. A parlamenthez az erről szóló javaslatot Kósa Lajos, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője jegyzi. (A teljes szöveg itt található.)
Adómentesen kaphatnak a nyugdíjasok élelmiszert, fogyasztásra készétel vásárlására felhasználható utalványt.
Mint írják: a munkanélküliség, a munkaerőpiaci kiegyensúlyozatlanság, de az elszigetelődés, és általában véve a közösségtől való elszakadás erőteljesebben mutatkozik olyan társadalmi csoportoknál, akiknek visszasegítése, illetve reaktivizálása a munkaerőpiacra erős korlátokba ütközik, így például az időseknél.

A cél érdekében összesen 13 különböző törvényt módosítanának. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény szerinti munkavégzés fogalma alól kiveszi a javaslat a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagjának személyes közreműködését. A módosítás értelmében nem minősül ellenértéknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban részesülő tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján adómentes bevétel (így például az élelmiszer, fogyasztásra készétel vásárlására felhasználható utalvány formájában szerzett bevétel, támogatás, segély).

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok