Serényen takarékoskodik a magyar
2017. július 17. Mind az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.), mind Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai az általuk a lakosságnak kínált értékpapírok júniusi emelkedéséről számoltak be. A lakossági állampapír-állomány és a befektetési alapokban tartott vagyon is nőtt, utóbbiak különböző kategóriái azonban változatos képet mutatnak.Az állampapírok közül júniusban a Prémium Magyar Államkötvényeket (PMÁK) vásárolta legszívesebben a lakosság – tette közzé az ÁKK. Összességében csaknem 90 milliárd forintnyi lakossági állampapírt adtak el júniusban. Igaz – teszi hozzá az ÁKK - lassul a teljes lakossági állampapír-állomány emelkedésének üteme, továbbra is erősödik azonban a hosszabb futamidejű állampapírok felé történő elmozdulás. A PMÁK mellett a 2,5 százalékos éves kamatot biztosító Kétéves Magyar Állampapírt (2MÁP) továbbra is szívesen vásárolták.
Színesebb a kép a befektetési alapok területén. A BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként a 23 milliárd forinttal, azaz 0,4 százalékkal növekedett júniusban. A hónap végén a BAMOSZ tagjai mindösszesen 6024 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a szervezet hírlevelében. Továbbra is a magasabb hozamot elérni képes alapokat részesítik előnyben a befektetők.
A befektetési alapokban levő pénz összességében 31 milliárd forinttal lett több. A tőkebeáramlás az abszolút hozamú és a vegyes alapoknál volt magas. A legmagasabb összeg, majdnem 28 milliárd forint, az abszolút hozamú alapokba érkezett. Közben a pénzkiáramlás a megszokott képet mutatta: fogytak a pénzpiaci és a hazai rövid kötvény alapok. Számos tőkevédett alap szűnt meg, így ennek következtében ebben a kategóriában kiugróan magas volt a tőkekiáramlás.
Érdemes elolvasni a hozamok alakulásáról szóló cikkünket is!
Szerző: LG
Címkék: befektetés, befa, BAMOSZ, állampapír
Kapcsolódó anyagok
- 2017.10.20 - Tudatlan a lakosság vagy óvatos?
- 2017.09.15 - Készül a piac a további hozamesésre
- 2017.09.11 - Elviszi az infláció a megtakarításunkat
- 2017.08.18 - Nincs kamat? Ide tesszük a pénzünket
- 2017.07.14 - Ha nem kockáztatsz, elpárolog a pénzed
- 2017.07.14 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2017. július 13-án
- 2017.06.30 - Tényleg teljesen nulla lesz a kamat?
- 2017.06.20 - Ide tesszük a megtakarításunkat
- 2017.06.18 - Így csalnak a bankok a lakossági állampapírral
- 2017.06.07 - Ez a nyerő befektetés
További kapcsolódó anyagok