Sohasem volt ilyen élénk érdeklődés a lakások iránt
2019. március 12. Az idén februárban történelmi csúcsra ugrott a lakások iránti kereslet – állapította meg az egyik nagy ingatlanközvetítő. Az élénk piac persze tovább hajtja felfelé az árakat. Budán majdnem minden második lakást 750 ezer forint feletti négyzetméteráron adtak el.Ingatlanpiaci csúcsokról szólt az idei február – állította friss elemzésében a Duna House (DH). A társaság szerint a lakások iránti kereslet történelmi magaslatot ért el. Tavaly egyetlenegy hónapban sem volt ilyen fokozott az érdeklődés, ami most a DH szerint a szokásos év eleji felfutás mellett a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető. Az érdeklődés mellett azonban a már megvalósult tranzakciók is erős februárról tanúskodnak, az ingatlanközvetítő számai alapján 2500-zal több ingatlant értékesítettek, mint az év első hónapjában.
Az élénk piac persze az ingatlanárakra is kihatott. Budán a DH összesítése szerint az adásvételek közel 50 százaléka már 750 ezer forint feletti négyzetméteráron történt. Buda az árak mellett a népszerűségi listán is előtérbe került. A kerületek rangsorában hosszú hónapok óta második helyen szereplő Zugló hátrébb szorult, és helyét a II. kerület vette át. A lista élén nem történt változás, a XIII. kerület továbbra is a legkedveltebb a fővárosban.
A februári Barométer szerint Budán tavalyhoz képest nőtt a nagyobb méretű ingatlant vásárlók aránya, míg a pesti kerületekben inkább a kisebb lakásokat keresték. Vidéken sokkal vegyesebb a kép a megvásárolt lakások mérete és az árak tekintetében is. Az ingatlanok mérete a 80-100 négyzetméteres kategóriában nőtt legtöbbet tavaly óta, a négyzetméterárak pedig a 400 ezer forint feletti kategóriában ugrottak meg egy év alatt.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakás, ingatlan, lakásvétel, lakásár, ingatlanközvetítő, Duna House
Kapcsolódó anyagok
- 2019.06.25 - Drágább a nyaraló a lakásnál
- 2019.05.14 - Az ingatlanpiacnak is betehet a Nemzeti Kötvény
- 2019.04.03 - Mire van joga az ingatlanközvetítőnek?
- 2019.03.21 - Reménytelen a budapesti lakásvétel
- 2019.03.12 - A betörő 15 másodperc alatt feltöri a zárat
- 2019.03.08 - Na, ezt hozta eddig a CSOK
- 2019.03.06 - Gyorsan pusztulnak le a magyar lakások
- 2019.03.01 - Januárban óránként kigyulladt egy lakás
- 2019.02.26 - Már reagált a piac a családvédelmi akciótervre
- 2019.02.26 - Még a kilencvenes években is több lakás épült
- 2019.02.25 - Mutatjuk, kik vitték el a legtöbb csokot
További kapcsolódó anyagok