Csak a magyar kormány ragaszkodik a függőséghez
Magyarország orosz energiakitettsége, amely a hidegháború idején kiépített infrastruktúrára vezethető vissza, jelentős sebezhetőséget okoz politikai és gazdasági szempontból egyaránt. Az orosz gázfüggőség azonban nem csak Magyarországon alakult ki: a KGST megszűnését követően hasonló problémával találta szemben magát a régió többi országa is – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató.
Közülük ki előbb, ki később ismerte fel a kialakult helyzet kockázatait. A balti országok 2014-ben, a Krím-félsziget orosz megszállását követően ocsúdtak fel, ezt követően szinte teljesen leváltak az orosz gázról. Ekkor a Visegrádi országok közül egyedül Szlovákia észlelte a kitettség veszélyeit: a pozsonyi kormányzat egy év alatt 44 százalékkal csökkentette az orosz gázimportot. A lengyeleknek és a cseheknek kicsit több idő kellett, de a 2022-es ukrajnai háborút követően ők is szinte teljesen megszüntették az orosz közvetlen gázbehozatalt.
Forrás: Eurostat (2024)
A függetlenedéshez más-más arányban, de hozzájárult az infrastruktúra fejlesztése, az LNG terminálok kiépítése és a megújuló energiaforrások térnyerése, valamint az energiaigényes iparágak visszaszorulása. Ugyanakkor nem elhanyagolható a re-export (azaz az orosz földgáz (LNG) más felségjelzés alatti megvásárlása) sem. A hazai kormányzat azonban az energiastratégiai különutas politikát választotta: sem az orosz gáz-, sem az orosz olajimport nem csökkent jelentősen az elmúlt években.
A magyar kormány legfőbb érve a függőség fenntartására mellett korábban az olcsóság volt, majd (amikor kiderült, hogy még drágább is az orosz földgáz a többinél) a gazdasági racionalitást helyezte a kommunikáció előterébe. A fő érv az volt, hogy orosz gáz nélkül megbénulna a magyar gazdaság, jelentős gazdasági visszaesés következne be.
Azonban az orosz gáztól 2022 után teljesen függetlenedő csehek és lengyelek, és a részben függetlenedő szlovákok is a magyarnál magasabb GDP növekedést tudtak felmutatni 2022-24 között (miközben az energiaárak náluk is jelentősen emelkedtek). Ha a hosszú távú növekedési trendhez viszonyítjuk a háború kitörése óta eltelt időszakot, a különbség még inkább szembetűnő: a hazai gazdaság jelentősen nagyobb mértékben lassult, mint a többi V4-es ország. Az adatok tehát azt mutatják, orosz gázról való leválás nem jár szükségszerűen növekedési áldozatokkal.
Forrás: 2013-2023-as adatok: Eurostat (2024), 2024-es becslés: GKI (2024)
A leváláshoz azonban többek közt elengedhetetlen az energiaintenzív (pl. akkumulátor-gyártás) iparágak visszaszorítása. Ennek jelentőségét jól szemlélteti, hogy becslések szerint csak a debreceni CATL áramfogyasztása másfélszer olyan magas, mint az egész megye lakossági fogyasztása.
Emellett kulcsfontosságú az infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, valamint tömeges energiahatékonyságot növelő pályázatok kiírása. Ez utóbbit az EU is támogatná a REPower program keretében, de ennek felhasználását a jogállamisági problémák akadályozzák. Mivel az orosz gáz nem olcsóbb, mint az alternatív lehetőségek, s mások számára nem okozott jelentős gazdasági problémát a leválás, így gazdasági oldalról nem látszik az orosz gázimport előnye. Az orosz gázról való leváláshoz így elsősorban politikai akaratra lenne szükség – áll a GKI elemzésében.
Szerző: L.J.
Címkék: orosz, gáz, olaj, Oroszország, energia, akkumulátor, GKI Gazdaságkutató
Sok ország már megszabadult az orosz gáztól
2025. január 6. A volt szocialista országok közül sokaknak sikerült megszabadulni az orosz gáztól, miután rádöbbentek, mekkora sebezhetőséget okoz számukra a függés Oroszországtól. A magyar kormány különutas politikát folytat, pedig nincs gazdasági racionalitás a függőség fenntartása mellett. Csak a politikai akarat hiányzik – áll a GKI elemzésében.Magyarország orosz energiakitettsége, amely a hidegháború idején kiépített infrastruktúrára vezethető vissza, jelentős sebezhetőséget okoz politikai és gazdasági szempontból egyaránt. Az orosz gázfüggőség azonban nem csak Magyarországon alakult ki: a KGST megszűnését követően hasonló problémával találta szemben magát a régió többi országa is – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató.
Közülük ki előbb, ki később ismerte fel a kialakult helyzet kockázatait. A balti országok 2014-ben, a Krím-félsziget orosz megszállását követően ocsúdtak fel, ezt követően szinte teljesen leváltak az orosz gázról. Ekkor a Visegrádi országok közül egyedül Szlovákia észlelte a kitettség veszélyeit: a pozsonyi kormányzat egy év alatt 44 százalékkal csökkentette az orosz gázimportot. A lengyeleknek és a cseheknek kicsit több idő kellett, de a 2022-es ukrajnai háborút követően ők is szinte teljesen megszüntették az orosz közvetlen gázbehozatalt.
Az oroszországi gázimport változása (2013=100százalék)
A függetlenedéshez más-más arányban, de hozzájárult az infrastruktúra fejlesztése, az LNG terminálok kiépítése és a megújuló energiaforrások térnyerése, valamint az energiaigényes iparágak visszaszorulása. Ugyanakkor nem elhanyagolható a re-export (azaz az orosz földgáz (LNG) más felségjelzés alatti megvásárlása) sem. A hazai kormányzat azonban az energiastratégiai különutas politikát választotta: sem az orosz gáz-, sem az orosz olajimport nem csökkent jelentősen az elmúlt években.
A magyar kormány legfőbb érve a függőség fenntartására mellett korábban az olcsóság volt, majd (amikor kiderült, hogy még drágább is az orosz földgáz a többinél) a gazdasági racionalitást helyezte a kommunikáció előterébe. A fő érv az volt, hogy orosz gáz nélkül megbénulna a magyar gazdaság, jelentős gazdasági visszaesés következne be.
Azonban az orosz gáztól 2022 után teljesen függetlenedő csehek és lengyelek, és a részben függetlenedő szlovákok is a magyarnál magasabb GDP növekedést tudtak felmutatni 2022-24 között (miközben az energiaárak náluk is jelentősen emelkedtek). Ha a hosszú távú növekedési trendhez viszonyítjuk a háború kitörése óta eltelt időszakot, a különbség még inkább szembetűnő: a hazai gazdaság jelentősen nagyobb mértékben lassult, mint a többi V4-es ország. Az adatok tehát azt mutatják, orosz gázról való leválás nem jár szükségszerűen növekedési áldozatokkal.
GDP volumen változásának éves átlaga százalékban kifejezve 2013 és 2021, valamint 2022 és 2024 között
A leváláshoz azonban többek közt elengedhetetlen az energiaintenzív (pl. akkumulátor-gyártás) iparágak visszaszorítása. Ennek jelentőségét jól szemlélteti, hogy becslések szerint csak a debreceni CATL áramfogyasztása másfélszer olyan magas, mint az egész megye lakossági fogyasztása.
Emellett kulcsfontosságú az infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, valamint tömeges energiahatékonyságot növelő pályázatok kiírása. Ez utóbbit az EU is támogatná a REPower program keretében, de ennek felhasználását a jogállamisági problémák akadályozzák. Mivel az orosz gáz nem olcsóbb, mint az alternatív lehetőségek, s mások számára nem okozott jelentős gazdasági problémát a leválás, így gazdasági oldalról nem látszik az orosz gázimport előnye. Az orosz gázról való leváláshoz így elsősorban politikai akaratra lenne szükség – áll a GKI elemzésében.
Szerző: L.J.
Címkék: orosz, gáz, olaj, Oroszország, energia, akkumulátor, GKI Gazdaságkutató
Kapcsolódó anyagok
- 2025.01.14 - Most az amerikaiak miatt drágul az olaj
- 2025.01.13 - Utolsó napokat éli az Ügyfélkapu
- 2025.01.09 - Egyre távolodunk az euró bevezetésétől
- 2024.11.19 - Folytatódik az európai gázpiac átrendeződése
- 2024.11.12 - A lakosság szerint brutális az infláció
- 2024.11.06 - Csodálkoznánk, ha nem találná el, mit gondol a GVH a rezsiboxról
- 2024.09.17 - Jókora profitot zsebelt be az állami rezsicég
- 2024.04.08 - Gázkikapcsolási értesítőt hozott a nyuszi
- 2024.03.19 - Emelkedhet az olaj ára a támadások hatására
- 2024.01.16 - Sajtótájékoztatón magyarázta a KSH az infláció számítását
- 2023.12.21 - Irányt vált az olaj
- 2023.09.12 - Drága maradhat az olaj
- 2022.12.29 - A magyarok többsége megérzi a rezsiemelést
- 2022.10.24 - 900 ezer háztartás kerül bajba a rezsiárak emelése miatt
- 2022.09.14 - A rezsiemelés ennyivel tömi az állam és a szolgáltatók zsebét
- 2022.09.14 - Lesz-e elég földgáz és mennyibe kerül?
- 2022.07.26 - Őrülten keresi a lakosság az alternatív fűtési lehetőségeket
- 2022.07.22 - Több tízezer forinttal is többet fizethetünk majd
- 2022.07.21 - Kiderült, mennyit fizetünk augusztustól a rezsire
További kapcsolódó anyagok