Sok pénzhez juthatnak a kkv-k
2019. szeptember 6. 50 millió és 3,1 milliárd forint közötti tőkéhez juthatnak a hagyományos kis- és középvállalkozások a Hiventures kockázati tőkealap most elindított új üzletágának köszönhetően. A cél a kkv-k generációváltásának, piaci konszolidációjának és külföldi terjeszkedésének a segítése.Új üzletág elindítását jelentette be ma az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures. Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kockázati tőkealapja Európai Uniós és saját forrásból közel 102,5 milliárd forintnyi tőkét kezel. Eddig 20,3 milliárd forintot magyar kkv-kba, 227 startup cégbe fektetett be. Ebből 25 cégbe mintegy 3 milliárd forintnyi külső tőkét is sikerült bevonni. A Hiventures több mint 300 befektetési döntést hozott, több mint kétezer startup jelentkezését szűrte – mondta Katona Bence vezérigazgató a tegnapi online sajtótájékoztatón.
Jelenleg a piacon 200-250 milliárd forint tőkebefektetési forrás érhető el, de ennek körülbelül 80-90 százaléka a startupok finanszírozását segíti, vagyis a kkv-kra kevesen fókuszálnak. A Hiventures nyár végén elindított új üzletága azokat a hagyományos kkv-kat kívánja segíteni, amelyeknél bizonyos tranzakciók finanszírozása nehézségekbe ütközik. Ilyen a generációváltás, a piaci konszolidáció (felvásárlások, összeolvadások) és a külföldi terjeszkedés.
A Hiventures MFB-forrásból 31 milliárd forintos alapot hozott létre a kkv-k finanszírozására. A befektetés mértéke cégenként 50 millió és 3,1 milliárd forint között mozog majd, 10 százalék körüli elvárt éves hozammal, a szükséges önerő pedig 10-30 százalék között van, ami ügyletenként változhat. A Hiventures továbbra is kisebbségi tulajdonrészes marad minden esetben – mondta Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes. Már jelenleg is 10 vállalkozással tárgyalnak generációváltás témakörében.
Bár nincs előre meghatározva, hogy milyen iparágakba fektetnek, Mikesy elmondta, hogy a generációváltás terén leginkább ipari feldolgozócégeket tudnak finanszírozni. Ezeknél ugyanis van saját termék, eszközpark, megrendelés, piaci kapcsolat, kevésbé függ a cég a tulajdonosától.
A Hiventures nem a hitelekkel akar versenyezni – tette hozzá Katona Bence. A cél az ideális finanszírozási mix megtalálása. Egy olyan cég, amelybe a tőkealap be tud szállni, nagyobb valószínűséggel kap hitelt a bankoktól vagy az MFB-től.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: kkv, hitel, tőkebefektetés, Hiventures, kockázati tőkealap, MFB
Kapcsolódó anyagok
- 2019.11.28 - Százezreket spórolhatnának a cégek az autóvásárláson
- 2019.10.29 - Már 120 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarék MFB Pontjai
- 2019.08.14 - Elrejthetik a hitelkockázatokat
- 2019.07.18 - Katásoknak, kivásoknak is ad hitelt az MFB
- 2019.05.07 - Így szívatja az állam a kisvállalkozásokat
- 2019.01.07 - A kisvállalkozások is nyernek az újratöltött NHP-val (X)
- 2018.10.25 - Több pénzt adnak a Széchényi kártyaprogramra
- 2018.09.10 - Mától kérhető a kamatmentes technológiai hitel
- 2017.12.06 - 5 tipp, hogy még jobban menjen az üzlet (X)
- 2017.09.06 - Több mint tízezer cég szűnt meg nyáron
- 2017.08.16 - Cége van? Vigyázzon, mert lejár a határidő!
További kapcsolódó anyagok