Nem mindig érdemes belemenni a kiemelt státuszba
2016. október 14.
Ki ne szeretne különb lenni a többieknél? Ezt alighanem a bankok is így gondolják, amikor olyanoknak is kínálnak kiemelt státuszt, akik tulajdonképpen nem felelnek meg az előírt feltételeknek. Nekik később a pénztárcájuk bánhatja, hogy hittek a csábításnak.
Több olvasónk is jelezte, hogy bankja nagy erőkkel igyekszik rábeszélni arra, váltson a magasabb státuszúaknak kínált szolgáltatásokra. Még olyanokat is csábítgatnak ezzel, akik nem is felelnek meg a prémium kategóriára vonatkozó feltételeknek. „Ne törődjön ezzel, nem szoktuk ezt annyira komolyan venni” – nyugtatgatott például valakit a banktisztviselő. Ez lehet, hogy így is van, mindenesetre az üzletszabályzatokban és a kondíciókban más szerepel. Amit bármikor számon is kérhetnek.
A bankok többsége akár havonta is lehetővé teszi a maga számára, hogy felülvizsgálja, ügyfelei megfelelnek-e az előírt kritériumoknak. Sokszor persze ez csak évente vagy három hónapra visszatekintően történik meg. Azoknál is lehet persze váratlanul megugró költség, akiknek időközben változott meg a helyzete. (Az elvárásokat néhány banknál a mellékelt táblázatban szedtük csokorba.)
Jelenlegi hirdetménye szerint az Erste a 2016. március 21-ét követően nyitott, illetve Prémiumra átminősített bankszámlák esetében a közzétett díjakat csak 2019. március 1-ig biztosítja. Ezt követően a sztenderd feltételek érvényesek. Automatikusan oda tehát minden kedvezmény, kivéve ha a bank időközben nem dönt másképp.
A Raiffeisennél az idén (tehát 2016. december 31-ig) a 400 ezer forintos havi jóváírás érkezhet több részletben is. Egyébként azonban ezt egy összegben várják el. Érdemes megemlíteni, hogy a hitelintézet attól függően, hogy ki mikor vált nála prémium ügyféllé négyféle általános feltételt alkalmaz. Különbözik az elvárt jövedelemátutalás összege, de a feltételeknek nem megfelelőkre szabott plusz díj is. A Premium Gold 2.0 számlacsomag (ez érvényes jelenleg) használóinak, ha megfelelnek az elvárásoknak, nulla forintos havi díjat kell fizetniük. Ellenkező esetben viszont ez 10192 forint.
Az Unicredit csak a Kiemelt Prémium státuszt szerzetteknek (ebben az esetben a 30 millió forintos megtakarítás az elvárás) jeleznek évenkénti felülvizsgálatot. A hitelintézetnél azonban így is eshetnek majd csapdába ügyfelek. A Prémium Banking dombornyomott MasterCard PayPass érintő kártya akciós tagsági díja jelenleg ugyanis 5990 forint. Ez azonban tulajdonképpen csak egy minimális összeg. A díj valójában a bankkártyával az esedékességet megelőző 12 hónap alatt bonyolított sikeres és lekönyvelt vásárlási forgalom összegének 0,1 százaléka. Vagyis az általános gyakorlattól eltérően, itt minél többet használja valaki a plasztikot, az annál drágább is lehet. Ettől egyelőre akciósan tekintenek el.
Ha nem teljesülnek a feltételek, akkor az OTP-nél havi számlavezetési díj 976 forint helyett 4277 forint. A bank a havi felülvizsgálat lehetőségét biztosítja magának, de az a kondíciós listában leírtak alapján az előző három hónapra vonatkozik. Arra sem árt figyelni, hogy a bank a Multipont MasterCard Prémium kártya éves díját akciósan engedi el, amennyiben a kártyával elvégzett vásárlások összege a díjterhelést megelőző 12 hónapban a 600 ezer forintot eléri vagy meghaladja. Az akciót pedig bármikor vissza is lehet vonni.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bankszámla, prémium, kiemelt ügyfél, bankok, díjak
Sokba kerülhet a banki csábítás
Több olvasónk is jelezte, hogy bankja nagy erőkkel igyekszik rábeszélni arra, váltson a magasabb státuszúaknak kínált szolgáltatásokra. Még olyanokat is csábítgatnak ezzel, akik nem is felelnek meg a prémium kategóriára vonatkozó feltételeknek. „Ne törődjön ezzel, nem szoktuk ezt annyira komolyan venni” – nyugtatgatott például valakit a banktisztviselő. Ez lehet, hogy így is van, mindenesetre az üzletszabályzatokban és a kondíciókban más szerepel. Amit bármikor számon is kérhetnek.
A bankok többsége akár havonta is lehetővé teszi a maga számára, hogy felülvizsgálja, ügyfelei megfelelnek-e az előírt kritériumoknak. Sokszor persze ez csak évente vagy három hónapra visszatekintően történik meg. Azoknál is lehet persze váratlanul megugró költség, akiknek időközben változott meg a helyzete. (Az elvárásokat néhány banknál a mellékelt táblázatban szedtük csokorba.)
Korábban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy több régi bankszámlához is érdemes ragaszkodni, az ügyintézők csábításait pedig (bármi is legyen az) nem árt fenntartással kezelni.
Az előírások egyébként még menetközben is változhatnak. Az Erste az idén tavasszal módosított a prémiumba kerülés feltételein: a korábban előírt 10 millió forintnyi megtakarítási összeget felezték, az elvárt havi jövedelmet viszont megkétszerezték. Azoknak pedig, akik a szükséges számot nem teljesítik, havonta plusz 5000 forintos díjat számítanak fel. A legdurvább azonban nem ez.Jelenlegi hirdetménye szerint az Erste a 2016. március 21-ét követően nyitott, illetve Prémiumra átminősített bankszámlák esetében a közzétett díjakat csak 2019. március 1-ig biztosítja. Ezt követően a sztenderd feltételek érvényesek. Automatikusan oda tehát minden kedvezmény, kivéve ha a bank időközben nem dönt másképp.
A nulláról majdnem 12 ezerre is nőhet a havi díj
A Raiffeisennél az idén (tehát 2016. december 31-ig) a 400 ezer forintos havi jóváírás érkezhet több részletben is. Egyébként azonban ezt egy összegben várják el. Érdemes megemlíteni, hogy a hitelintézet attól függően, hogy ki mikor vált nála prémium ügyféllé négyféle általános feltételt alkalmaz. Különbözik az elvárt jövedelemátutalás összege, de a feltételeknek nem megfelelőkre szabott plusz díj is. A Premium Gold 2.0 számlacsomag (ez érvényes jelenleg) használóinak, ha megfelelnek az elvárásoknak, nulla forintos havi díjat kell fizetniük. Ellenkező esetben viszont ez 10192 forint.
Az Unicredit csak a Kiemelt Prémium státuszt szerzetteknek (ebben az esetben a 30 millió forintos megtakarítás az elvárás) jeleznek évenkénti felülvizsgálatot. A hitelintézetnél azonban így is eshetnek majd csapdába ügyfelek. A Prémium Banking dombornyomott MasterCard PayPass érintő kártya akciós tagsági díja jelenleg ugyanis 5990 forint. Ez azonban tulajdonképpen csak egy minimális összeg. A díj valójában a bankkártyával az esedékességet megelőző 12 hónap alatt bonyolított sikeres és lekönyvelt vásárlási forgalom összegének 0,1 százaléka. Vagyis az általános gyakorlattól eltérően, itt minél többet használja valaki a plasztikot, az annál drágább is lehet. Ettől egyelőre akciósan tekintenek el.
Ha nem teljesülnek a feltételek, akkor az OTP-nél havi számlavezetési díj 976 forint helyett 4277 forint. A bank a havi felülvizsgálat lehetőségét biztosítja magának, de az a kondíciós listában leírtak alapján az előző három hónapra vonatkozik. Arra sem árt figyelni, hogy a bank a Multipont MasterCard Prémium kártya éves díját akciósan engedi el, amennyiben a kártyával elvégzett vásárlások összege a díjterhelést megelőző 12 hónapban a 600 ezer forintot eléri vagy meghaladja. Az akciót pedig bármikor vissza is lehet vonni.
A kiemeltebb státusz feltételei
Bank | Megnevezés | Megtakarítás | Havi jövedelem | |
---|---|---|---|---|
Budapest | Plus Prémium | 5 millió forint | és | 250 ezer forint |
CIB | Magnifica | 9 millió forint | vagy | 450 ezer forint |
Erste | Prémium | 5 millió forint | vagy | 600 ezer forint |
OTP | Prémium | 5 millió forint (35 év alatt 2 millió) | vagy | 350 ezer forint (35 év alatt 200 ezer) |
Raiffeisen | Premium Gold | 8 millió forint | vagy | 400 ezer forint |
Unicredit | Prémium | 5 millió forint | vagy | 400 ezer forint |
A nagyobb bankok most nyitható "normál" számláinak díját itt kalkulálhatja
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: bankszámla, prémium, kiemelt ügyfél, bankok, díjak
Kapcsolódó anyagok
- 2016.11.22 - Citisek, figyelem! Erre számíthattok
- 2016.11.03 - Könnyebb bankváltás? Sokan maradhatnak mégis csapdában
- 2016.10.26 - Számladíjból milliós tartozás
- 2016.09.24 - Mi lesz az axások biztosításával?
- 2016.09.15 - Novembertől az AXA-hitelesek is OTP-sek lesznek
- 2016.09.12 - Már a tehetősebbek is a tartalékolásra hajtanak
- 2016.09.05 - Olcsó bankszámla? Itt az igazság
- 2016.07.04 - Ezekhez a bankszámlákhoz érdemes ragaszkodni
- 2016.04.06 - Óriási változás jön a bankolásban
- 2016.03.25 - Ahogy a bank csapdába ejt
További kapcsolódó anyagok