Sosem mértek még ekkora vagyont a leggazdagabbnál

2022. december 28. Először fordult elő, hogy egy milliárdos becsült vagyona meghaladja az 500 milliárd forintot. A Forbes leggazdagabbakról készített listáján a rekorder Csányi Sándor lett, Mészáros a harmadik helyre csúszott.

Mészáros Lőrinc egyeduralma megtört – állapította meg a Forbes. A lap legfrissebb milliárdoslistáján a felcsúti milliárdost, aki négyszer egymás után volt az ország leggazdagabbja, most letaszította trónjáról az örök vetélytárs, Csányi Sándor.  Mészáros vagyona akkorát csökkent, hogy egy meglepetésmilliárdos, Felcsuti Zsolt is be tudott férkőzni kettejük közé. 

Csányi vagyonát a Bonafarm csoport hizlalta, ami a Forbes számításai szerint 20 százalékkal növelte értékét egy év alatt. Közben a Mészáros-vagyon növekedése lelassult, a legutóbbi időszakban pedig már stagnált. Orbán Viktor földije a tőzsdei gyengélkedést szenvedte meg. Az Opus-papírok ugyanis 42,2 százalékkal érnek kevesebbet 2022. január 1-jéhez képest.
 
Az ajánló szerint a januári lapszámban nemcsak arról lehet olvasni, kik lettek idén az ország leggazdagabbjai. Megírták a listán szereplő legfiatalabb milliárdos, Kádár Tamás és a Seon sztoriját, és hosszú címlapinterjút készítettek Csányi Attilával.

Szerző: Azénpénzem/Forbes
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok