Szárnyalt májusban ez a befektetés
Fotó: clipart.com
Összességében kedvező hangulatban telt a május a világ tőkepiacain, mind a részvény-, mind pedig a kötvénypiacok emelkedni tudtak, a dollár pedig gyengült. A stabil zónában maradó inflációs mutatók, és az adatokra konstruktívan reagáló jegybanki kommunikáció a kötvénypiacokat segítette – írja májusi portfoliójelentésében az OTP Alapkezelő.
Mi történt az amerikai és az európai állampapírpiacokon?
A Fed a hónap eleji ülésén nem változtatott a kamatokon, de a vártnál kissé jobban visszafogta a mennyiségi szigorítás havi ütemét. Powell ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti a mérlegfőösszeg magasabban ragadását, csak a leépítés fokozatosabb lefuttatását.Az amerikai munkahelyteremtés üteme némi lassulást mutatott, az infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra, a maginfláció 3,6 százalékra csökkent, a hónap közepére mintegy 25-30 bázisponttal lehúzva a hozamokat. Az importárak és a hónap további adatai ugyanakkor a vártnál forróbb gazdaságra utaltak, ezért a hozamok a hónap közepétől újból magasabbra kúsztak. Az áprilisi PCE inflációs mutató a vártnak megfelelően 2,7 százalékon maradt, akárcsak a 2,8 százalékos PCE maginfláció – ami immár harmadik hónapja változatlan, és tartósan a Fed 2 százalékos célja felett ragadni látszik.
A Befektetési alapok rovat támogatója:
Az EKB a júniusi ülésre adottnak vett 25 bázispontos kamatvágás utánra igyekezett iránymutatást adni, de a nyilatkozatokból nem látszott egységes kép. Különösen amiatt, hogy az euró-zóna 2,6 százalékos májusi inflációja az előző havit és a várakozásokat is felülmúlta, a maginfláció is visszalépett 2,7 százalékról 2,9 százalékra.
Az amerikai hozamok 15-20 bázisponttal csökkentek a hónapban, a tízéves 4,50 százalékon, a kétéves 4,87 százalékon zárt. Az európai hozamok ugyanakkor magasabbra kúsztak: a német 10 éves 8 bázisponttal 2,66 százalékra emelkedett. A hónapban ülést tartó régiós jegybankok közül Csehországban a várt 50 bázisponttal 5,25 százalékra vágtak. A lengyel jegybank a várakozásoknak megfelelően 5,75 százalékon tartotta az alapkamatot, a román jegybank sem vágott 7 százalékról, és a török jegybank is 50 százalékon tartott.
Csökkenő hozamok a hazai állampapírpiacon
Áprilisban megfordult az infláció csökkenő tendenciája, az előző havinál egy tizeddel magasabban 3,7 százalékon zárt, a maginfláció 4,1 százalékra csökkent. A bérek márciusban is a várakozásokat meghaladó erős dinamikát mutattak, év/év alapon bruttó 13,9 százalékkal nőttek. A reálbérek erősödésével összhangban a kiskereskedelmi forgalom is a vártnál nagyobbat, év/év alapon 4,2 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés ugyanakkor 2,8 százalékkal esésbe fordult.Májusban az EUR/HUF 390-ről fokozatosan ereszkedett a 385-ös szintig. Így az MNB a várakozásoknak megfelelően újabb 50 bázisponttal 7,25 százalékra vágta az alapkamatot, és nyitva tartotta a lehetőséget hasonló lépésre a júniusi inflációs jelentés hónapjában. Ugyanakkor a szolgáltatási infláció által vezetve az év közepére átmeneti inflációemelkedést vetítettek előre, ami alapján az év további részében nagyon korlátozott lehetőséget láttak további kamatcsökkentésre. Ez összhangban van a 6,25-6,5 százalék körüli év végi piaci kamatvárakozással. Az óvatos, körültekintő monetáris politika és a pénzügyi piaci stabilitás szükségességének hangsúlyozása sem jelentett újdonságot a jegybanki üzenetben.
A hozamok a görbe rövid vége által húzva csökkentek a hónapban, a DKJ hozamok 15-30 bázisponttal alacsonyabban, 6,56-6,71 százalékon zártak. A hosszabb hozamok az utolsó héten kacérkodtak a 7 százalékkal, végül néhány bázisponttal alatta zártak. A MAX index 1,61 százalékkal emelkedett, az RMAX index 0,67 százalékot hozott – írja az OTP Alapkezelő.
Hogy teljesítettek a kötvényalapok?
Májusban a pénzpiaci, a rövidkötvény- és a hosszúkötvény-alapok is árfolyam-emelkedéssel zárták a hónapot. A pénzpiaci alapok éves hozamai 10 százalék körülire mérséklődtek, ami az április 3,7 százalékos inflációhoz mérve szép reálhozamot jelent.A rövidkötvény-alapok árfolyama mérsékelten nőtt, az éves hozamok pedig május végén 10,5 százalék és 13,5 százalék között szóródnak. A legnagyobb befektetési alap kategórián (kötvényalapok) belül mintegy 3500 milliárd forint van hazai rövidkötvény-alapban, így meglehetősen nagy a jelentősége a teljesítményüknek. Most a hosszúkötvény-alapoknál is árfolyam-emelkedést láthattunk. Éves szinten pedig még mindig kiemelkednek a hozamok: 11,8 százalék és 15,3 százalék között szóródnak.
A kötvényalapok 2024. május 31-i részletes hozamát itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Lovas Judit
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, állampapír, OTP Alapkezelő, pénzpiaci alap, alapkamat
Kapcsolódó anyagok
- 2024.10.08 - Jól megverték az inflációt ezek a befektetések
- 2024.10.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. szeptember végén
- 2024.09.17 - Mérsékelten csordogált a pénz ebbe a befektetésbe
- 2024.09.11 - Szépen hozott augusztusban ez a befektetés
- 2024.08.22 - Döbbenetes, mi lett a sláger megtakarítás
- 2024.07.17 - Újabb fordulat a befektetésekben
- 2024.07.11 - Így alakították az európai uniós választások a hozamokat
- 2024.06.17 - Még mindig vonzó ez a befektetés
- 2024.06.12 - Robbanhat a narancslé ára
- 2024.06.07 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. május végén
- 2024.05.22 - Ennél a befektetésnél minden megváltozott áprilisban
- 2024.05.17 - Bárki megveheti Kelet-Közép-Európa blue chipjeit egy termékben
- 2024.05.08 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. április végén
- 2024.05.08 - A hozamemelkedésnek ez lett a következménye
- 2024.04.25 - Díjeső az OTP Alapkezelőnek
- 2024.04.16 - Ömlött a pénz ebbe a befektetésbe
- 2024.04.11 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. március végén
- 2024.04.11 - Meggyötörte a március a hazai kötvényalapokat
- 2024.03.19 - Ez volt a nyerő befektetés februárban
- 2024.03.13 - Kimagasló hozamok, bizonytalan jövő
- 2024.03.13 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. február végén
- 2024.02.17 - Elképesztő mennyiségű pénzt tettek ide az emberek
- 2024.02.15 - Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. január végén
- 2024.02.15 - Még mindig szépen hoznak ezek a befektetések
- 2024.01.19 - Elképesztőt ralizott ez a befektetés
- 2024.01.09 - Mutatjuk a kötvényalapok 2023-as év végi hozamát
- 2024.01.09 - Taroltak a kötvényalapokba fektetők
További kapcsolódó anyagok