Mindent meghamisított az MNB szerint a Buda-Cash

Százmilliárdos csalás a brókercégnél

2015. február 24. Akár a százmilliárd forintot is elérheti a kár, amit a Buda-Cash Brókerház okozott az elmúlt 10-15 évben – állítja a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A felügyeleti hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a cég tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztosokat rendelt ki, az ügyfelek pedig egyelőre nem rendelkezhetnek a vagyonukkal. Az MNB korlátozta a csoport tulajdonában levő bankoknál is a betétkifizetéseket, és büntető feljelentést is tettek. A történet – különösen néhány múltbeli dolgot felidézve – meglehetősen elgondolkodtató.

Bombaként robbant kedd reggel a hír: leállították a Buda-Cash Brókerház működését. Az MNB először meglehetősen szűkszavú közleményben tudatta, hogy az általa indított átfogó felügyeleti vizsgálata során súlyos visszaélésekre utaló információkra bukkant, ezért függesztette fel azonnali hatállyal a társaság működési engedélyét és rendelt ki felügyeleti biztosokat. Később sajtótájékoztatón is ismertették a helyzetet.

Honlapján azzal büszkélkedik a Buda-Cash, hogy ő Magyarország első számú FX szolgáltatója. Mivel ez jórészt határidős devizakereskedelmet jelent, így logikus volt a feltételezés, hogy a svájci frank elszállása (is?) alaposan megviselhette a brókercéget. Windisch szerint azonban a svájci frank árfolyamának januári hirtelen emelkedése nincs közvetlen összefüggésben a gondokkal. Az árfolyamváltozás viszont mintegy 10 milliárd forint veszteséget okozott a cég ügyfeleinek.
A jegybank alelnöke, Windisch László szerint azt gyanítják, hogy a Buda-Cash az elmúlt 10-15 évben valamennyi adatszolgáltatását meghamisította. Ezért erős a gyanú, hogy a brókercég nem tud elszámolni az ügyfelek tulajdonában lévő értékpapírokkal, hiszen a nyilvántartás nem fedi a valóságot. Sem az ügyfelektől átvett pénzekről szóló igazolások, sem az ügyfelek száma jelenleg nem tűnik igaznak. Az Azénpénzem.hu kérdésére, hogy miként sikerülhetett a felügyeleti hatóságot ennyi időn keresztül az orránál fogva vezetni, Windisch csak annyit mondott: most új felügyeleti módszerekkel bukkantak a csalás nyomára. (Szavaiból arra lehetett következtetni, hogy ez a bizonyos „csodafegyver” a helyszíni adatlekérés volt.)

Az ügyfelek rendelkezési joga jelenleg szünetel a saját értékpapír-számlájuk felett, így nem tudnak részvényeket adni-venni, és más megbízásokat adni. A korlátozás visszavonásig, de legfeljebb az átfogó vizsgálat lezárásáig fennmarad. Az MNB számításai szerint a kár százmilliárd forintos nagyságrendű is lehet.  Az ügy ugyanis nem korlátozódik a brókerházra. Annak tulajdonosai ugyanis birtokolják a Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoportot is. A DRB mellett ez a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Regionális Bankot (ÉRB), a kaposvári székhelyű Dél-Dunántúli Takarék Bankot (DDB) és a herceghalmi központtal működő Buda Regionális Bankot (BRB) jelenti.

Norbi is megdöbbent


A négy bankhoz szintén felügyeleti biztosokat rendeltek ki, egyúttal egymillió forintban maximálták a betétkifizetéseket. A gyanú szerint ugyanis, mivel a brókercég tulajdonosai nem tudnak elszámolni az ügyfeleikkel, ez a bankokat is érintheti. A tájékoztatóból kiderült, hogy a mostani intézkedések a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyelet érintenek. Az alelnök elmondta: az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a bankoknál az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 100 ezer euróig, a brókercégnél pedig a Befektető-védelmi Alap (BEVA) személyenként 20 ezer eurós értékig eleget tud tenni a kártalanítási kötelezettségnek, és amennyiben szükséges, az MNB hitelt nyújt részükre a kártalanításhoz.

A Buda-Cash neve legutóbb a Norbi részvényjegyzéssel kapcsolatban hangzott el. A brókercég volt a kisebb botránytól sem mentes részvényértékesítés vezető szervezője. Mint akkoriban a brókerház tudatta: végül a minimálisan meghirdetett mennyiségnél valamivel (nem egészen négy százalékkal) több, 831 764 darab Norbi Update törzsrészvényt jegyeztek le a befektetők. A társaság most tudatta, hogy ők is megdöbbenéssel értesültek a Buda-Cash Brókerházzal kapcsolatos mai hírekről. A részvényesek biztonságát érintő kérdésekről szakjogászok véleményét kérték, akiknek egybehangzó álláspontjuk az volt, hogy a részvények biztonságban vannak és a brókercég körüli vizsgálat lezártát követően, azokat a tulajdonosok akár más értékpapír kezelőhöz átvihetik.

Sokkal érdekesebb azonban azt a jó egy évvel ezelőtti történetet visszaidézni, amiben a Buda-Cash négy bankra tett szert. Az egykori takarékszövetkezetek bankká alakulását a felügyeleti hatóság az Orbán Viktor miniszterelnökkel igen jó viszonyban levő, a Videoton FC-t birtokló Garancsi István vezette Duna Takarék után engedélyezte. A takarékszövetkezeti szektort villámgyorsan lerohanta az állam, de egyetlen lehetőség még maradt. Az előírás ugyanis az volt: az a takarék, amelyik beadta kérelmét a felügyelethez (ami akkor már az MNB lett), hogy bankká alakulhasson, de még folyamatban van a felügyeleti eljárás, nem köteles az új integrációs szisztémába betagozódni. Nyilvánvalónak tűnt, hogy ezt a szabályt a Duna Takarékra szabták (a már korábban bankká alakultak számára ugyanis a törvény nem adott pardont). Nem véletlenül lepett sokakat meg, hogy a Buda-Cash befektetőcsoportnak is sikerült becsusszannia ezen a kiskapun.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok