Százmilliókat szereztek meg a csalók a magyar ügyfelektől

2023. február 3. A kiberbűnözők Magyarországon éves szinten több száz millió forintot csalnak ki az emberektől az online térben – hangzott el a csütörtökön tartott szakmai konzultáción, amelyen az OTP Bank és az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK), illetve vármegyei rendőr-főkapitányságok szakemberei vettek részt. Arról is szóltak, hogy egyre változatosabb visszaélési módszerekkel jelentkeznek az adathalászok.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben felidézték az egyeztetésbe bevont pénzintézet tavalyi reprezentatív kutatását, mely szerint mára szinte mindenki hallott már a bankok nevével visszaélve elkövetett csalásokról. A válaszadók majdnem felénél már próbálkoztak a csalók, százból 14 megkérdezett áldozatul is esett valamilyen csalásnak, százból kilenc főnek pedig anyagi kára is keletkezett a visszaélésből.

Sonjic László, az OTP Bank Informatikai és Bankbiztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója a rendezvényen elmondta, hogy a közvélekedés szerint a veszélyeztetettség mértéke nő a kor előrehaladtával. Ezt a feltételezést viszont kutatási adataik nem igazolták, lényegében azok közül, akik gyakrabban használják az online felületeket, szinte mindenki ki van téve a csalási veszélynek - fűzte hozzá. 

Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes azt emelte ki, hogy a digitális pénzügyi bűnözők ma elsősorban a fogyasztók érzelmi manipulálásával, megtévesztésével támadnak. Felidézte, hogy a rendőrség a csalások számának csökkentése érdekében szorosan együttműködik a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével; a partnerek közösen oktatási programot indítottak novemberében Kiberpajzs néven. A kampány a banki ügyfeleket szólítja meg, segít felismerni a kiber-biztonsági kockázatokat, illetve ezek elleni fellépés módszereit mutatja be - fejtette ki. 

A közleményben összegezték: ha az ügyfél elbizonytalanodik, inkább keresse fel saját bankját és ne indítson telefonálás közben tranzakciókat, ne adja meg adatait egy váratlanul felbukkanó oldalon. A csalásokat csak az ügyfelek maguk előzhetik meg, azzal, ha körültekintően járnak el: mindig alaposan nézzék meg a kapott üzenetet és csakis arra a műveletre adjanak engedélyt, amit ténylegesen el szeretnének végezni - írták.

Szerző: MTI
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok