Érdemes a bolti költéssel is kalkulálni

SZÉP-kártyások: fontos határidő a mai

Hiába vár, az ügyfelek boltba mennek?
Fotó: Azénpénzem
2022. május 31. Május 31. mindig fontos határidő volt a Széchenyi Pihenő Kártya tulajdonosok számára. Ilyenkor – hangsúlyozta a szakértő – érdemes odafigyelni arra, mekkora a régebben feltöltött egyenleg. Jelenleg viszont sajátos időket élünk

A SZÉP-kártyára vonatkozó kormányrendelet szerint – hívta fel a figyelmet Fata László juttatási szakértő – a feltöltést követő második év május 31. után a szolgáltató a régebbi egyenleg terhére maximum havi 3 százalék költséget érvényesíthet. A 2020-ban vagy azelőtt feltöltött egyenlegek továbbra is elérhetőek, de az értékük folyamatosan csökkenhet.

Fata szerint nagy segítség volt a felhasználóknak tavaly, hogy egy módosító kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a szolgáltatók a SZÉP-re átutalt, de fel nem használt pénzre ilyen fenti díjat nem számíthatnak fel. Így a veszélyhelyzetet követően lenne még nagyjából 2 hónapjuk az érintetteknek, hogy elköltsék régebbi pihenőkártyás egyenlegüket. Ez a mentesség azonban ma lejárna.

Néhány nappal ezelőtt azonban újabb kormányrendelet jelent meg arról, hogy június 1-jétől továbbra is érvényben maradnak a korábbi mentesítő szabályok. Így június elején még nem kezdődik el az a 60 nap, amelynek lejártát követően számítani kellene a régi egyenlegeknél a szolgáltatói költségek levonására.

Most minden korábbinál egyszerűbb a helyzet


Az Azénpénzem.hu korábban megkísérelte összeszedni, mekkora összegről lehet az idén szó. A K&H arról tájékoztatta portálunkat, hogy bár 2021-ben 16 százalékkal nőtt a feltöltések összege az előző évhez képest, a számlákon lévő összeg 12 százalékkal csökkent, mivel a költések még a feltöltéseknél is nagyobb ütemben nőttek. Az összes feltöltés 68 százaléka pedig a vendéglátás zsebbe érkezett.

A Magyar Bankholding (ahol az MKB pihenőplasztikját kínálják az egész hálózatban) hangsúlyozta, hogy minden lejáró egyenleggel rendelkező ügyfelüket tájékoztatják majd a pontos összegről akkor, amikor még 60 napjuk marad a számlavezetési díj felszámítása nélküli költésre. A személyes tárhellyel rendelkezők egyébként most is pontosan tájékozódhatnak.

Mindennek pedig most kiemelt jelentősége lehet, hiszen az élelmiszerre költéssel minden korábbinál könnyebb a régebbi pénzek felhasználása. Mint érdeklődésünkre az OTP meg is jegyezte: „a lejáró állományt a területen hozott egyéb intézkedések is nagyban csökkentik”.  Megjegyezzük, az érintetteknek azért nem árt a határidőkre figyelniük, hiszen – legalábbis egyelőre – az árstop mellett a SZÉP-kártya új felhasználási lehetőségét is július 1-jéig hosszabbították meg.

Érdemes felidézni: korábban a K&H arról számolt be, hogy áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet ügyfelei SZÉP-kártyájukról, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül pedig – hangsúlyozta a bank – hónapról hónapra egyre nagyobb volt az élelmiszerre fordított költések aránya. Áprilisban a plasztikkal rendelkezők már közel minden harmadik forintot boltban adtak ki. Februárban 24 százalék, márciusban 28 százalék, áprilisban pedig 29 százalék volt az arány, ami a bank szerint tovább nőhet.
 

Arról, hogy szálláspénzből is vehető az élelmiszer, itt írtunk

A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok