Szja: lejár a határidő, ellenőrizd a bevallásod!
2020. május 19. Május 20-án éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Az adóhatóság által készített tervezet automatikusan elfogadott lesz akkor is, ha nem stimmel, de nem javítottuk ki. És vannak a kivételek, akiknek mindenképp hozzá kell nyúlniuk a tervezethez, vagy bevallás nélkül maradnak. Mindenkinek érdemes ellenőrizni, és az 1+1 százalékról nyilatkozni.Az adóhatóság idén is elkészített és az eSZJA felületén elektronikusan elérhetővé tett több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezetet. Azok kapták meg postán, akik április 15-ig kérték. Az ügyfélkapuval rendelkezők az eSZJA programon keresztül okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik a tervezetet, és ha szükséges, ezeken az eszközökön is szerkeszthetik az szja-bevallást. A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig.
Nem mindenkinek automatikus az elfogadás
Azonban nem mindenkinek válik automatikusan elfogadottá a NAV által készített szja-bevallás tervezet. Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók (kivéve, akik a teljes adóévben eva vagy kata szerint adóztak) részére készített tervezet csupán egy „ajánlat". Ezeket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló, valamint az őstermelői tevékenységből származó jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják, az nem válik május 20-án automatikusan személyijövedelemadó-bevallássá. Aki elmulasztja a módosítást vagy kiegészítést, és saját maga sem készít, és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja a figyelmét, hogy pótolja a hiányt.Miért kell ellenőrizni?
A NAV a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott adatokból állítja össze a tervezetet, kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az adóbevallási tervezetben szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő adó vagy visszajáró összeg.Mivel a nem kifizetőtől származó bevételek, jövedelmek, valamint az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek tevékenységéhez kapcsolódó adatok nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában, azokat az adóbevallási tervezet nem tartalmazza. Éppen ezért a tervezet valójában csak ajánlatként segít a bevallásban.
Nem jelenik meg például a magánszemélyektől kapott jövedelem, így az ingóértékesítés, ingatlan-bérbeadás magánszemélyeknek vagy a külföldről érkezett pénz. Ha valaki tavaly drágábban adta el lakását, mint amennyiért néhány éve vásárolta, akkor előfordulhat, hogy a bevallási tervezetet ki kell egészítenie, és adót is kell fizetnie.
Külföldi jövedelem
A külföldön bankszámlával rendelkező magyaroknak a kinti kamatjövedelmet külön be kell vallaniuk. Korábban változtak az osztrák szabályok, így az ottani bankszámlával rendelkezőknek önállóan kell bevallaniuk a kint szerzett tavalyi kamatjövedelmet. Érdemes a külföldről szerzett osztalék helyes bevallására is odafigyelni, hiszen az automatikus információcsere-szabályozás alapján a NAV a külföldi adóhatóságoktól közvetlenül is megkapja az ilyen jövedelmekre vonatkozó adatokat. A külföldi munkajövedelem sem szerepel a NAV nyilvántartásában.Fontosak az adókedvezmények
Érdemes ellenőrizni a családi adókedvezményt is. Nem biztos, hogy a munkáltató pontosan tüntette fel a hónapokat, és hogy minden pontosan szerepel a tervezetben. Akiknek év közben néhány hónapig nem volt jövedelmük, az éves bevallásban érvényesíthetik a családi adókedvezményt azokra a hónapokra is. Az élettársak is ilyenkor oszthatják meg a családi kedvezményt a nem vérszerinti, eltartott gyermekre is. Ha tavaly a gyerek leérettségizett, és már nem jár utána családi pótlék, akkor kérdés, hogy a családi adókedvezményt helyesen vettük-e igénybe. (Erről részletesen itt írtunk.) Ezt is most ellenőrizhetjük.Adójóváírások
Akik önkéntes pénztárba, nyugdíjbiztosításra vagy NYESZ-re fizettek be, azoknak érdemes ellenőrizni az adójóváírást. Ha egyszerre több helyre is fizetnek, akkor dönteni kell, hogy melyik pénztárba, illetve melyik biztosításra igénylik a kedvezményt. A visszatérítés elmaradását ugyanakkor nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetések mellett az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybe vétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz. Ilyenkor a jóváírás csak csökkentett mértékben kérhető.A NAV külön felhívja a figyelmet arra is, hogy külföldi biztosítóval kötött nyugdíjbiztosításra is igénybe lehet venni az adójóváírást, ha az adózó rendelkezik a biztosító által kiállított bővített adattartamú igazolással.
A kiemelt betegségek után járó, tavaly évi közel 90 ezer forintos adókedvezményt is igénybe lehet venni. Adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak is, akik olyan betegségben szenvednek, amelyeket a 335/2009. (XII. 29.) kormányrendeletben felsorolnak. Aki csak most kapcsol, akár 5 évre visszamenőleg is kérheti a neki járó összeget.
Érdemes akkor is ellenőrizni az adatokat, ha a munkáltatónkon kívül nem kaptunk mástól jövedelmet, hátha valami okból eltérést találunk. A tévedés lehetősége ugyanis minden oldalon fennáll.
Mi van, ha valaki nem tud adót fizetni?
A még fizetendő adót is május 20-án éjfélig kell befizetni. Ha valaki a határidőre nem tud fizetni, akkor amennyiben nem folytat vállalkozási tevékenységet, és nem kötelezett áfa fizetésére, a bevallásában nyilatkozhat arról, hogy a befizetendő, 200 ezer forintot meg nem haladó személyi jövedelemadóját és szociális hozzájárulási adóját legfeljebb hat hónapon keresztül, pótlékmentesen, egyenlő részletekben szeretné teljesíteni. A nyilatkozat megtételére előírt határidő (2020. május 20.) jogvesztő, tehát erre vonatkozóan igazolási kérelem nem adható be. Ha bevallását az adóbevallási tervezet felhasználásával készíti el, az online felületen is lehetősége van erről nyilatkozni. Fontos tudni, hogy a fizetési kedvezmény engedélyezéséről a NAV külön értesítést nem küld. Az adózó csak akkor kap értesítést, ha a pótlékmentes részletfizetés feltételeinek nem felel meg. Az első részlet megfizetésének határideje ugyanaz, mint a személyi jövedelemadó megfizetésének határideje, azaz 2020. május 20.A bevalláson jelölhető automatikus fizetési kedvezményen túl a NAV a természetes személy kérelmére – ideértve a vállalkozási tevékenységet folytató és az áfa fizetésére kötelezett természetes személyt is – a legfeljebb 500 ezer forint összegű adótartozásra évente egy alkalommal, legfeljebb 12 havi automatikus pótlékmentes részletfizetést engedélyez.
Ha a pótlékmentes részletfizetés feltételeinek nem felel meg, de tartozását nem tudja egy összegben vagy az előírt határidőre megfizetni, a részletfizetést, illetve fizetési halasztást külön erre irányuló kérelemben az általános szabályok szerint kérheti a NAV-tól.
Rendelkezzünk az adónk 1+1 százalékáról!
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet és egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók vagy vonhatóak vissza. A rendelkezés csak akkor lesz érvényes, ha az adózó befizette az adóját, és nincs adótartozása.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet és egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók vagy vonhatóak vissza. A rendelkezés csak akkor lesz érvényes, ha az adózó befizette az adóját, és nincs adótartozása.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: szja, személyi jövedelemadó, adóbevallás, bevallás, adó, NAV, adóhatóság, kedvezmény, adójóváírás, jövedelem
Kapcsolódó anyagok
- 2022.05.13 - Nyakunkon az szja-bevallás határideje
- 2021.05.20 - Ma lejár a határidő, ne hagyjon pénzt az államnál!
- 2021.04.27 - Megjött a segítség a családi adókedvezmény számításához
- 2021.03.17 - Már most a pénzéhez juthat, ha van visszaigényelhető adója
- 2020.05.21 - Kitolták az adóbevallási határidőt!
- 2020.05.17 - Már sokkal többen adakoztak a tavalyinál
- 2020.05.15 - Szja: több mint kétszázezren nem ülhetnek ölbe tett kézzel
- 2020.05.12 - Már csak 8 nap van az szja-bevallási határidőig
- 2020.04.14 - Holnapig kérhetjük az szja-bevallás postázását
- 2020.02.20 - Mentesülnek az adó alól a méhészek
- 2019.05.19 - Vallott már az adóról? Holnapig megteheti
- 2019.05.13 - Szja: itt a határidő, mutatjuk, mire figyeljen a bevallásban
- 2019.05.13 - Itt vannak a NAV válaszai az adóbevallással kapcsolatban
- 2016.05.18 - Szja: milyen jövedelmet kell bevallani?
- 2016.05.18 - Szja: itt az adóhatóság válasza a kérdésekre
További kapcsolódó anyagok