Az infláció februárban már 8,5 százalékhoz közelíthet

Tartósabbá válhat az árak befagyasztása?

Fotó: youtube.com
2022. február 23. A jegybank alelnöke a tegnapi kamatdöntő ülést követően azt érzékeltette, hogy az állami pénzszórást megfelelően ellensúlyozzák az árstopos lépések. Úgy véli, az árbefagyasztások középtávon is segítséget nyújthatnak az infláció ellen. A drágulás egyébként februárban már közelítheti a 8,5 százalékot.

Mától már 3,4 százalékos az alapkamat, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyanis 0,5 százalékponttal emelt. A jegybank egy hónappal ezelőtt állt át a gyorsabb ütemre, tehát már akkor is ilyen mértékben növelték meg az alapkamatot. A kamatdöntő ülést követően a jegybank alelnöke (ismét) hangsúlyozta: a kamatemelés addig tart, amíg az infláció nem tér vissza a tolerálható szintre.

A drágulás pedig egyre csak gyorsul. Az MNB alelnöke, Virág Barnabás (a képen) arról beszélt, hogy a pénzromlás üteme a februári adat szerint akár a 8,5 százalékot is megközelítheti (ez a szám pedig az orosz-ukrán helyzet kockázatát még nem is tartalmazza). Érdemes felidézni, hogy januárban a KSH újabb rekordról, a fogyasztói árak 7,9 százalékos emelkedéséről számolt be. A jegybank eredetileg abban reménykedett, hogy az árak év végi meglódulása részben az év eleji áremelések előrehozását tükrözi. Ez azonban egyáltalán nem így lett.

Alaposan nekilódultak az áremelések


Januárban a termékek és a szolgáltatások széles körének áremelése a szokásos háromszorosa lett. Ezt Virág egy szemléletes ábrán is illusztrálta. Az erős belső kereslet mellett – olvasható a Monetáris Tanács közleményében – a vállalkozások viszonylag rövid idő alatt beépítik áraikba a megemelkedett nyersanyag- és bérköltségeket. Most meghatározónak a következő hónapok emeléseit gondolják.



Az alelnöki tájékoztatón logikusan elhangzott az a kérdés, hogy a kormányzati osztogatás (például a választások előtti szja-visszatérítés, a 13. havi nyugdíj teljes összegének előrehozatala) mekkora inflációs kockázatot hordoz. A tapasztalatok – tesszük már mi hozzá – azt mutatták, hogy sokan rohantak a boltokba elkölteni a plusz pénzt. Virág viszont gyakorlatilag azt érzékeltette, hogy az állami pénzszórást megfelelően ellensúlyozzák az árstopos lépések. Mint mondta: olyan tételeket érint az árstop, amelyekre „az inflációval kapcsolatos érzéseink erősen építenek”.

MNB alelnök: „ezeket a hatásokat valós időben nehéz mérni”


Úgy vélte, az árbefagyasztások középtávon is segítséget nyújthatnak az infláció ellen. Nem árt belegondolni, hogy az élelmiszerek közül az árstop vonatkozik például a filézett csirkemellre és a farhátra, amelyeket még a reprezentánsok közé sem vett fel még most sem a KSH. Amúgy is meglehetősen ötletszerűnek tűnik a hatos lista, amelyről feltűnően hiányzik például a krumpli, de rajta van a nem dráguló sertéscomb.

Az (is) meglehetősen érdekes, hogy az MNB alelnöke a pénzosztás és árstop együtteséről szó szerint azt mondta: „ezeket a hatásokat valós időben nehéz mérni”. Így talán nem is annyira meglepő, hogy az MNB mintha egyre csak álmélkodna a bekövetkező folyamatokon. A hatósági árak között érdemes még felidézni (ezt az alelnök is megtette, arról beszélve, hogy az üzemanyag is jelentős tétel a vásárlói kosárban – a KSH kosarának változtatásáról itt írtunk) a benzint és a dízelt.

Ezen a téren is (ahogy az élelmiszerek esetében) már látszanak a durva állami beavatkozás negatív hatásai. A kisebb, független kutak akár tömeges bezárása is jöhet. A kancelláriaminiszter pedig, úgy tűnik, hiába jelentette ki, hogy a tankba tölthető üzemanyag mennyisége nem korlátozható, a napokban a Shell jelezte: 191 töltőállomásból álló hálózatában a nemzetközi teherforgalom által leginkább használt tíz kúton február 22-étől tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékű, azaz körülbelül 100 liter vásárlását teszi lehetővé bármely típusú üzemanyagból.

Az árbefagyasztásról szóló cikkeink között itt böngészhet

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok