Elvben a villannyal fűtőket sem zárták ki
2018. július 30.
Megjelent a Magyar Közlönyben a múlt téli rezsicsökkentésből kimaradtakkal kapcsolatban „szükségessé váló további intézkedésekről” szóló kormányhatározat. A szöveg alapján elvben akár a villannyal fűtők is bekerülhetnek. A szükséges forrás biztosítására a belügyminiszternek kell javaslatot tennie.
Többszöri nekifutásra csak sikerül szinte mindenkinek biztosítani a „téli rezsicsökkentést” – állapítottuk meg a kormány döntéséről kiadott közlemény alapján. Mint leírták, az érintetteknek október 15-ig kell bejelenteniük támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. A kormány a szükséges pénzügyi forrást az önkormányzatok részére utalja majd, amelyek gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról (fa, szén). Ezt az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át. Csak az kaphat azonban támogatást, aki még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is tesz. Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
Az erről a Magyar Közlönyben már megjelent kormányhatározat kicsit mintha árnyalná a képet. Ebből kiderül például, hogy még csak most kezdenek ahhoz, hogy felmérjék, a kiegészítő intézkedésre (a választások előtt elhatározott pénzosztást korábban is módosították, de még így is sokan maradhattak ki a rezsicsökkentésből). A kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladataként szabta meg, hogy a fővárosi, megyei kormányhivatalok útján, reprezentatív módon mérje fel azon lakott magyarországi ingatlanok településenkénti aktuális számát, amelyet nem vezetékes gázzal vagy távfűtéssel fűtenek.
A felmérés keretében az igénybejelentés végső határideje 2018. október 15. Feltétele a rendelkezés szövege szerint annak tudomásul vétele, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi: a bejelentő háztartása korábban nem részesült téli rezsicsökkentésben.
A fával fűtők számára talán kicsit lelombozó lehet, hogy kitérnek arra: a természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik, a támogatás nem fedezi az egyéb, például a szállítási, darabolási költségeket. A állami kedvezményes tűzifa biztosítását korábban egyik olvasónk azért minősítette átverésnek, mert az eleve magasabb (erre nem vonatkoztak az amúgy általános erdőgazdasági akciók) ár mellett jócskán megemelkedtek a szállítási költségek. Most esetleg még a darabolással is lehet „játéktér”. Ezzel együtt az mindenképpen kedvező, hogy a fával fűtők nem a szociális tűzifa osztásának enyhén szólva nem tökéletes rendszere alapján részesülnek juttatásban.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: rezsicsökkentés, téli rezsicsökkentés, kormány, tűzifa, áram
Most keresik a pénzt a rezsicsökkentés fedezésére
Többszöri nekifutásra csak sikerül szinte mindenkinek biztosítani a „téli rezsicsökkentést” – állapítottuk meg a kormány döntéséről kiadott közlemény alapján. Mint leírták, az érintetteknek október 15-ig kell bejelenteniük támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. A kormány a szükséges pénzügyi forrást az önkormányzatok részére utalja majd, amelyek gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról (fa, szén). Ezt az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át. Csak az kaphat azonban támogatást, aki még nem részesült a téli rezsicsökkentésben, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is tesz. Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
Az erről a Magyar Közlönyben már megjelent kormányhatározat kicsit mintha árnyalná a képet. Ebből kiderül például, hogy még csak most kezdenek ahhoz, hogy felmérjék, a kiegészítő intézkedésre (a választások előtt elhatározott pénzosztást korábban is módosították, de még így is sokan maradhattak ki a rezsicsökkentésből). A kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladataként szabta meg, hogy a fővárosi, megyei kormányhivatalok útján, reprezentatív módon mérje fel azon lakott magyarországi ingatlanok településenkénti aktuális számát, amelyet nem vezetékes gázzal vagy távfűtéssel fűtenek.
Játéktér lehet, mennyit kérnek a darabolásért, szállításért
A felmérés keretében az igénybejelentés végső határideje 2018. október 15. Feltétele a rendelkezés szövege szerint annak tudomásul vétele, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi: a bejelentő háztartása korábban nem részesült téli rezsicsökkentésben.
Az adatokról a pénzügyminisztert tájékoztatni kell, belügyminiszter pedig azt kapta feladatul, hogy tegyen javaslatot a forrásbiztosítás módjára.
A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások is egyszeri természetbeni támogatásban részesüljenek. Elvben tehát – ha szó szerint vesszük a leírtakat – a villannyal fűtők is részesülhetnek az „adományból”, bár az eddigi nyilatkozatok szerint rájuk egyáltalán nem gondoltak (a rendelet tulajdonképpen ismét adhat lehetőséget a mellőzésükre).A fával fűtők számára talán kicsit lelombozó lehet, hogy kitérnek arra: a természetbeni támogatás a fűtőanyagra vonatkozik, a támogatás nem fedezi az egyéb, például a szállítási, darabolási költségeket. A állami kedvezményes tűzifa biztosítását korábban egyik olvasónk azért minősítette átverésnek, mert az eleve magasabb (erre nem vonatkoztak az amúgy általános erdőgazdasági akciók) ár mellett jócskán megemelkedtek a szállítási költségek. Most esetleg még a darabolással is lehet „játéktér”. Ezzel együtt az mindenképpen kedvező, hogy a fával fűtők nem a szociális tűzifa osztásának enyhén szólva nem tökéletes rendszere alapján részesülnek juttatásban.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: rezsicsökkentés, téli rezsicsökkentés, kormány, tűzifa, áram
Kapcsolódó anyagok
- 2020.09.15 - Online piacteret nyitottak tűzifa vásárlásához
- 2018.11.28 - Téli rezsicsökkentés: sokan csalódhatnak
- 2018.09.06 - Tűzifát venne télire? Ezekre nem árt figyelni!
- 2018.07.27 - Így kapják meg a rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők
- 2018.07.24 - Növelik a csokot, az otthonápolási díjat, de a cafeteria kőbe vésett
- 2018.03.11 - Rezsicsökkentés és utalványok: lassan kiderül minden
- 2018.03.08 - További részletek az új rezsicsökkentésről
- 2018.03.07 - Hoppá, minden családnak ad 12 ezer forintot Orbán
- 2016.11.15 - Lelepleződött a rezsicsökkentési kamu
További kapcsolódó anyagok